Ami ellen nincs törvény 8.

Hit

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (Tim II. 3:7)

Mennyire igaz: miközben harcolunk, miközben futunk, a hitünk mindig megtart minket. Az élet hit nélkül nem élhető. De mi is ez valójában? Mire is gondolunk jól, rosszul, ha értelmezni próbáljuk a kérdést? Miért is került ide a negyedik adventi gyertya meggyújtásakor írásom elejére egy tipikusan temetési ige? Egyszerű, én ilyen vagyok. S ha tudsz ilyennek szeretni, hát olvass tovább!

Amikor már nem félsz felvállalni magad, nem félsz maradéktalanul megélni életed minden percét, a szenvedést és a boldogságot egyaránt, felhalmozol magadban annyi szeretetet, hogy egyszer csak előtör belőled. Már nem érdekel, hogy kapsz-e, csak az, hogy adhass. Mikor képes vagy szeretetben élni, igazán nem érdekel, hogy elvisznek tőled mindent. Mert ez már nem fontos, hisz tudod, hogy mindig minden visszaáll egyszer a maga egyensúlyába, itt vagy máshol, most vagy máskor, az teljesen mindegy. Magadért éled az életet, ugyanakkor alapállapotod a szeretet.

Az erőt, ami az életünk, a sikereink mögött van, azt egyedül önmagunkban találjuk meg: egy kicsi Istenből, aki azért van ott, hogy felfedezzük magunkban. Ezért minden ember a lehető legközelebb van az Istenhez, hiszen benne is ott van, és ki tudja, lehet, majd felfedezi egyszer. Megtanulja befogadni.

„Nem juthatsz el oda, ahol lenni akarsz, ha hadakozol azzal, ahol vagy.” (Abraham Hicks)

Furcsa a mai világban hitről beszélni, hiszen ezt hallva képesek az emberek egymásnak esni, a hit nevében ölni, megtagadni, kitagadni, megbélyegezni, kiirtani országnyi területeket. Pedig egyetlen vallás sem erről szól, de még az ateizmus sem.

Kezdjük csak az elejéről! A hit legnehezebben értelmezhető sarokköve éppen az, amin valójában felépül: olyan dolgot fogadunk el, aminek igazolása semmilyen módon nem lehetséges. Ez sem tapasztalatilag, sem érzékileg, sem logikailag nem feltételezhető.

Másrészt a hitet gyakran azonosítjuk a vallással. Ráadásul van egy csomó vallás, manapság már 8 világvallásról beszélünk, és akkor ott vannak még az ateisták, az empirikusok, a spirituálisok és sok minden. Érdekes következtetésre jutunk, ha azt próbáljuk megkeresni, ami mindezekben közös.

Íme: Mindegyikük ember és a világ valamint Isten kapcsolatáról szól. Az élet nagy rejtélyeit igyekszik megfejteni és iránymutatással lenni a mindennapokban. Elvezet a halhatatlanságba. Vigaszt nyújt, ha megfáradunk. A lényege azonban minden vallásnak és nem vallásnak, egyetlen dolog: a szeretet. Lehet ezt sokféleképpen magyarázni, de a lényeg mégiscsak az, hogy az ember nem tud szeretet nélkül élni.

„Ahol szeretet van, ott van az élet.” (Gandhi)

Minden vallás a szeretetre, tisztaságra, könyörületre, embertársaink megbecsülésére, tiszteletre, őszinteségre tanít. Mert valljuk be, ezekben gyakran gyengék vagyunk.

Hogy vallásosnak tekintjük magunkat vagy nem, és hogy milyen vallást gyakorlunk, azt milyen formában, az sok mindentől függ. Lehet a hozott anyagunk, amilyen családba születtünk, ahogyan neveltek, amilyen tanulmányaink voltak, amilyen korban, földrajzi helyen élünk… A teremtés lényege épp a különbözőség, és mellé a tolerancia megtanulása. Az alma ettől kerek. Hisz annyira másak vagyunk, mi emberek. És oly sok mindenben hasonlítunk is egymásra.

Nincs számomra keresztény, hindu, zsidó, muszlim, taoista, buddhista, spirituális igazság. Azaz ott van mind, amiben felnőttem, amiben éltem, amit tanultam, aminek a tanításait szeretem olvasni. Mert én magam vagyok, eretnek vagyok, azaz egyéniség. Nem vagyok belegyömöszölhető egyetlen dobozba sem,és nem levágható belőlem, ami nem fér a dobozba.

Az egyedüli dolog a mérték, ami mindenben irányadó lehet: hitben, vallásban, természet szeretetben, spiritualitásban, empirizmusban, kritikában, élvezetekben, kevélységben, szomorúságban, dühben, elfogadásban, elengedésben, még a politizálásban is.
Egyetlen dologban nem: a szeretetben. Ebben az egy dologban nem lehet hajlékonynak lenni. Ebben az egy dologban nem lehet mérték, mert feltétel nélküli. Ebben az egy dologban én magam legyek! És bár lehetek saját magam filozófusa, soha nem az számít, hogy milyen medál lóg a nyakamban. Mint ahogy az sem fontos, hogy mi van a templom tetején, ahova betérek, lehet épp egy hajó is. Az sem lényeges, hogy mikor és hányszor teszem. Lehet, még az is indifferens, hogy mit hol és mennyit imádkozok. 
Egy kérdést tehetek csak fel magamnak: Gyakorlom-e a szeretetet? 
Magyarra fordítom: Szeretek-e, és szeretve vagyok-e?

Ezt úgy teszem-e, hogy mindvégig önmagam maradok? Felveszem azt a ruhát, amiben jól érzem magam, magamra fújom azt az illatot, amit én szeretek, olvasom a kedvenc könyveimet, hallgatom a szeretett zenéimet, megnézem a filmeket, elmegyek színházakba, járom kedves múzeumaimat, megvalósítom az álmaimat, örömmel veszem, amit megmutat magából nekem a világ. Olykor imádkozok is. Olykor csak énekelek. Közben dolgozok, tanulok, de ez sosem teher. És közben szeretek...feltétel nélkül. Ez így van jól. Hiszen soha senki nem fáradt még el a szeretésben. Olyanról már inkább hallunk, hogy belefáradunk a hazugságokba, a fájdalmakba vagy a bizonytalanságba vagy a várakozásba.

Ne felejtsük, hogy egy dolog azért egészen biztos: december 24-én megszületik.