Színes tinták 8.

Fehér

A fehér a tisztaság színe. Az összes többi jelentése ezen a vonalon kapcsolódik hozzá: jóság, egyszerűség, tökéletesség, biztonság, ártatlanság és szüzesség. Jelöli az új kezdetet is. Nagyon szépen fejezi ki ezt a „hófehér” vagy a „patyolat” szavunk.

A fény színe, az istenek állatainak színe: Zeusz-fehér hattyú, Buddha születésének álmában a fehér elefánt, a Szentlélek fehér galambja. A Kozmikus Tojás, ami szintén fehér a hinduizmusban, amely az örökkévalóság szimbóluma. A keresztény kultúrában az öröm, a vigasság, a feltámadás színe. Némely kultúrákban (Kína) a gyász, másutt a halotti kellékek színe (halotti lepel,fehér gyertya, kitli). A szellemek és kísértetek is fehérben járnak.

Az ártatlanság jelentésre utal az athéni Aerioszpagosz bíráinak szavazási szokása is, ahol fehér kövekkel szavaztak az vádlott felmentése mellett.

A fehér ruha szintén a szüzesség, tisztaság jelképe (elsőáldozó, konfirmációs, menyasszonyi, első bálozó, szalagavatós ruhák).

Fehér virág jelöli a gyermekáldást. Fehér asztalterítő az ünnepet jelzi.

A fehér galamb (Noé óta) a béke kifejezője, de erre a jelentésre utal a követek fehér zászlója is.

A fehér jelenti a sterilitást is, az orvosok, kórházak színe. Bár ettől eltérően a mai trend szerint a pszichológia hatására a hideg fehér helyett inkább a nyugtató kéket vagy zöldet használják.

A fehér tágítja a teret, ezért kis helyiségeket érdemes egyszerű fehérre festeni.

A fehér jelenti végül a lélek győzelmét az anyag felett.

Tisztaság, érintetlenség, szüzesség. Érdemes elidőzni ezeknél a fogalmaknál hosszasabban is. Érdemes külön választani testi és lelki értelemben is. Sokat lazult az idők folyamán a megítélés, és mint minden, ez sem lehet csupán csak jó vagy rossz. A mai világban mint ahogy nem divat a fiatalok körében a szüzesség megtartása, úgy nem divat a tiszta gondolkodás, az egyenes beszéd, a bizalom, és még sorolhatnám. Pedig testünk egészsége mellett a legfontosabb dolog a lelkünk tisztasága. Ez fejezi ki nyitottságunkat a jóságra, a pozitív gondolkodásra, a mélységes szeretetre. A lélek érintetlenségén ebben az összefüggésben értsük a negatív gondolatoktól, cselekedetektől és tulajdonságoktól való mentességet. Ezt nevezhetjük akkor akár lelki szüzességnek.

Milyen érdekes, hogy ezzel a lelki érintetlenséggel születünk, és kilépve a kisgyermekkorból egyre csak romlik a helyzet. A környezet elvégzi a rombolást. Már az óvodában elkezdik szadizni egymást a gyerekek, nem feltétlen verekszenek, mind inkább idejekorán bepróbálkoznak a lelki terrorral, zsarolással is akár. Hogyan? Eltanulják a többi gyerektől és a felnőttektől. Látják a szüleik megromlott viszonyát, eredmény centrikus neveltetésük csak ösztönzi őket, hogy akár a társukon keresztülgázolva is de ők érjenek előbb célba. Azután jön az első munkahely, ahol szintén naponta irtják az emberek egymást. Azután jönnek a csalódások, az eleve halálra ítélt párkapcsolatok, szinglilét, vagy válással végződő házasság. Grátiszba erre még a média, a politika, a propaganda, csalódások, kiábrándultság, depresszió, kényszeresség, impulzuskontroll-zavar, szuicid késztetés. Milyen trendi dolgok!

Jó esetben előbb elérkezik az idő, hogy felismerjük önös érdekeinket, és hozzáfogunk a rendrakáshoz a fejünkben, a környezetünkben. Átértékelünk. Elkezdünk egy más értékrend szerint élni. Visszatérünk gondolataink, életünk eredendő tisztaságához. Egyre többet időzünk a forrásunknál. Igényeljük a nyugalmat, a békét, az igazságot, a szeretetet, lassan letesszük a fegyvereket. Lassan megértjük, hogy a legnagyobb erőnk az, ha önmagunk maradunk, miközben mindenki megpróbál megváltoztatni bennünket. Minden kép rólunk, egy történet, a mi sztorink, csak a miénk.

Érezzük, hogy most kell jónak lenni, élvezni az életet, ülni a vízparton, átbeszélgetni az éjszakákat, kávézni, olvasni, zenét hallgatni, táncolni, örülni, sírni, szeretkezni, lebontogatni a falakat. Megtalálni közösen mindenben a jót. Megérinteni egymás testét és/vagy a lelkét. Mert erre vágyunk. És ott az örök kérdés, mert van amiből csak egy van: szüzességből, nászéjszakából, első érintésből, csókból, mert innentől megérintetté válunk, a történet nem visszafordítható, az ott van, és ott is marad örökre. Mert mindennek ára van.

„Az érintés megelőzi a látást. Az első és az utolsó nyelv. És mindig igazat mond...” (Margaret Atwood)

Érezzük, hogy most már itt az idő nem veszekedni, nem bántani, nem címkézni, nem őrjöngeni, nem félni, nem szidni, nem építeni több falat, nem keresni senkiben és semmiben a hibát, mert van persze, de ettől nem leszünk boldogabbak.

Mert nem lehet elmenni sehonnan úgy, hogy rossz érzéseket, kuszaságot, rendetlenséget, haragot hagyunk magunk után, csak rendet és szeretetet.

Így kapjuk vissza lelkünk eredeti szüzességét, érintetlenségét, tisztaságát, amit szeretetünk által tudunk átadni másoknak, így tudunk kilépni egy ajtón, majd belépni egy másikon, és így tudunk majd elmenni is. 

Megtanuljuk elengedni kicsiben az érzéseinket, a kifáradt kapcsolatainkat, és a végén majd ugyanezzel a természetességgel az életet.

„Ez az egyetlen életem, ez a csodás, iszonyú, rövid és végtelen valami, amiből egyikünk sem távozik élve.” (P.S. I love You c. film)

Színes tinták 7.

Arany

Az arany elsősorban a legmagasabb szintű tudás szimbóluma, és a tudás, a tapasztalat, a rendszerezés által megszerzett bölcsességé. Benne foglaltatik az érték, amit hosszú úton, áldozatok árán szerezhetünk meg, és ez nem más, mint a testi, lelki, értelmi, intellektuális, és spirituális gazdagság.

A napisten, a halhatatlanság, a dicsőség és az isteni hatalom színe. A kereszténységben a transzcendens, a mennyei birodalom, a glória a dicsfény, a szentek szimbóluma.

Arany a pénz is, ezáltal a földi gazdagság jelképe. Olykor jelentheti a kapzsiságot, az ítélkezést, a kevélységet is.

Az aranyalma, az aranyhal, az aranytojást tojó tyúk, az aranyhajú királylány, az aranyszőrű bárány, a népmesék aranyos szereplői.

Aranyos közmondásaink: Az arany a sárban is arany. Hallgatni arany. Nem mind arany, ami fénylik. Ki korán kel, aranyat lel. Nem fog aranyon a rozsda. Aranykulcs minden ajtóba beillik.

Aranyékszer... Ha sokat hordunk, tudtul adjuk a világnak a gazdagságunk, mutatjuk kifele is a felsőbbrendűségünket, vagy legalábbis az erre való törekvésünket.

A színterápiában az aranyat a félelmek leküzdésére használjuk.

Hogy ki milyen ékszert hord, sok mindent elárul róla. Szimbolikus a kézen a gyűrűk elhelyezkedése, melyik kézen, melyik ujjon hordjuk, mekkora, milyen színű kő van benne, vagy ha nem köves, akkor milyen mintázatú. Gondoljunk a köves papi gyűrűkre, az eljegyzési gyűrűre, vagy egy egyszerűen saját magunknak kiválasztott darabra. Általános szabály, hogy halott szeretteink ékszereit nem hordjuk.

Ki ne olvasta volna már az indiai hercegnő történetét, aki elment a hindu bölcshöz, hogy az ajándékba kapott gyűrűjébe véssen valami maradandót. „Elmúlik” ezt véste bele a bölcs. A tanítás arra irányul, hogy a rossz időkben tartsuk szem előtt, hogy minden elmúlik egyszer a legrosszabb dolgoknak is vége lesz, nincs semmi az életünkben, ami örökké fájna, legyen kitartásunk, erőnk és türelmünk a nehéz idők elviseléséhez, értsük, hogy mindez csak átmeneti állapot. De ugyanakkor igaz ez a legboldogabb pillanatokra is, ezért kell megtanulni értékelni a boldogságot, megfogni a pillanatot, magunkkal vinni belőle, amit lehet. Tudomásul kell venni a dolgok mulandóságát. Élni tudni a mostokban.

Arany karikagyűrű… az összetartozás, a házasság jelképe. A magába visszatérő karika a végtelenség, a holtomiglan-holtodiglan szimbóluma. A kettő teljesen egyforma. Jobb kézre húzva a közös jövőt jelenti. A gyűrűs ujjon hordott gyűrű a szeretetre utal. A görögök még azt tartották, hogy a gyűrűsujjból egyenesen vezet egy ér a szívhez.

„Apám hitte az első éjszakát,
Apám hitte a gyűrű aranyát,
Apám hitte a szavak igazát,
S úgy hiszem, ez így volt szép.” (Sztevanovity Dusán)

Nehéz értelmezni a gyűrűk aranyát a mai világban. A szimbólum ugyanis kiüresedik, ha nem hisszük, és legfőképpen nem töltjük meg újra és újra tartalommal. Soha nem az a fontos, hogy mások mit gondolnak valamiről, hanem az, hogy én mit gondolok, én hogyan élem meg, én mit hiszek. Az teljesen mindegy, hogy ez éppen divatos-e, vagy nem. Ki tudom-e talicskázni a földet a kertből akár többször is vele, akivel együtt hordom ezt a gyűrűt, le tudom-e törölni az arcáról az izzadtságot, és meg tudom-e ölelni még mindig. Mert ezt jelenti a gyűrűk aranya, szeretetben, hűségben, tűrésben, szenvedésben, betegségben, bánatban mindvégig. És persze a sok jóban is, de akkor könnyű. Minden felekezetben nagyjából ezt tartalmazza az eskü szövege.

Azután mindezt persze úgy, hogy a másik mindvégig önmaga lehessen. Kihozzuk belőle azokat a dolgokat, ami eddig rejtve volt, s ezáltal minden nap boldog legyen. Hogy együtt éljünk, ne egymásban és ne egymás mellett. Két ember együtt élésének ez az igazi értelme. Mint ahogy enélkül nincs is értelme.

Aranyember… kalandozzunk hát kicsit Jókai romantikus, ám sok szempontból máig aktuális gondolataival. Az ember egy életen át a boldogságot keresi. Látszólag talpig becsületes, de a gazdagságnak nem tud ellenállni, ezért lop. Majd megpróbálja jóvá tenni, de nem számol azzal, hogy párja nem lesz mellette boldog. Majd rátalál egy másik szívre. Ettől kezdve kettős életet él. Két élete között a kapcsolat hazugságra épül. Dilemma: Mit választ? Gazdagságot, csillogást, nagyvilági életet, vagy egy szigetet a világ végén. Kit választ? A sok hazugságtól boldogtalanná vált kapcsolat helyretételét, vagy a szeretetre épülő tisztaságon nyugvó életet. Csöndet, nyugalmat, egy számára eddig ismeretlen világban a lehetséges boldogságot. Mindkettőért nagy áldozatot kell hoznia, hiszen az egyik történetből ki kell írnia magát.

Aranyszabály… a mindenkori helyes cselekvés alapja. Minden helyzetben sikeres megoldást eredményező, irányelvnek tekintett erkölcsi szabály. A bölcs ember több aranyszabályt követ az életében. A közmondásokban is gyakran egy-egy aranyszabály fogalmazódik meg.

Tudnék vitatkozni az értelmező szótárral. Először is olyan nincs, hogy minden helyzetre illik valami. Tehát az effajta fixa ideák némelykor épp az ellenkezőjét váltják ki belőlünk. Nem látjuk meg a látható dolgokat. Nem érezzük meg, ha valaki megérinti a lelkünk. Így hát ilyenkor a legnagyobb bölcsesség, ha áthágunk néhány szabályt, s helyette élünk inkább egyszerűen, mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül. Olykor épp ezek a pillanatok vezetnek el a boldogsághoz.

„Ha az embereknek nem tetszik, hogy így vagy úgy élsz, ne bánjad! Nem az embereknek élsz. De ha a magad törvényei ellen vétkezel, e hűtlenséget keservesen megbánod...” (Márai Sándor)

Aranyóra… az összes bölcseletünk szimbóluma, ami az időhöz kapcsolódik, a szétfolyó időtől a pillanatok varázsáig. Az idő telik, miközben mindig a teljességre, a tökéltességre törekszünk, hajszoljuk a boldogságot, ami persze ott van minden nap, minden percben velünk, csak észre kell vennünk… ez lenne a lényeg. Az észre vevés. Mindig mindennek a jó oldalát kell meglelni. Kapcsolatainktól sose azt várjuk, hogy majd mi fogunk kiteljesedni bennük… A mi teljességünket kell megosztani másokkal, hiszen a cél nem az, hogy rátaláljunk a saját örömünkre, hanem hogy az örömünket megosszuk a másikkal. Ezáltal teljesedünk ki mi magunk. Valahol itt az aranykulcs, ami minden zárba beleillik.

Végezetül egy kedves tanmese, ami ugye megint csak az arany bölcselet kiváló műfaja.

Az idő

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed, ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Szeretet megkérdezte: - Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: - Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni - válaszolta Büszkeség - itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Szeretet megkérte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el: - Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: - gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor földet értek, az öreg elment. Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?- Az Idő volt- mondta a Tudás.- Az Idő?- kérdezte Szeretet.
Miért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt: - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az, hogy életben maradjon a Szeretet!

Színes tinták 6.

Zöld

„Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor ezt a tündérországot megláttam. Megálltam, mintha a lábam gyökeret vert volna.” (Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül)

Mi is jutna elsőre eszembe, mint a Balaton vizének hipnotikus zöldje, hisz azt tényleg nem lehet elfelejteni sosem. Azt nem lehet átalakítani, elrontani, megvesztegetni. Az mindig ugyanaz a fura, de megnyugtató, semmihez nem fogható végtelen titokzatos zöld víz marad. Sok év után egy véletlen folytán volt szerencsém néhány napig kiélvezni a hely számomra erősen nosztalgikus miliőjét. Ó, azok az úttörőtáborok gyerekként, majd az első gimnazista osztálykirándulás, táboroztatások, az éjjeli parti disco, utána az elmaradhatatlan éjszakai fürdés, hajózás, vitorlás, sörözés. Haverok, buli, Fanta!

A balatonfenyvesi vasútállomás például semmit se változott az utóbbi 30 év alatt. A kocsma is ugyanaz, mint volt. Természetesen anyaggyűjtés céljából betértem kicsit beszélgetni. Mert a turista egyszerre két kávét iszik, kettőt meg magával visz műanyag pohárban. Sétáim és a sok biciklizés (megint csak erősen nosztalgikus piros kempingbringával) alatt nyilván láttam, amit látni kellett, de a helyiek véleménye az mindig perdöntő. Mert nehogy már messziről jött kevély rosszul ítélje meg a helyzetet. Végighallgattam tehát a megszokott panaszáradatot, az élhetetlen országról, meg az elcseszett mindenről. Már a Balaton-part sem a régi. Kihalt, üres, nincs meg a nyüzsgés, legalábbis kisebb, halkabb, már nincs annyi szórakozóhely, minden eladó-kiadó. Van ellenben pár demonstratív stadionszerű gigaépítkezés a látszat és nyilván a megmozgatható források „kihasználása” miatt. Ilyen vállalkozásnak tűnik a hatástanulmány nélkül megépített fenyvesi jacht-kikötő is. Csak remélhetjük, hogy a természet ezt a sebet is képes lesz begyógyítani idővel magán. Talán a maga méltóságteljes megjelenésével elviseli, benövi, körülöleli és befoltozza az ember okozta bombatölcséreket. Hogy ezzel meddig lehet visszaélni, azt nem tudom. Mindenesetre a Balaton az Balaton. Valami mélyen bennünk élő érzés. Hajdanvolt ifjúságunk, felejthetetlen kalandjaink véget nem érő érzéki zöldje.

És a diófák… azok a százévesek ott a Balaton körül, hát azok is zöldek. Már nem is emlékezünk rájuk. Pedig lehet, valamelyik előző életünkben ültettük őket, akkor még egészen kicsik voltak. Vagy az is lehet, hogy valaha csak pusztaság volt a helyükön, és akkor a padon üldögélve a csendben a holdvilágnál, ahogy az egész világ visszatükröződött a vízen... pont ott gondoltuk ki őket. Most csak visszatértünk megpihenni alattuk, mert már egészen mélyen bevéstük őket a szívünkbe. Talán ezért olyan fontosak.

„A szomszéd fűje mindig zöldebb.” Nincs ebben semmi patetikus. Hollandia, köszönhetően a sok esőnek, meg a kanálisoknak, tényleg zöldebb, télen és nyáron egyaránt. A füvek és fák mindenesetre. A lombhullató fák itt is úgy működnek, mint a kontinentális éghajlaton, de valójában nekünk itt csak 2 évszak van: egy tavaszias, meg egy őszies. A többi élmény meg grátisz. Szoktuk is mondani, hogy itt Amszterdamban a tavalyi nyár épp egy keddi napra esett. A tél se kifejezetten tél. Nem kell téli gumi az autókra, ellenben esőre való az nem árt.

A zöld szemű embereknek nagyon magas az energiaszintjük, kreatívak, különleges egyéniségek. Munkájukban aprólékosak, talpraesettek, de nem bíznak azokban, akit még nem ismernek eléggé. A valódi zöld szem ritkaság, az emberek mindössze 2%-a zöld szemű. Tele van titokzatossággal, érzékiséggel, hipnotikus hatással bír. Ezért az irodalomban, festészetben, filmekben, a történelemben a zöld szem a mágikus erők jelképe. Ki ne emlékezne a Dzsungel könyvében a zöld szemével szuggeráló kígyóra. A féltékenységet, mint nem éppen pozitív emberi tulajdonságot is zöld szemű szörnyként emlegetjük. Mindenesetre a mese az mese. Ez is csak egy-két feeling.

Mit kell még tudni a zöldről? A természet színe. A termékenység, a harmónia szimbóluma. Negatív érzések is kötődnek hozzá, a szemtelenség és a tapasztalat hiánya. Erre remek kifejezésünk a „zöldfülű”. A közlekedésben a piros ellentettjeként a szabad út színe. Az emberi szem számára a legpihentetőbb szín. A keresztény szimbolikában a halhatatlanság és a feltámadás színe. Ugyanakkor gyakran ábrázolják a dühöt, a rontást, a sátánt is zöldnek.

A színskála közepén helyezkedik el, komplementer színe a piros, maga pedig a kék és a sárga elegye. Érdekes hármasságot kölcsönöznek neki ezek a tulajdonságok.

Olykor zavarosak a gondolataid, olykor nem érted a történéseket, nem hallod meg a másik hangját, nem veszed a jelzéseit, olyan ez, mint amikor homok kerül a gépezetbe, vagy lefagy a technika a kezünkben. A bizonytalanság ebben a világban persze elég gyakran felüti a fejét mindennapjainkban, kapcsolatainkban, munkában, saját magunkban, és szeretteinkben. Olykor nem árt megállni, átgondolni, újratervezni. Ettől nem az érzéseink, az érzelmeink lesznek másak, hanem a feladatok megoldásához, a konkrét megvalósításhoz kerülünk közelebb. Letisztul minden.

Ha sok zölddel veszed körül magad, harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, pozitívabb leszel. Elsősorban a zöld természet van ránk nagyon jó hatással, de meditációinkban is kiválóan alkalmazhatjuk. Egy hosszú erdei séta, vagy zöld víz nézés tényleg csodákat művel. Lehet egyedül, vagy kettesben, ahogy jól esik.

Az ember otthonra vágyik, állandóan az otthonteremtéssel van elfoglalva. Ez tulajdonképpen nem baj, hiszen hosszútávon szüksége is van erre. Egy dolog azonban biztos: a természetben mindig otthon vagyunk, még akkor is, amikor saját életünket éppen rémesen kuszának, bizonytalannak látjuk. Mindig és mindenütt van egy valahol, ahol otthonra lelünk.

„Azért vagyunk e világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Tamási Áron)

Színes tinták 5.

Ezüst

„A csodát nem kívülről küldik, hanem belülről idézed meg. Aki ezt nem érti, ki van téve annak, hogy amire vár, az soha nem jön el.” (Müller Péter)

Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből voltak. A kínaiak a Tejutat ezüstfolyónak nevezik. Míg a királyok színe az arany, a királynőké az ezüst. A Hold színe.

A színterápia szerint, ha harmóniára, biztonságra vágysz, logikusan, tisztán akarsz gondolkodni, nyugodt akarsz lenni viselkedésedben, beszédedben egyaránt, akkor vegyél magadra pár ezüst ékszert.

Az ezüst ugyanis az udvariasság, előzékenység színe, észről, pontosságról, logikus gondolkodásról árulkodik. Magabiztosságot, önállóságot sugároz.

Talán ezért is fontos kiülni a vízpartra teliholdkor a csöndben. Nézni, ahogy az éj feketeségén átsüt a Hold ezüstös vakító fénye, nappali világost varázsolva. Nagy kerek arca sugározza az erőt, a tisztaságot, az egyszerűséget, a teljességet. Fénye megvilágítja mint egy tükröt, és ezüstös csillogást kölcsönöz a fodrozódó víznek. Mintha csak magához ölelné és ezer apró csókot lehelne rá. Minden olyan ünnepélyes. A természet mindig kimunkálja az összes apró részletet. Nem siet, mindenre van ideje, van elég helye. S azután ha van szemed, és szíved, s mindkettőt elég tágra nyitod, sikerül megérezni a pillanat varázsát. A pazar érzés életre kelt.

Egyszerűen szép. Történik minden magától a fejedben és a szívedben. Érkeznek sorban az érzések. Megküzdesz önmagaddal. Valójában a racionális és a szíved harcol meg már megint egymással. Azután határtalan nyugalom lesz úrrá mindenen. A megadás felszabadító érzése, egy megmagyarázhatatlanul finom pillanat. Nem nyomul, nem kötekedik, nem hisztizik, nem követel. Jön, elveszi, ami a magáé. Leül melléd a padra, gyönyörködik kicsit a vízen tükröződő gyönyörű ezüstös csillogásban. Átölel, fogja a kezed, megcsókol olykor. Hallgat. Nem magyarázkodik, figyeli a csendet, a látványt, élvezi veled a keringőt.

Miközben benned megoldódik belülről minden. A küzdőfelek odabenn leteszik a fegyvert. Békésre váltasz magad is, mint a természet. Határtalan szeretettel vagy képes viszonyulni magadhoz, a világhoz, az élethez. Semmi sem teher. Nem nehéz a nehéz. Nincs túl hosszú várakozás. Nincs semmi kényszerűség. Minden halad a maga kiegyensúlyozott útján. Nincs hezitálás. Nincsenek kérdések. Nincs pontosítás. Elfogadás van.

Megadtad magad. Nem görcsölsz és nem akarsz most azonnal mindent elvenni.

Hiszen a Hold havonta egyszer ugyanilyen fényes, ezüstös, és rendre megcsillogtatja a tavak és a kanálisok fodrait szerte a világon.

Az idő-egyenes és a térforma olykor elhajlik. Az idő lelassul vagy felgyorsul. A tér beszűkül, vagy óriásira tágul. Ezt nem a mi dolgunk irányítani. Egyszerűen csak tudni kell jól megélni. Fel kell venni a tempót és be kell lakni a rendelkezésünkre álló teret. Meg kell tanulni lassítani és pörögni, elférni kis helyen is, és jelen lenni a távolban is. Ez a feladat.

Ezeknek a görbéknek valószínűleg igen fontos szerepük van az életünkben. Megtanítanak kihasználni minden percet, megállítani néha az időt, megtanítanak a türelemre, megtanítanak várni, elviselni nehéznek tűnő dolgokat, valaki hiányát, a távolságot. Türelemre, önuralomra, döntéseink átgondolására nevelnek. Lassan rájövünk, hogy minden értünk van, mert a dolgok letisztulnak, mialatt a görbék is kiegyenesednek újra, hogy tudjunk most már jókor lenni, jó helyen. Egy lépcsőfokkal ismét feljebb lépjünk. Ettől válik az élet szűziesen fehérré, leírhatatlanul érthetővé, és boldoggá.

Belső energiád akkora tüzet táplál benned, amivel képes vagy magad körül megváltoztatni a világot. A belső tűz a szeretet, amivel mindent és mindenkit magadhoz ölelsz. Mert a tű fokán csak teher nélkül, tisztán lehet átmenni. És nem a csökönyös tevék átrugdosása a lényeg, hanem saját magunk. Elég tiszták vagyunk-e? Képesek vagyunk-e a feltétel nélküli szeretetre? Mert ezt nem lehet megúszni, nem lehet kikerülni.

Hiszen éppen ez a feltétele annak, hogy egyszer eljussunk arra a helyre, ahol lenni szeretnénk. Mikor és hol?… ez rajtunk múlik.