A büdös sajtok és mások filozófiája...

 

Némely sajtoknak izmos szaguk van. Illatnak egyáltalán nem nevezhető… Nincs mit szépíteni: borzalmasan büdös.

Innen megbámulva:

1.,Van az az ember, aki futva menekül… esetleg fujjog.

2.,Van az az ember, aki mindent megkóstol. Őt arra tanították felmenői, hogy amit valaha ember megevett, azt mindet meg kell ízlelni, főleg ha idegenben van… Az kizárt, hogy belehal.

3., Van, aki lazán legyűri az összes kulináris borzalmakat, miközben nagymértékben elélvez azok ízén, illatán, színén, s mindenen… Legyen szó „rohasztott fehérjéről”, sült tücsökről, rántott békacombról, csigáról, kagylóról, osztrigáról, nyers heringről, tintahalról, homárról, garnéláról, pacalról, birka- vagy kacsasültről… disznóvágásról, zsírsütéstől, marhavelőscsontról, kocsonyáról, csülökről, sóletről, töltött káposztáról… Ohh, az abált szalonna jó fokhagymásan-paprikásan majdnem kimaradt...

Van az a pont, amikor ki is tiltják konyhájukból némelyeket az emberek. Egyesek a tömény zsír vagy olajszagot nem engedik be: kacsasütés, tepertősütés, kolbász-hurka készítés (ezek persze régen is az udvaron üstben rotyogtak, kemencében pirultak, nyári konyhákban elterülő nehéz szaguk betöltötte a szomszéd utcát is). Legalább ekkora tabu a pacal is. Némelykor a halak, s a tenger gyümölcsei kerülnek tiltó listára, vagy éppen a „büdös sajtok”.

Természetesen mindenki elélvez valamin… kulináris aspektusban értettem.

Legyek egészen őszinte? - Ha felém gurul egy konkrétan 20 cm átmérőjű camembert, nem futok el… nem hajolok el, nem tartok pajzsot magam elé, hanem a dolgok legegyszerűbb lehetőségét választva kinyújtom a kezem, elegánsan elkapom a felém tartó fürge sajt-korongot. Már most is érzem kellemesen erős penészes illatát a levegőben. Gondosan becsomagolom, hogy a hátizsákban békében hazaguruljon velem, s a metrón se támadjanak le a kóbor kutyák a szerteszálló illat miatt.

Hazafele menet, bár még éreztem a puha penészes külső réteg bársonyos tapintását, már elképzeltem, hogy ebből bizony rántott camembert lesz áfonya szósszal, rózsakrumplival, friss zöldségekkel, ha már az Istenek is így akarták. 

Hazafele menet elborítottak a gondolatok. Magamtól biztos nem vettem volna egy ekkora sajtot, még inkább nem rántottam volna ki. Mert macerás, mert mindenki azzal ijesztene el, hogy kifolyik sülés közben, pedig nem is folyik ki. Meg mert nagymamám konyhájában sem volt rántott sajt, a camembert meg végképp ismeretlen volt. Azon túl ahogy emlékszem, nem kevertem soha édeset a sóssal. 

Valószínűleg semmi édeset nem ettem gyerekkoromban, imigyen ami egyszer sós volt, azt véletlenül sem akartam elrontani holmi édességekkel. Azután sokkal később megismertem a francia , a holland sajtokat, kivilágosodott, hogy a sokféle sajtokat dióval, lekvárral, olajbogyóval egyaránt lehet szeretni, hogy a borkóstolás kelléke az ínyencségekkel megpakolt sajttál. Persze gondosan összeválogatva a borok és a sajtok fajtánként. Mint ahogy a borok sem voltak részei az életemnek… Ennek is oka volt. Abból az időből, mikor már majdnem lepotyogott a tojáshéj a hátamról, s be-be jártunk egynémely unokatestvér, barát apja, nagyapja, keresztapja pincéjébe megkóstolni annak borát, s nagy beszélgetés, nevetgélés közben iddogáltunk is rendesen. Persze azon a vidéken (abban a híres háromszögben a Duna – Tisza közén), ahol én is felcseperedtem, nem csak szőlőből készítettek bort. Ezen szocializálódni merész dolog. Sokat betegeskedtem utána. Azóta nem is iszom meg a borokat, még pezsgő formájában sem. Kóstoltam később hősiesen jó borokat is, mivel van az a helyzet, amikor a kedves invitálást neveletlenség visszautasítani. A módszer persze mindig az volt, hogy egy óvatlan pillanatban a mellettem ülő poharában landolt az én poharam tartalma is.

Mindig is a söröket szerettem. Az egyszer volt nagy szerelmemmel, s egyben három gyerekem apjával gyűjtöttük a sörösüveg- címkéket, s ezekkel tapétáztuk ki a konyhát-étkezőt. Mondanom sem kell, anyukámnak nem tetszett, mert mint mondta: kocsma jellege lett a szép új lakásnak. Volt viszont benne egy adrenalin növelő gyűjtő szenvedély is, mert a szabály az volt, hogy két egyforma nem lehet, és csak az kerülhet be a gyűjteménybe, amiből mindketten ittunk is… Amúgy meg nem volt rossz az a „pub-feeling”.

Mikor kiköltöztünk Amszterdamba, 1 évig rengeteg sajtot ettem, nem tudtam betelni a sokféle, finomsággal. Meg ugye a jó házi főzésű amszterdami söröket is igyekeztünk feltérképezni. Lássunk csodát, sajtkocka, minden sörözőben ott van, sörkorcsolyaként...Először nem tudtuk, hogyan kell kérni.

Hazafele menet, már éreztem orromban a mennyei illatot, ami majd lehetőség szerint a szomszédokat is belepve beteríti a folyosót teljes hosszában.

Nos perceken belül panírozódott be a sajt, és sült ki a teraszon az olajsütőben, a szomszédok nagy örömére… Nálunk amióta van olajsütőnk, mindig a teraszon, függőfolyosón, erkélyen volt száműzetésben, mire a „mindennapsültkrumpli” korszakon is átestünk a gyerekekkel már megszoktuk, hogy ott a helye.

A rózsakrumpli már az airfryerben sül, egyre több minden, olaj nélkül, egészségesebben és olajszag sincs, nem kell télen lefagyni sem a teraszon. „Változnak az idők, velük változom én is…”  (Dred).

Miközben buborékol a kisfazékban az áfonya sok cukorral, vaníliával, fahéjjal, szegfűszeggel, mire másra is emlékeztetne, mint a lekvárfőzés illatára gyerekkoromban. Mekkora buli volt az üvegmosás befőzések előtt! Igazi vicces gyerekmunka, szabad pacsálás a kerti csapnál a bádog babafürdőkádban meg mindenféle lavórokban és vájlingokban. 

Nem volt kütyünk, amit nyomkodtunk, de volt helyette minden, egy egész világ, ami hozzánk volt méretezve, s benne minden nap tanulni kellett, és poroszosan neveltek. Megvolt az eredménye... S ha elfogytak a tenni valók a ház körül, volt sok könyv. Ez természetes volt. Nem volt kötelezve rá senki, csak ezt látta otthon, hogy mindenki olvas. Mindenki olvasott a családban. Ebbe nőttünk bele mi gyerekek is…

Nos a sajt tökéletesen ropogós bundát kapott, kukoricadarásat. Az első harapás ropog, a második már a belsejében elfolyósodott, lágyabb, zsírosabb állagot, nehezebb illatot, az áfonyával együtt valami pazar párost produkált. Hozzá a krumpli jelentéktelensége éppen elég volt, ahogy a háttérben meghúzódott. A friss zöldséget meg lassan megszokjuk, hogy mindig mindenhez együk. Napi fél kilót. 

Itt Hollandiában már nagyon sok a vegetáriánus, sok a vegan. Gondolom, mindenütt a világon. Szoknak le az emberek a cigarettáról, van persze kampány is. És van még az alkohol is, na meg a drogok, meg az elhízás. Ezekről való leszokásra is lesz kampány. Szóval nagyon sok mindenről le kell még szoknunk. Semmi másért, a saját egészségünkért. Némely európai országokban a társadalombiztosítók kedvezményeket adnak a díjakból, ha egészségesen élsz... Nyilván ebben az esetben majd kevesebb kezelést, gyógyszert kell finanszíroznia öregségedre. Talán érdemes lenne begondolkodni, elolvasni a WHO ajánlásait, meghallgatni a dietetikusokat: 0 tolerancia a dohányzásra, alkoholra, drogokra. Lehetőleg max 2x hús, csirke, pulyka. Vörös húsok nem… Fél kg zöldség naponta, lehetőleg nyersen... Vegan konyha megszeretése… Nem kell napi rendszerességgel a meleg étel. Napi 2x meg főleg túlzás… Kiterjeszteni a minél hosszabb koplalási időszakot, vagy egész napokra, vagy napi szinten 18/6 órás időkre. Működik…

Sokszor nem elégít ki bennünket, ha valakivel együtt vagyunk, mert egyszerűen úgy érezzük: csak többen vagyunk vele eggyel, jobbak nem… Ha nem tudod, mit gondol a másik, nem is tudod elrontani a gondolatait…Mindannyiunk számára fontosak a saját szokásaink, elhatározásaink. Ezeket kapcsolatainkban akkor és csakis akkor lehet kivitelezni, ha mindkettőnk "ornitológus". Mert ebben az esetben a számunkra szabadabb, élhetőbb, szerethetőbb, nyugodtabb, egészségesebb, és ki tudja, még mi minden... életünkben van egy nem elhanyagolható egyezés: a madarak szeretete.

„Ha jó, ha nem jó… akkor is hajó.”

Hollandiát éppúgy jellemzi a hajó, mint a szélmalom, a faklumpa, a delfti kék, a tulipán, a boci, a sajt, a kakaó, a bicikli, a kanális.

A holland - mint tudjuk – történelmi hajós nép. Ennek a történetnek számos epizódját ismerjük … fahajó építés, (Nagy Péter cár is a holland hajóépítőktől tanulta) kereskedelmi flotta, Holland Kelet-indiai Társaság, majd a Holland Nyugat-indiai Társaság, rabszolga-kereskedelem, a biztosító társaságok és bankok megjelenése, hadiflotta, halászhajók, vitorlások, jachtok, lakóhajók és úszóházak, sokemeletes luxus-óriások, hatalmas vastepsi szállító- monstrumok, s méretekben még ezektől is nagyobb katonai gigantikumok. S az őrült fejlődést mutató grafikon egyre csak az ég fele mutat…

Azt se felejtsük, hogy Hollandiába még a Mikulás is (gőz)hajóval érkezik, s majd itt vált át fehér lóra... Az amszterdami városképnek éppúgy részét képezik a légies, üvegtetős városnéző hajók, mint a szövevényes sötét vizű kanálisok, az őket átszelő számtalan romantikus külsejű híd, a soha meg nem unható, minden irányba dülöngélő csatorna-házak. De ugyancsak városképi jelentőségűek a lakóhajók, úszóházak szerte a városban. Ki nem maradhat a felsorolásból a komp, amely több viszonylatban is éjjel-nappal ingyenesen szeli az Ij vizét. Ha az időd engedi, felszállhatsz a palacsintázó hajóra is... vagy elmehetsz a Hajózási Múzeum szépséges gyűjteményét végig nézni (1nap), az előtte levő téren áll a királyi protokoll-hajó, a kikötőben pedig horgonyoz egy hatalmas régi kereskedelmi hajó, ami a gyerekeknek is kiváló felfedezni valókat tartogat.

A Rijksmuseum hajózási gyűjteménye is hasonlóan pazar.

Márpedig ahol van hajó, ott van hajójavítás is. Kicsiny királyságunk hosszú tengerpartja mellett Harlingentől Amszterdamon át Rotterdamig, és még túl azon is. Óperenciás tengeren innen… de tényleg. Valódi valóság… hagyományosan… máig, nagyban.

Mekkorában is kell gondolkodnunk?

A hajózással kapcsolatban méreteiben Balatonhoz, Dunához ragadt gondolkodásommal bizony szoknom kellett az itteni méreteket, darabszámot, a hajók tekintetében.

A témában gyűjtött információk kicsiny szeletkéjét írom le, mert vannak itt még sztorik, amik most nem publikusak. Viszont van sok fénykép, amik talán nem hozzák vissza azt az érzést, amikor ott sétálsz a dokkok mellett, vagy éppen a toronydarukat pásztázod végig, hát mégis ezekből is válogattam.

Jön a hajó orra.

Jó sok zsebkendő kell neki, ha taknyos. Bizonyára nincs megelégedve az orrával, s hogy visszanyerje önbizalmát, mikor tükörbe néz, hát plasztikai műtétre jelentkezett be. Hiszen mindenkiben van olyan rész, amit nem szeret magában. Ezt, mint valami súlyt cipeli naponta az útján... A szerencsések rájönnek, hogy dönthetnek úgy, hogy leteszik. Ekkor – reményeik szerint - láthatják majd úgy a dolgokat, amilyenek valójában látni szeretnék.

Olykor meg csak évek múltán derül ki, hogy durván elszabatták magukat a relatív szépség oltárán.

Orrtalan hajó

Ez az előző darabka negatívja. Ez akkor egy „hanemjó” nem egy hajó. Szárazon szomorkodik a dokkban a maga orrtalanságán, mint egy partra vetett halacska. Csak egy picivel nagyobb, imigyen a depressziója is nagyobb.

A régi orr nehezebb, bár rövidebb, semmiség 17 t vas. Ez csak egy hajóorr csupán. S jön még hozzá a teljes hajó, a rakomány… nehéz elképzelni a konyhamérlegben gondolkodva. Valószínűleg a „húzós kiló” is értelmét veszti. De a szobamérleg is kiakad, megadja magát a gondolkodásban.

A szike az esetünkben lángvágó, lézerrel bemérik, hogy hol kell vágni, ha sikerül nekik. Ha nem, akkor nem jó, mégis hajó, de kezdik elölről.

Az új orr történetesen nem annyira öncélú megoldás - pusztán szépészeti beavatkozás – mindinkább haszonelv. A csere valójában azért jött létre, mert a hegyesebb orrvonal előnyösebb a jeges tengereken, a pontos tervezésnek köszönhetően az orrforma érdekesen képez örvényt, s a jégdarabok nem keverednek bele a hajó propellereibe, egyéb irányító egységeibe… Tervezői bravúr... bár bizonyára ebből is csak az elsőt volt nehéz kitalálni.

A hajók persze folyamatosan áldozatul esnek az idő, a vihar, a sós víz vasfogának, vagy valami nekik megy… nehéz elképzelni ilyen közúti féle tengeri baleseteket, mert azt hinné az ember, hogy a vizeken van hely bőven… persze, a Titanicnak is volt, meg a jéghegyeknek is… gondolnánk. És azután van még az az eset is, amikor a kapitány: Simán Béna, elszámolja, benézi, nem tud betolatni a parkolóba, erősködik, nagyjából ennyi.

A kikötők, dokkok méretei is a hajókhoz vannak igazítva. S ha mégis bejönne egy túlméretes hajó, akkor gyorsan kotornak, szélesítenek, mélyítenek az Ij-on és ennyi. Még így is megéri… Bizonyára nem aprópénzzel gurigáznak.

Nyilván a 7-8 évvel ezelőtti brigádok (hegesztők, lakatosok, gépészek, villanyászok) egy része is vendégmunkás volt. Képzett vendégmunkás. Ma a jellemző a kevés szakképzett irányításával dolgozó munkaközvetítőn keresztül állandóan cserélődő képzetlen, alacsony munkamorállal rendelkező, alkohol és drogok tekintetében gyorsan akklimatizálódó külföldi vendégmunkás munkaerő.

A régi hajógyár épületeit kiállításokkal, irodákkal, programokkal népesítik be. Mindenütt meghagyták benne a plafonon a darukat, láncokat, festékbe merítő kádakat, síneket, súlyokat, eredeti vaskapukat, ...amit csak lehetett... Az egyik daruban pl. szálloda üzemel. A terület NDSM Noord néven sok Ij-parti kávézót, hangulatos éttermeket, bolhapiacot is befogadott. Nagyon sok új, színes, hangulatos lakóházat építenek itt, enyhítve Amszterdam lakásellátási gondjain. A Polgármesteri hivatal építkezési tervei miatt a mai hajójavítók is 5-6 év múlva költözésre kényszerülnek. Ezek még csak tervező asztalon létező elképzelések.

Ami vasból van, azt a végtelenségig lehet foldozni… Legalábbis ezt mondják a hajójavítók. Nyilván a szakértelmük, meg az esőben, fagyban, szélben, vagy éppen a tűző napon feladathoz edződött testük és lelkük mondatja velük.

Én meg azt gondolom, hogy legalábbis azt, ami nincs vasból, azt nem lehet a végtelenségig foltozni. Ilyen például az ember. Nem lehet belőle kiflexelni egy kisebb vagy nagyobb nem tetsző darabot, majd proli módon bepótolni valami oda nem illővel, - mert már csak olyan van, vagy csak olyat szabad-  megcsiszolni, lemaratni rozsdagátlóval, majd lefesteni valami hasonló színűre, mint az eredeti... „Jól van az úgy!” Azután letakarjuk egy új ruhával, egy aranyékszerrel, egy csokor virággal vagy egy utazással... még egy bocsánat-kérés is belefér talán… A másik lelkén szántott barázda azonban így nem hegeszthető ki.

Egyszer persze minden zsilip kinyílik s - ha jó, ha nem jó - akkor is elhajózunk csendesebb vizeken.