365 nap 1.

Ünnep

„Mit is jelent egyáltalán a karácsony? Mit ünneplünk valójában? Azért lett karácsony, mert szenteste az emberek egyszer csak olyan jól kijöttek egymással? Nem, barátaim, karácsony nem a jó emberek, hanem a jó Isten ünnepe. Ő jelent meg életünk istállójánál, és magával hozta az ünnepet. A mi korunkban is, amikor körülöttünk minden összedőléssel fenyeget, be akar jönni hozzánk, hogy rendet tegyen.”   (Johan Frinsel)

Drága nagyapám számára még evidens volt, hogy legyen bármi, minden december 24-én újra és újra megszületik nekünk… a szívünkben… s ez tartást és kitartást adott a többi 365 napban is. Ebben a biztos hitben nevelt bennünket is, mindegy volt neki, hogy éppen milyen korszakot él a világ, mit volt szabad kimondani és mit nem. Az ő házában mindent, ami közelebb vitt naponta az igazsághoz. Azután mindig csak mosolygok rajta, hogy hogyan avanzsált át a szocialista népi hurrában a szeretet ünnepévé. Végül is, ha jól belegondolok, Isten az ateistát is éppúgy a köténye alá veszi, mint az eretneket, vagy a hívőt… mert egyedül ő nem válogat, és az az ember sem, akinek a szívében szeretet van. Mindenkinek meghagyta a szeretetet. Nem csak karácsonykor, 365 napban. Mindegy a csomagolás, végül is bármennyire kifordult a világ magából, ez a nap mégis igyekszik évről évre szeretetet sugározni, kinek milyen formátumban, milyen mélységben, és persze a megfáradt lélekben is elindítja az érzelembombát… Így azután szoktuk mondani, hogy a nagy családi veszélyek ünnepe. Mert elszabadulnak az érzelmeink, mert most jól akarjuk csinálni, de valamiért nem megy. Mert a helyet, ahol épp vagyunk, az elmúlt időszakban pokollá tettük, magunk és mások számára. A földet, az országunkat, a családunkat, a lelkünket.

Ezért azután nem is szeretjük a Karácsonyt. Mert már semmit sem tudunk igazán értékelni, szeretni. Hajlamosak vagyunk kiábrándulni az életből, szeretteinkből. Nem merünk semmibe és senkibe beleszerelmesedni. Mert nem vagyunk képesek bevállalni és meggyógyítani a sebzett, törött szívünket, és rendet tenni a fejünkben. Sajnos a mai ember keveset szeret… ezáltal úgy érzi, hogy őt sem szeretik eléggé. Marad a főzés, bevásárlás, a legnagyobb fát megvesszük az utolsó napon, és minden olyan üres marad. A külsőségek nyomán az ünnep nyomasztó hétköznappá törpült óriás lesz. Nevetségesen futkosó Quasimodoként élünk. Senkit nem engedünk közel a lelkünkhöz, mert a torz külső alatt kevesen is gondolnák, hogy még van szívünk. Ilyenkor talán nem rossz a tükörbe nézni, de annak tudatában, hogy nem az vagyok, akit a tükörben látok, hanem aki a tükör előtt áll. Én egyedül tudok megváltozni és megváltoztatni körülöttem a világot.

Érdekes… visszaszerettem oly sok dologba, az őszbe, a Karácsonyba is. Nem mondom, hogy ezért mindenkinek határátkelővé kell válni, mert nem. Ma reggel visszaolvastam az egy évvel ezelőtti írásomat, meg a Facebookos 1-2-3-4 évvel ezelőtti emlékeket. Igen, volt benne jó és rossz egyaránt nem kevés. De nem is ez a fontos. Most jó. Ezzel együtt én is jobb vagyok minden nap csak egy kicsivel. Hagyom, hogy az ünnep az legyen az életemben, aminek az Isten szánta. Szeretetnek. Hiszen tényleg annyit sikerült kapni belőle, hogy már nem baj az se, ha szétosztogatom, mert nagyon gyorsan visszapótol. Olyan ez, mintha csak átfolyna rajtunk. Nagyszerű érzés. Félelem nélküli érzés. Valami olyan lelki tisztaság, amivel a gyermek születik. Vagy mint a gyertya fénye. A világ világossága.

S talán már a többi 364 napunk is máshogyan telik. Az ünnepek, a születésnapok, az évfordulók és a hétköznapok egyaránt szeretetben, nyugalomban, munkában és pihenésben múlnak el felettünk. Minden napnak megvan a maga boldogsága, a legegyszerűbb és legfárasztóbb napnak is, ha szeretetben teljesít. Szenteljük tehát meg ünnepeinket, hogy megszenteltessenek velük együtt a hétköznapjaink is. Valami ilyesmi a feladat, nem kisebb ennél. Nem szabad kevesebbel beérnünk.

Az arany karácsonyi gyertya fénye valóban világosságot hozzon a gondolatainkba és őszinte szeretetet a szívünkbe!

„Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.” (Müller Péter)