Egy bekezdés nosztalgia...
Hosszú téli estéken a felnőttek beszélgettek. Összejöttek a testvéreik, unokatestvéreik, természetesen gyerekestől, családostul. Akkor még a rokonok egy faluban laktak. Nem költöztek fel a fiatalok Pestre max. azt is csak kis számban. Nem is mindig fogadták volna ezt kitörő lelkesedéssel a szülők. De a világ kereke haladt előre, és akkor is „bátrak voltak, akik nyertek”.
Mi gyerekek piszkáltuk a cserépkályhában a tüzet, az asztal alól hallgattuk a bölcsességeket a hosszú, kemény, vagy enyhe telekről. Mennyi fa maradt a színben, vagy épp minden elfogyott?… Hogy viselte a szőlő, a gyümölcsfák, az őszi vetés a telet?… Hogy vészelték át az idősek, a betegek a hideget, a téli bezártságot?… Miért és hogyan cseréltek gazdát a családi hordók?…Legendákat és igaz történeteket migráns őseinkről: Hogyan érkeztek Württenberg környékéről a Dunán ulmi skatulyákon Hartáig, majd telepedtek le az Orczy birtokon Soltvadkerten?…
Azután megjelentek a konyhaablakban a palántás-ládák… Örültünk a hosszabbodó napoknak, és szemmel tartottuk a kikelő növénykék lassú növekedését…Ahogy a nap kisütött pár órára, mentünk ki a levegőre. Egy csapásra rengeteg tenni valónk akadt nekünk gyerekeknek odakinn, nem számított az sem, hogy még hideg volt.
Egy bekezdés átalakulás...
S akkor még nem is álmodtunk tavaszi tulipánmezőkről, kanálisokról, hidakról, alagutakról a vizek alatt, végtelen haragos zöld marha- és birkalegelőkrőkről sem. A füstölt halat nem ismertük… az érett sajtot sem… a babatápszert sem… a kakaó illatát sem… a fűszereket igen, a kávét is, szerecsendiót, borsot pl... Miért pont ezek és ebben a sorrendben, de pont így eljutottak hozzánk... Természetesen egy csomó dolog csak min. 50 éves késéssel… vagy 100… vagy 400… Banánt, narancsot csak karácsonykor ettünk, de csak mi, gyerekek, azt mondták: „pult alól”… szerettük az almát, körtét, a télire felkötözött szőlőt … A génkezelt, kamionban meg repülőn érlelt gyümölcsökről sem álmodtunk… Mondjuk erről nem is kellett volna.
Nem tudtuk ki az a Johannes Vermeer, nem szerettük még ennyire Rembrandt arcait, Van Gogh napraforgóit, cseresznyefáit, s nem ismertük Aletta van der Maet kilétét... Pedig legalább ezt az egyet illett volna... Nem tudtuk, hogy kell élni a szabadsággal, mit is kell gondolni róla… nem tudtuk, mit jelent a kevert nemzet valójában… hogyan zajlott a rabszolga kereskedelem... s hogy mit is jelentenek az egyenlő jogok… Miért hívjuk aranykornak az aranykort, s mi az a delfti kék?… Miért, s mióta fontos a biztosítás?… Hogyan épültek a csatornaházak?... Miért állandó a kanálisok vízszintje?... Miért nincsen 8-as villamos Amszterdamban?… S egyáltalán: mi mindenben volt első Hollandia?… S hogy a 21. században hogyan és hol és miért (legalább Európában) élnek tovább a királyságok… Valamint, hogy miért is nem tanultunk mi nyelveket, amikor felette szükséges lett volna… De azt sem tudtuk, hogy 180 év múlva „visszaúszunk a Dunán”...
Egy bekezdés határátkelés-bibliográfia…
Migráns létünk alatt a mai napig elolvasok, megnézek mindent, ami bármely okból külföldet választó emberekről szól. Bizonyára bocsánatos bűn ez, hiszen ebben élek. Ahogy telik az idő, nem gondolkodom kevesebbet a témáról, hogy is tehetném, hiszen ez a létforma keretezi be mindennapjaimat. A rosszakat, s a jókat egyaránt. Ebben a milliőben élem meg az örömeimet, a szomorúságaimat, a sikereimet, a kudarcaimat, itt ér baleset, itt küzdök a munkában, itt megyek este haza. Itt nevetek, itt vagyok dühös.
Valójában a „Határátkelőn” itt nőttem fel anno, rendszeresen írtam is erre a blogra.
Saját blogomat is a költözés ihlette. Nagyon érdekes visszaolvasni az évekkel ezelőtti írásokat. Megnyugtató, hogy mindent ugyanúgy gondolok, ahogyan akkor leírtam. Mindeközben csak rakodtak le újabb rétegek, vagy éppen sikerült néhány dologban egyre mélyebbre ásni. Folyamatos tanulás volt.
Mostanában mélyen megérintett a Litera.hu sorozata itt határátkelő költőinkkel, íróinkkal. Sajnos ők is sokan vannak. Kötelező olvasmánnyá tenném ezeket az írásokat elmenőknek és maradóknak egyaránt.
S ha valaki nem szeret olvasni, de szeret a tv elé órákra leragadni, akkor Friderikusz Sándor reptéri történeteit érdemes megnézni. itt és itt Egy kis ízelítő attitűdökből és repülőtéri sírós-ölelkezős, hazajövős-hazamenős megható feelingekből, amit ugye már oly sokszor átéltünk.
A kedvenceim közé tartozik még Róna Egon Náray interjúja. itt Nem is mondok mást: a szívemből beszél.
Mindegyikük kivétel nélkül felvillantja a múlt és jelen kontrasztját, a migráns lét nagy kérdéseit: Miért mentél el? Hogyan asszimilálódtál? Milyen volt a megszokott rosszat az ismeretlen jóra cserélni? Hogyan motiválod magad naponta? Mennyi idő a beilleszkedés idegenben? Honvágy kontra nem honvágy… Nyelvismeret felette fontossága… Áldozatok… Alázat... Szabad-e visszanézni? Plusz sok-sok fantasztikus sztori, amiket hasonlóképpen, más szituációban mindannyian megéltünk. A sikerszituk örömteli, büszke pillanatai és helyzetek, ahol megalázottnak és elveszettnek éreztük magunkat. Ez is a történetek része, hisz nem lehet kikerülni… Senkinek...
Egy bekezdés magyarság…
A migráns magyarságának megítélése nagyon összetett, bonyolult, sikamlós pálya. Mindannyian megértünk sok vitát efelett a kérdés felett elharapózni itthon és otthon, konyhaasztalnál, sörözőben, születésnapon, karácsonykor, nyári szabadság idején… Jelen magyarországi politikának köszönhetően - ahol mindenki mindenkinek ellensége - bizony nem mindig büszkén kiáltjuk, hogy „magyar vagyok”- ha megkérdezik. Ha nem kérdezik, az a legjobb.
Jut eszembe: változik a világ. Engedjetek meg egy kis humort! Magyar vagyok, Európába tartok.
Nemzetisége: magyar – minden olyan személynek, aki bármikor Magyarországon született (Budapesten, Szegeden, Bócsán, Felcsúton). Ezt a születési anyakönyvi kivonatunkba be is rögzítették, életünk végéig ez az okmány végig kísér bennünket. A nevünket utólag lehet változtatni több okból is (örökbe fogadás, névváltoztatás saját kérésre). Ilyenkor a megváltozott születési nevünkkel kapunk új okiratot, az eredeti anyakönyvi bejegyzést pedig széljegyzetezik. A nemzetiség nem változtatható meg.
Anyanyelve: magyar. Ez sem változtatható. Még a migráns gyerekeimé is. Akkor is, ha az angolt, vagy a hollandot már anyanyelvi szinten beszélik. A harmadik generációs unokáim anyanyelve már lehet angol, vagy holland. Ez a szülők döntése.
Állampolgárság… igen, ez megváltoztatható. Az mindegy, hogy a derék migráns költő, író, festőművész, magyar vagy történelem tanár-e, őket sincs miért másképp mérni - mert a magyarság tanítóit látjuk bennük - mint az utcaseprőt, a kazánkovácsot, vagy az ékszerészt. Másrészt az állampolgárság megszerzése 5-8 év a különböző országokban, mindenütt nyelvismerethez és egyéb vizsgákhoz kötik. Mindenkinek tehát szíve joga, hogy milyen útlevéllel utazik, milyen személyi igazolványt használ, melyik országban él.
Visszatekintve 188 évet, az én derék Katzenbach migráns őseimre, nemzetiségük: német, anyanyelvük: német, állampolgárságuk: magyar volt.
Én úgy érzem, hogy a migránssá válás kerete, az utolsó pont az i betűn az állampolgárság megszerzése. Számomra ez így tekinthető kereknek. Még akkor is, ha bizonyos dolgokban már nem is tudok majd meghollandulni. Tekintsük akkor ezt egy szívből jövő gesztusnak a jövőt illetően!
Egy bekezdés megvilágosodás…
Az elmúlt 8 év minden napja - még a legnehezebb, legkilátástalanabb is – arról szólt, hogy jól döntöttem. Ez az érzés eleinte félénken ki sem mondva lapult meg a legfelső polcon a sarokban, majd később egyre izmosabban, kigyúrva dagadt az olykor elég szűk póló alatt. Mára természetes lett. Se polc, se póló... Fel sem merül a kérdés. Másoktól olykor még mindig záporoznak a rosszallások, a miértek.
A migránslét legszebb pillanata, amikor rájössz, hogy örökre és visszavonhatatlanul migráns maradsz, de számodra ennek a szónak már csak a pozitív jelentése létezik.
Egy bekezdés jelen…
Könnyű telünk volt. Jól jött az energia-ínséges időkben. Eltűnt a Covid. Egyszerűen nem is láttuk. Lett helyette vihar meg földrengés. A háború még mindig kilátástalan.
A teraszon bújnak elő az eper friss tavaszi hajtásai. Két hete fényképeztem hóvirágot is. Az utak mellett virítanak a sárga nárciszok, krokuszok mindenféle színben. Tudtátok, hogy ez a növényke a sáfrány? A tulipánok is várják a tavaszt. Lehet metszeni a rózsabokrokat, a szőlőt. A legelők is benépesülnek bocikkal, birkákkal. Hamarosan kiülhetünk kávézni a friss levegőre, kinyit Keukenhof, kivirulnak a tulipánföldek. S ez a várakozás mindig nagy örömmel tölt el.
