Ha igaz a mondás, hogy egész évben azt fogjuk csinálni, amit január elsején, akkor szép évnek nézek elé. Olvasok, írok, miközben fő a lencseleves, recept egy író tollából… Tehát sokat olvashatok majd, mert az olvasás az egyik legjobb élvezet a világon. Az írás a másik… Talán sikerül majd valami nagyobba is belefogni… Na és ott a főzés.
Anekdoták
Ahol találkozik az író a kulináris élvezettel… nos, ott az olvasó is részesedik az élményben. Íme az anekdoták és emlékezések tanulságai. Petőfi a túrós csuszát és a gulyást szerette, utóbbit számtalanszor reggelire fogyasztotta. Mikszáth Kálmán a palóclevesért, Molnár Ferenc a káposztás rétesért rajongott. Tudunk Jókai negyvenes és tízes listás kedvenc ételeiről. Vagy ott kering a legenda Krúdy Gyuláról, miként mindig csak pörköltet (rácponty, marha- és körömpörkölt) evett friss kenyérrel, vörös borral, de nem vetette meg a velős csontot sem.
József Attila 1926-ban Párizsból levélben kérte nővérét Jolánt, hogy küldjön neki csomagban bablevest csipetkével és kolbászreszelékkel. Ady kedvence a lencsefőzelék pörköltszafttal. Illyés Gyula a rántott csirke gondolatától is jóllakott. Karinthy Frigyes humora mindig vele volt. Ha kérdezték kedvenc ételeiről, a bev-ételt tette az első helyre. Kosztolányi Dezső évekig vegetáriánus volt, sok sült rizst evett.
Étellegendák, amik konkrét nevekhez kötődnek
A székelygulyást, más néven székelykáposztát Székely József levéltáros, író, publicista nevéhez köti két különböző anekdota is. Székely amúgy Petőfi barátja volt, s a költő a Sekszpír Jóska becenevet adta neki. A két barát együtt ment a Gránátos utcai Komló kertbe ebédelni. Az étlapról fogyóban voltak az ételek mire odaértek. A kocsmáros Székely irányításával összekevert némi maradék pörköltet savanyú káposztával, s így elkészült az első székelykáposzta.
A Jókai bableves természetesen kedvelt regényírónkról kapta a nevét. Két különböző asszonynak is tulajdonítják az eredeti receptet. Egyesek szerint Jókai az amúgy valóban kiváló háziasszony feleségnek, Laborfalvy Rózának a bablevesét szerette, mások szerint az édesanyja főzte a legjobb bablevest. Mindenesetre sok zöldség, füstölt csülök, kolbász, paprikás rántás, tejföl az elengedhetetlen összetevők.
Az Újházy tyúkhúsleves eredetije Ujházi leves, és kakasból készült. Ujházi Ede nevéhez kötődik, aki a Nemzeti Színház színésze, a Színiakadémia tanára volt. Az átalakítást mind a névben, mind a receptben az utókor végezte el.
Mint ahogy az Eszterházy- rostélyos esetében nem tudjuk, melyik herceghez, vagy csak a gödöllői konyhához kötődik. Kétesélyes: vagy valamelyik herceg állt be a konyhába instruálni a szakácsot, vagy egy tehetséges szakács alkotott valami elképesztőt, amit azután elégedett hercegéről nevezett el.
Utóbbi kettő nem íróhoz kötődik, mégis azért került a felsorolásba, mert kiváló példák arra, hogy milyen régen létezett a marketing.
Imígyen térjünk vissza az irodalomba!
Az igazság az, hogy éhesen vétek Krúdyt vagy Jókait, és persze még sok mindenkit olvasni.
"Nem az ős, patrialkális lakomák egyike ez, hol minden ember tisztességesen asztalhoz ül, kinek-kinek el levén rendelve a maga helye, s elkezdik a levesen és végigfolytatják az egész fogáson, háziúr és asszony agyonfáradnak a kínálkozásban.
A haladó korszellem más módot hozott be, asztal csak az ételek számára áll, ott van felhalmozva, mi szemnek és szájnak tetszik, mellettök kanálak, villák, kések és tányérak mind egy halomban. Ki-ki vesz magának, amire szüksége van, ott kezdi, ahol akarja, eszik, iszik kínálás nélkül, s letelepszik, ahol helyet talál, a legszemesebbé a legízletesebb falat, a legkényelmesebb hely, senki sem fűszerezi kínálkozásával a vendégséget. Az emberek úgy esnek át rajta, mintha raboltak volna, s félnének, hogy egy másik társaság rajtok üt és elhordja az orruk elől.” (Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán)
„De már érkezett is a nevezetes velőscsont.
... Mit gondolhatott magában a vendég, amikor a hatalmas csontot meglátta: nem árulta el. De Privát úr ebben a percben megcsalva érezte magát az összes budapesti vendéglősöktől. Íme, ő harminc esztendeje látogatja a kocsmákat, de még ilyen velőscsonthoz nem volt szerencséje, míg ennek az igénytelen fráternek, aki nem is látszik budapestinek, nyomban a város legszebb koncát tálalják fel.
A vendég leoldozta a szalvétát a nyakáról és balkezére borította azt. /.../
De most már éppen itt van az ideje a velőscsonttal való foglalkozásnak, mert még kihűlne az a sok haszontalan beszédben. A vendég tehát balkezére csavarta a szalvétát, ebben megmarkolta a csontot, majd felemelte jobbkezét és kétszer-háromszor egymásután a balkarjára csapott, mire a derék csont kiadta derék tartalmát.
Az ilyen napvilágra került velőt gyorsan szokás elfogyasztani. A vendég dolgozott is a pirított kenyérszeletekkel, a sótartóval, paprikatartóval, de bármilyen nagy darabokat is vett a szájába, szemét most már állandóan a kopasz kis pincérre függesztette. (Privát úr megállapította magában, hogy a velő meglehetős nehéz étel, azért adják a kocsmárosok déli időben, hogy az embernek legyen ideje megemészteni. Aki esti étkezéshez fogyaszt velőt, annak múlhatatlanul boszorkány-nyomása lesz; míg a velő élvezete délután csak múló bágyadtságot okoz.)” (Krúdy Gyula: Isten veletek, ti boldog Vendelinek!)
Így ha elmerülünk egy-egy ünnepi időszakban főleg karácsony-újév idején, bocsánatos bűn azt gondolni, hogy ezt az évet már csak az evés mentheti meg.
Mégis a halas, pulykás, kacsás, húsleveses, velőscupákos, káposztás, pacalos, kocsonyás ünnepi menük élvezete közben jusson eszünkbe néhány olvasni való is.
Ajánlom a 2021. év margójára Dragomán György frissen megjelent Főzőskönyvét. Az újévi lencseleves nálunk már az ő receptje szerint készült. Nagyszerűen sikerült. Fantasztikusak egyben a főzős és evős történetei is, melyeket így fejezi be: „Örüljetek!”
