2017. július 15., szombat

Gondolatok a konyhában

Közmondások
Nincsen ház edényzörgés nélkül.- mondja a grúz közmondás. Ami jelentheti azt is, hogy főzés nélkül nem vagyunk meg, meg azt is, hogy tányérdobálás nélkül se. Ez minden valamire való családban így van. Mindenesetre maradjunk az első jelentésnél. Konyha nélkül nincs élet. Először: mert éhen halnánk. Másodszor: mert ott a tűzhely melege, és az asszony, akinek szerepe összetartani a családot. Harmadszor: egy másik mondás szerint a férfiakat éppen a hasukon keresztül fogjuk meg. Végül: a nagy dolgok mindig a konyhaasztal körül dőlnek el. 

Továbbgondolásra gyűjtöttem még ide néhányat: 
Ha szűk a konyha, minden falat jó ízű.
Fehér konyha, ritka vendégség.
Ki más konyhájára tart, nem lakik egyest a hasával. ´nem lakik jól´
Nehéz a konyhalónak meghízni. ´igavonó ló´


Asszonynak konyhában a helye
Ez a mondás, illetve a mögötte meghúzódó tartalom helyessége nagyanyáink idejében vitán felül állott. Az idők változnak, a női emancipáció kiharcolta a maga sok helyütt vitatható vívmányait. Jóllehet, azóta nem mondunk igent a női rabszolgaságra. Hatalmas felhördülést váltott ki pl. Abszurdisztán új programja: az asszony szüljön sok gyereket. Sokszor elgondolkodok ilyenkor főzés közben akár, hogy akkor nem volt kormánykampány és mégis szültem három gyereket. Persze szűk agyam nem is érti, hogy mi köze is van a demagógiának ahhoz, hogy én mit gondolok, mit teszek. Nyilván a tömegpszichózis azért tud hatásos lenni. 

Egy biztos, hogy a muszlim nők még mindig burkában járnak. Nem a mi dolgunk, kívülállóknak, hogy erről véleményt alkossunk. Ez belső kérdés. Mindenesetre a köztünk élőkön nem látszik, hogy ez zavarná őket, sokkal inkább egy tradició, megszokás kérdése, ami az idő múlásával lazul ugyan, de sokáig fennmarad. Különböző kultúrákban másként gondolkodnak az emberek. Nyilván egy liberális országhoz gyorsan hozzáalakul az itt élő, akárhonnan is jött. A liberalizmus azonban nagymértékű toleranciára is tanítja az együtt élő sokféle népességet. Ennek iskolapéldája Hollandia.

Néhány kivételesen elszigetelt helyén a világnak sajnos van még példa arra, hogy a nők nem számítanak embernek. Civilizáltabb vidékeken azonban ez már nem így van. (Talán segíti a megértést ez a két film is: Üdvözítő utak, A bátyám cipőjében.) 

Azontúl azt gondolom, legalább ennyire szomorú a statisztika, miszerint minden ötödik nőt ér családon belüli bántalmazás, és hetente egy nő hal meg közvetlenül vagy közvetve ilyenfajta erőszak elszenvedése miatt... ma... 2017-ben... Magyarországon. Hogy ez mit jelent valójában, és hogyan is működik a mindennapokban, csak az tudja, aki átélte... 
Mi sem bizonyítja jobban, mint a nyelvhasználat, hogy ez is több száz éves hagyományokkal bír, ugyanis van rá közmondásunk: 
Dió törve, asszony verve jó.
A teljesség kedvéért zárójelesen megjegyzem, hogy az angol megfelelője még durvább:
A woman, a dog, and a walnut tree: the more jou beat them, the better they be.




A főzés könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván.” (Paul Gauguin)
Én például nem szeretek főzni. Mihez képest kislányként megtanított rá nagyanyám. És arra is megtanított, hogy soha ne érezzem tehernek a főzést, mosogatást, mosást, takarítást sem, mert ez mind az asszony dolga, ahogyan a gyerekek nevelése is az. Lehet, hogy ezzel lazán rabszolgasorsba taszított, és igen, minden férfi ki volt szolgálva, azontúl sosem éreztem tehernek.
A felnőtt fiam olvasatában ez így hangzik: „Te anyu, hogy voltál egy életen keresztül ill. vagy képes máig munka után bevásárolni és nekiállni főzni?” Szerintem meg sem fordult soha a fejemben, hogy ez nekem rossz lenne. Lehet, ezért majd sokan megköveznek, de minden csak nevelés kérdése. Mint ahogy a nem ugrál fel senki az asztaltól, ha már leültünk… az annyit szedsz, amennyit megeszel, mert a szülők nem moslékos disznók… dehogynem!… az asztalnál igenis szabad beszélgetni, mert az jó, mert akkor kell beszélgetni, amikor együtt vagyunk… nincs tabu téma… na jó, ha nem csak a szűk család ül le, akkor disztingválunk.


Nagyapám azt mondta: tiszteljétek nagyanyátokat, aki minden déli 12-re ebédet tesz az asztalra. Ha kicsit sótlan, vagy nem úgy sikerült, mint szokott, akkor is megesszük, akkor is megköszönjük. Az asztalnál azt esszük, amit elénk rak, ha nem szeretjük, akkor azt is megesszük, és azt is megköszönjük, holnap lehet épp a mi kedvencünket főzi majd. Valószínű így lettem mindenevő.



A konyha a világ közepe. Sosem felejtem el a szűk panelkonyháinkat, ahol mindig nagy volt a népsűrűség. Amikor főztem, mindenki előbb-utóbb megjelent. Ott ittuk a reggeli első kávét, ott lehetett dohányozni, és sokszor éjfélkor vacsoráztunk. Az is egy életforma volt, mint ahogy az asztali áldás is.

Jó a nagy konyha. Miért is ne játszhatnának a gyerekek a lábunk alatt? Miért is ne tanulhatnának a konyhaasztalnál? Miért is nem lehet megsimogatni az asszonyt főzés közben? Hiszen az étel íze nemcsak a hozzávalóktól lesz jó, hanem attól is, ha benne van a szívünk, a szeretetünk. Ez amúgy nem olvasható a „Venesz-Túrós: Egységes vendéglátó receptkönyv és technológiá”-ban hiába is kapod le a polcról.


Pasik a konyhában
"Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,

Van hitem a magas falak előtt." (Barta Alfonz- Pataky Attila)


Végül ide kívánkozik a tény, hogy a férfiak nagy százaléka szeret főzni, tud is főzni, de legalábbis képes egy romantikus vacsorát, egy bográcsot igazán jóra összehozni. Mi szűz jegyű pedantéria mániások meg kiakadunk azon, hogy utána tovább tart a konyhát visszaállítani az eredeti állapotába, mintha mi főztünk volna. A valóság azonban nem ez.
Ugyanolyan magas várfalakat húzunk a konyha köré, mint magunk köré is, hogy azután legyen mit elbontogatni, lerombolni vagy lerobbantani, hogy bárki is közelebb férkőzhessen hozzánk. Meg kell tanulni szeretettel elvenni, amit szeretetből elénk tesznek. Hiszen valljuk be, jó az, ha törődnek velünk, ha jelen vannak a konyhában is.
És ne felejtsük, a díjnyertes séfek is mind közülük kerülnek ki. A szállodák, éttermek szakács személyzete is nagy számban férfi. Tehát mégiscsak tudnak valamit... 
Így azután álmodjuk csak meg a konyhánkat, ahol a tűzhely melege különös hangsúlyt kap újra. Egyszerűen azért, mert enélkül értelmetlen és boldogtalan az életünk.




Okos embernek tudni kell, hogy a nők sokkal gyengébbek, mint a férfiak: az álmaik és a gondolataik, ha egyszer nyilvánosságra kerülnének, bízvást azt eredményeznék, hogy egyetlen férfi sem akasztaná fel többé magát boldogtalan szerelem miatt; a vágyaik és a szerelmi kívánságaik elefánt nagyságúak a férfiérzéshez képest; és a lesütött szemekben nemcsak Capulet Julia önfeláldozása, de Báthory Erzsébet vérszomja is tükröződik.” (Krúdy Gyula)