Fehér
A
fehér a tisztaság színe. Az összes többi jelentése ezen a
vonalon kapcsolódik hozzá: jóság, egyszerűség, tökéletesség,
biztonság,
ártatlanság
és szüzesség. Jelöli az új kezdetet is. Nagyon szépen fejezi ki
ezt a „hófehér” vagy a „patyolat” szavunk.
A
fény színe, az istenek állatainak színe: Zeusz-fehér hattyú,
Buddha születésének álmában a fehér elefánt, a Szentlélek
fehér galambja. A Kozmikus Tojás, ami
szintén
fehér a hinduizmusban, amely az örökkévalóság szimbóluma. A
keresztény kultúrában az öröm, a vigasság, a feltámadás
színe. Némely kultúrákban (Kína) a gyász, másutt
a halotti kellékek színe (halotti lepel,fehér gyertya, kitli). A
szellemek és kísértetek is fehérben járnak.
Az
ártatlanság jelentésre utal az athéni Aerioszpagosz bíráinak
szavazási szokása is, ahol fehér kövekkel szavaztak az vádlott
felmentése mellett.
A
fehér ruha szintén a szüzesség, tisztaság jelképe (elsőáldozó,
konfirmációs, menyasszonyi, első bálozó, szalagavatós ruhák).
Fehér
virág jelöli a gyermekáldást. Fehér asztalterítő az ünnepet
jelzi.
A
fehér galamb (Noé óta) a béke kifejezője, de erre a jelentésre
utal a követek fehér zászlója is.
A
fehér jelenti a sterilitást is, az orvosok, kórházak színe. Bár
ettől eltérően a mai trend szerint a pszichológia hatására a
hideg fehér helyett inkább a nyugtató kéket vagy zöldet
használják.
A
fehér tágítja a teret, ezért kis helyiségeket érdemes egyszerű
fehérre festeni.
A
fehér jelenti végül a lélek győzelmét az anyag felett.
Tisztaság,
érintetlenség, szüzesség. Érdemes elidőzni ezeknél a
fogalmaknál hosszasabban is. Érdemes külön választani testi és
lelki értelemben is. Sokat lazult az idők folyamán a megítélés,
és mint
minden,
ez sem
lehet csupán csak jó
vagy rossz. A
mai világban mint ahogy nem divat a fiatalok körében a szüzesség
megtartása, úgy nem divat a tiszta gondolkodás, az egyenes beszéd,
a bizalom, és még sorolhatnám. Pedig testünk egészsége mellett
a legfontosabb dolog a lelkünk tisztasága. Ez
fejezi ki nyitottságunkat a jóságra, a pozitív gondolkodásra, a
mélységes szeretetre. A lélek érintetlenségén ebben az
összefüggésben értsük a negatív gondolatoktól, cselekedetektől
és tulajdonságoktól való mentességet. Ezt nevezhetjük akkor
akár lelki szüzességnek.
Milyen
érdekes, hogy ezzel a lelki érintetlenséggel születünk, és
kilépve a kisgyermekkorból egyre csak romlik a helyzet. A környezet
elvégzi a rombolást. Már
az óvodában elkezdik szadizni egymást a gyerekek, nem feltétlen
verekszenek, mind inkább idejekorán bepróbálkoznak a lelki
terrorral,
zsarolással
is akár. Hogyan? Eltanulják a többi gyerektől és a felnőttektől.
Látják a szüleik megromlott viszonyát, eredmény centrikus
neveltetésük csak ösztönzi őket, hogy akár a társukon
keresztülgázolva is de ők érjenek előbb célba. Azután jön az
első munkahely, ahol szintén naponta irtják az emberek egymást.
Azután jönnek a csalódások, az eleve halálra ítélt
párkapcsolatok, szinglilét, vagy válással végződő házasság.
Grátiszba erre még a média, a politika, a propaganda, csalódások,
kiábrándultság, depresszió, kényszeresség,
impulzuskontroll-zavar, szuicid késztetés. Milyen
trendi dolgok!
Jó
esetben előbb elérkezik az idő, hogy felismerjük önös
érdekeinket, és hozzáfogunk a rendrakáshoz a fejünkben, a
környezetünkben. Átértékelünk. Elkezdünk
egy más értékrend szerint élni. Visszatérünk gondolataink,
életünk eredendő tisztaságához. Egyre többet időzünk a
forrásunknál. Igényeljük a nyugalmat, a békét, az igazságot, a
szeretetet, lassan letesszük a fegyvereket. Lassan megértjük, hogy
a legnagyobb erőnk az, ha önmagunk maradunk, miközben mindenki
megpróbál megváltoztatni bennünket.
Minden
kép rólunk, egy történet, a mi sztorink, csak a miénk.
Érezzük,
hogy most kell jónak lenni, élvezni az életet, ülni a vízparton,
átbeszélgetni az éjszakákat, kávézni, olvasni, zenét
hallgatni, táncolni, örülni, sírni, szeretkezni, lebontogatni a
falakat. Megtalálni közösen mindenben a jót. Megérinteni egymás
testét és/vagy
a
lelkét. Mert
erre vágyunk. És
ott az örök kérdés, mert van amiből csak egy van: szüzességből,
nászéjszakából, első érintésből, csókból, mert innentől
megérintetté válunk, a történet nem visszafordítható,
az
ott van, és ott is marad örökre. Mert mindennek ára van.
„Az
érintés megelőzi a látást. Az első és az utolsó nyelv. És
mindig igazat mond...” (Margaret Atwood)
Érezzük,
hogy most már itt az idő nem veszekedni, nem bántani, nem
címkézni, nem őrjöngeni, nem félni, nem szidni, nem építeni
több falat, nem keresni senkiben és semmiben a hibát, mert van
persze, de ettől nem leszünk boldogabbak.
Mert
nem lehet elmenni sehonnan úgy, hogy rossz érzéseket, kuszaságot,
rendetlenséget, haragot
hagyunk magunk után, csak
rendet
és szeretetet.
Így
kapjuk vissza lelkünk
eredeti szüzességét, érintetlenségét, tisztaságát, amit
szeretetünk által tudunk átadni másoknak, így tudunk kilépni egy ajtón, majd belépni egy másikon, és így tudunk majd
elmenni is.
Megtanuljuk
elengedni kicsiben
az
érzéseinket, a kifáradt kapcsolatainkat, és a végén majd
ugyanezzel
a természetességgel az
életet.
„Ez
az egyetlen életem, ez
a csodás, iszonyú, rövid és végtelen valami, amiből egyikünk
sem távozik élve.” (P.S. I love You c. film)
