Ami ellen nincs törvény 1.

A lélek gyümölcsei

„A lélek gyümölcsei pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincsen törvény.” (Gal.5, 22-23.)

Az alkotó munka például attól jó, hogy nem érezzük a súlyát. Először csak rombolunk, kiüresítjük a fejünk, majd elképzelünk, rajzolunk, jegyzetelünk, ötletelünk, végül felépítünk nagy szeretettel és lelkesedéssel a saját elgondolásunk szerint valamit. Megteremtjük, amit megálmodtunk. Közben szűrjük a szélsőséges gondolatokat. „Súlyozunk” mint a statisztikában és a szociológiában. Megtanították, hogy ez a módszer szerfelett tudományos, de bennem mindig hagy maga után egy kérdést. Ha az egyént tekintjük, a szélsőséges megnyilvánulásait szabad-e figyelmen kívül hagyni? Ez emlékeztet erősen arra az ominózus "az emberiség dobozol" teóriára. Nevezetesen, ha kilóg valamid a mások által elgondolt és felcímkézett dobozból, akkor azt le kell vágni, mert akkor már nem lógsz ki a sorból sem, befogadnak maguk közé, beállhatsz az egyen-sorukba. Ahol bár kinek-kinek hiányzik a fél lába, keze, füle, orra… de megfelelnek egyéb őrült kívánalmaknak. A fenti kérdésre a válasz: A megoldás abban rejlik, hogy még a halmaz elbírja a „súlyozást”, az egyén nem viseli el az ilyenféle korrekciót.

Mert én, én vagyok. Mert te, te vagy. Mert ő, ő.

Mindannyian az összes legextrémebb gondolatainkkal, viselkedésünkkel, őrültségeinkkel, félelmeinkkel, vágyainkkal, kívánságainkkal mi magunk vagyunk. Még a szeretetünkkel is, amit nem mindig szabad, lehet, tudunk, merünk, akarunk úgy kifejezni, ahogy van, amilyen formában éppen ránk tör. Ilyenkor igyekszünk elhatárolódni a hét főbűntől és a hét sarkalatos erénnyel élni, azaz begyűrni magunkat egy újabb dobozba. Nos ez így nem működik, mint ahogy szeretkezni és szűzen maradni sem lehet egyszerre. Mindeközben, ha nem akarjuk feladni énünket, akkor megfontolás tárgya lehet a szabályok átlépése.

És íme, az alábbi táblázat, a két oszlop egymásnak szegezve a jó öreg klerikális neveltetésünk alappilléreiként. (zárójelben ott van még a hét szentség, a Miatyánk hét kérése, a Szetlélek hét ajándéka is)

A 7 főbűn	A 7 sarkalatos erény
kevélység	alázat
irigység	szeretet
harag	szelídség
szomorúság, amit utóbb lustaságra cseréltek	a jóban való buzgóság
fösvénység	adakozás
torkosság	mértékletesség
bujaság	tisztaság

Mikor ezek közül párat nagy igyekezetünkben felrúgunk, mert képtelenek vagyunk megtartani, akkor nem teszünk egyebet, mint levagdossuk azokat a kilógó részleteket a hagyományos felsorolásból, amiket az általunk kijelölt dobozba már nem tudunk sehogyan se belegyömöszölni. Tehát mi is „súlyozunk”.

Azok a bizonyos gyümölcsök

Gyümölcsöt csinálni nem lehet. A gyümölcs terem. Az almafán alma, a körtefán körte, a barackfán barack, a szilvafán szilva. Lehet kukacos, rossz ízű, ehetetlen, formátlan gyümölcsöt is teremni, és lehet frisset, illatosat, édeset, hamvasat. Azután ebben a formában telerakjuk a nagy ezüsttálcát szeretetünkkel, örömünkkel, békénkkel, türelmünkkel, szívességeinkkel, jóságunkkal, hűségünkkel, szelídségünkkel, önmegtartóztatásunkkal. Ebben a formában kívánatossá és fogyaszthatóvá válunk mások számára. Mind a kilenc gyümölcsöt talán sosem tudjuk majd megteremni tökéletesen. De bizonyára van az az ember, aki pont ezt a fajta almát, körtét, barackot, szilvát szereti… ahogy én teremtem… mert az én vagyok… most. Nem amilyennek eddig látott, és nem amilyennek látni szeretne. Pont olyan, amilyen most vagyok, amilyennek most szeret. Természetesen ennélfogva én is így tekintek szeretteim gyümölcseire.

A jelen a múlt eredménye, mint ahogy a jelen termése a jövő.

Olykor érdemes egy kicsit eperbokorrá változni, teremni néhány kivételes epret, vagy banánfává lenni, mert valaki épp a banánt szereti. Megérlelni azt a kilencféle gyümölcsöt, és adni belőle másnak is. Mert ez az, ami ellen nincs törvény.

Királyság a királyságban

Ez az írásom 2016. szeptember 29-én jelent meg a Határátkelőn. 3000 az olvasottsági mutatója. Ajánlom mindannyiotoknak az ott megjelenő érdekes tartalmakat nagy és nagyobb utazásokról.

http://hataratkelo.blog.hu/2016/09/29/kiralysag_a_kiralysagban

Mai posztomban a királyság intézményét fogom körbe járni, a tőlem telhető alapossággal, utalva mindenféle érdekességekre, melyeket magam kis felfedezéseiként éltem meg, időközönként rácsodálkozva, máskor meg a maga lehető legtermészetesebb megnyilvánulásában. Mindezt egy olyan ember szemével, aki népköztársaságban nőtt fel, köztársaságban élte felnőtt éveit, majd határátkelőként kikötött a királyságban. Ezen élete alatt, amit maga csak tanösvénynek szokott nevezni, volt alkalma megtanulni az államforma és államforma közötti különbségeket, személyesen megtapasztalni a diktatúra és a demokrácia közötti szakadék mélységét, meglátni a különbséget a személyi kultusz és a tradíció között, és megérteni azt, hogy valójában nem az számít, hogy mit hogyan címkézünk fel. A lényeg mindig a hely élhetősége vagy nem élhetősége, elfogadhatósága vagy nem elfogadhatósága. Az egyedüli szempont hogy a felépítmény szolgálja-e az alapot, vagy a szűk kisebbség kilobbiz és legitimál magának a többség felett egy diktatúrát akár egy modern korban, még modernebb módszerekkel, de ettől még éppúgy diktatúrának hívjuk. Manapság még több eszközzel a kezében, -gondolok itt a médiára, tömegkommunikációra- meríti ki a demagógia, népbutítás, befolyásolás és félelemben tartás, manipulálás véget nem érő tárházát. Kifinomult módszereket alkot, nyilván szakemberek segítségével, olyannyira, hogy a nyelvi kommunikációban is remekül lekövethetővé válik. Mert a nyelv ne felejtsük, mindig tükrözi a nyelvhasználók törekvéseit, elmozdulását. Ki ne emlékezne a világhírű nyelvész Noam Chomsky tételeire, amelyben a hatalom tömegeket manipuláló mesterkedésének nyelvi megnyilvánulásairól beszél.

Modern királyság Európában

S mint már megszoktátok tőlem, hogy a kabátot sosem vetem le magamról, a bevezető kicsit húzósra sikerült. Fókuszáljunk tehát szorosan a tárgyra. Nézzük meg, hogyan is néz ki a királyság intézménye ma Európa közepén… Egy konkrét királyságé.

A Holland Királyság részei: Hollandia, Aruba, Curacao, Sint Maarten. Utóbbi három a gyarmatok maradványa.

A klasszikus királyság esetében az uralkodó szuverén módon gyakorolta a törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalmat.

A modern európai királyok legtöbb jogukat vagy szerepüket elvesztették, csak az öröklési szabályok maradtak meg eredeti formájukban. Az alkotmányos monarchiákban egy jelképes protokolláris államfő szerepét töltik be. A tradíció maga a talaj, amin az intézmény máig él. A holland királyi családot hasonlóképpen tisztelet övezi országszerte. Mondhatnánk, hogy az alattvalók tisztelete, de ez így már túl archaikus, s bár alattvalóságról nem beszélhetünk -hiszen a világ egyik legliberálisabb országában élünk- tiszteletről annál inkább.

Tradíciók

Mindent megtesznek azért, hogy ezeket a tradíciókat megtanítsák az itt letelepedni szándékozóknak. Ez is része a kiképzésnek. A legjobb terep erre a nyelvtanulás. Hangsúlyos ebben az országban, bár mindenki beszél még egy-két nyelven, ha valaki hollandul szólal meg, még ha nehezen és rosszul is, azt pozitívan értékelik. Nyilván nem titok, hogy az asszimilálódás egyik leghangsúlyosabb sarokköve a nyelvtudás. A hollandok ezt komolyan is veszik. Országszerte tanulhat, aki akar többféle formában. Ha valaki utána jár a lehetőségeknek, talál megfelelőt. Nem minden városban egyformán működik. Amszterdamban például a polgármesteri hivatal finanszírozásában ingyenes nyelviskolába járunk. Az első egy éves heti 3x3 órás projekt májusban ért a véget, itt az A2 szintig viszik el a tanulókat. Ez szűkösen elegendő a munkavállaláshoz, vagy az állampolgársági vizsgához. Most egyre többfelől hallottuk, hogy kevesebb tanfolyam lesz, mert a menekülteknek is kell a hely, és nyilván itt is minden keretösszegekben és keretszámokban van meghatározva. Meg a támogatott nyelvtanulás maximum egy év és még sokféle egyéb kósza hírek is keringenek. Örömünkre szolgál, hogy lehet tovább menni a B1-es kurzusra, aki akar. Persze elhangzott ismét, hogy igyekezzünk, mert ez a lehetőség most van, de semmi garancia nincs rá, hogy lesz is.

A praktikus infók után térjünk vissza a kultúrtörténet oktatásra a nyelviskolában. Az alap, hogy a királyi család tagjait fel tudd sorolni, lehetőleg azt is tudd, hogy ki hány éves, hol mikor fordul meg a királyi család ünnepségeken, ahova természetesen menj is el érezd meg az ilyesmi hangulatát, mert mi tagadás, van egy különleges feelingje. Nyilván emellett azért a miniszterelnök nevét, a politikai pártokat, az amszterdami polgármestert is illik ismerni, tudni, hírekből, médiából legalább. A nyelvi órákon ezeken is témázunk. Egészen addig elmegy ez, hogy a királyi pár megjelenését milyen stylistok irányítják, hogy a gyerek hercegnő milyen diplomatikusan válaszolt a riporter kérdéseire a tv-ben és még sorolhatnám. Egy biztos: emberi, közvetlen, kedves, pozitív képet alakítanak ki az uralkodóról és a családról. Pontosan úgy, ahogy a tradíció diktálja. Büszkék a királyságra.

Koningsdag

Azután itt van április 27. a király születésnapja, ennél fogva nemzeti ünnep. (Zárójelben megjegyzem, hogy egyben az én névnapom is, amit ugye nem ünnepelnek a hollandok. Mindenesetre két éve már a Király-napjáról jutok eszébe az ismerőseimnek, nem Csernobilról és ez máris jobb felállás.)

Az ünneplésnek vannak tradicionális és új elemei is. Nyilván nem lesz teljes a felsorolás, mert mindenről én sem tudok, de vágjunk bele. Egy napra narancssárgába öltözik az ország. (Eleinte mindig a magyar narancsra asszociáltam, de véletlen se tegyétek! Zsákutca.) A holland uralkodóház neve: Oranje-Nassau. A királyi család színe a narancs. Ilyenkor még a piros-fehér-kék nemzeti zászlókra is rákötnek egy narancsszínű szalagot. Mindenkin narancsszínű póló, virágfűzér, napszemüveg, kalap, cipő, műhaj, mindenfelé dekorációk tömege, lufik, zászlók, a cukrászdákban narancssárgára váltanak a sütik, az amszterdami kanálisokat ellepik a feldíszített bulizóhajók, az utcákon, tereken koncertek, buli reggelig. A hollandok nagyon szeretik a tömeget, a népünnepélyeket, el is tudják engedni magukat rendesen az efféle eseményekkor. Lazaságuk ilyenkor bújik elő leginkább.

Protokoll

A királyi pár az ünnepet megelőző napokban egy iskolában együtt reggelizik a gyerekekkel. Csupa egészséges és kiadós gyerekétel kerül az asztalra, ezzel is elkötelezetten kampányolnak az egészséges táplálkozás, folyadékfogyasztás, és a reggelizés fontossága mellett. Utána a király hivatalosan is megnyitja a „Koningsspelen” eseményeit, ez gyakorlatilag sportnap a gyerekeknek, amely 5000 körüli részt vevő iskolát és 1 millió gyereket mozgat meg, és biztat a sportolás fontosságára.

A tradicionális protokoll része minden évben, hogy a királyi család ellátogat egy-egy városba, ahol a polgármester fogadja őket, végigsétálnak a belváros utcáin, találkoznak az „alattvalóikkal” részt vesznek a tiszteletükre rendezett ünnepélyen, interjúkat adnak a tv csatornáknak, amit persze az esti híradóban már láthatunk is.

Ismét a protokoll része, hogy ezen a napon osztják ki a nemzeti kitüntetéseket országszerte 3000 körüli nagyságrendben.

Népünnepély

A nap kuriózuma a „vrijmarkt”. Mindenütt, utcákon, tereken áll a bolhapiac, mindenki mindent árul, vesz valamit. A gyerekek kávét, üdítőt, sütiket kínálnak, maguk készítette ötletes játékokra invitálnak, egyéb utcai produkciókkal lépnek fel pár centért, így gyűjtenek némi zsebpénzt maguknak. Már napokkal előbb lefoglalják helyüket a rendezvényre, nagyon egyszerűen kiválasztanak egy helyet, és krétával ráírják a járdára, hogy „foglalt”. Amszterdamban a gyerekek ilyenkor ellepik a Vondelparkot, és igazán nagy pezsgést varázsolnak oda.

Este, ami alatt itt a másnap reggelig terjedő időt értik, mindenfelé utcai koncertek dübörögnek, mindenféle zenei stílusban, minden korosztálynak. Reggelre térdig érő szemét az egész városban, majd egy nap alatt rendet varázsolnak, mintha nem is lett volna buli.

Amit végezetül el kell mondani, hogy senki sem marad otthon. Ebben az országban amúgy sem marad otthon senki. Se hétköznap, se ünnepnapokon. Sokkal több a gurulós járókerettel közlekedő idős, a tolószékes mozgássérült az utcán, üzletekben, múzeumokban, rendezvényeken, villamoson, mint mondjuk Magyarországon megszoktuk. Nincsenek itt sem többen, csak élnek, megtanulják elintézni a dolgaikat, és amíg csak tehetik, elvannak segítség nélkül. Ismét egy dolog, amiről más van a fejekben. Az ünnepek is ennek megfelelően 0-tól 100 éves korig mindenkire vonatkoznak. Az éjszakai bulizást is beleértve.

Konklúzió

Érvelhetünk tehát pro és kontra, hogy királyság-e a királyság. Az én olvasatomban a lényeg az, hogy lehet mindent jól és rosszul is csinálni. Lehet országokat jól és rosszul kormányozni. Egy archaikus intézménynek is lehet helye és értelme a mai világban, ha az megfelelő keretet, életteret tud adni az embereknek.

Egyébként kiürül a királyság… eszembe jut kedvenc kis hercegem története… nagyon időszerű.

„- Hm... hm... - mondta a király. - Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle. -

„Hát bizony furcsák a fölnőttek” - gondolta útközben a kis herceg.” (Antoine De Saint-Exupéry)

A hollandok és a kidurranó magyar lufi

Ez az írásom 2016. 08. 02-án a Határátkelő blogon jelent meg, a Magyarország 2.0 pályázatra készült, és nagy örömömre 13700 felett az olvasottsági napi számláló állása. Ajánlom mindannyiotoknak az ott megjelenő sok jó bejegyzést is!

http://hataratkelo.blog.hu/2016/08/02/a_hollandok_es_a_kidurrano_magyar_lufi#more8929282

Sokat hezitáltam ezen a pályázaton. Bevallom, először pihentettem kicsit az íróasztalon a többi cetlik között. Majd mégsem hagyott nyugodni. Többféle gondolatmenet is kirajzolódott, hát íme a végkifejlet. Előrebocsátanám, hogy nem vagyok sem közgazdász, sem semmilyen szakértő, a politikusi elhivatottság távol áll tőlem, ezért ne várjatok mutatókkal, hatástanulmánnyal alátámasztott projekttervet szülőhazánk talpra állítására vonatkozólag. Ezen is gondolkodtam, de hozzá nagyon kevés vagyok.

Jó hír, hogy van ötletem, amiket itt majd szépen sorra is veszek, és hogy autentikus legyek, holland példákkal, mert ez az ország itt működik jól. Persze errefelé is érnek meglepetések, itt is van, ami nem jön össze elsőre, de ez az ország él, lélegzik, szabad, szerethető, megszokható. Egyben nagyon más, mint amit mi a Kárpát-medencében megéltünk. Magyar aggyal gondolkozva nem is gondolnánk, hogy ez is még Európa. Pedig a mondat sajnos visszafele is igaz, megismerkedvén alaposabban a magyarországi viszonyokkal, lassan azt sem gondolja senki, hogy az még Európa.

„Aki a tömeget követi, általában nem fog előrébb jutni náluk. Aki képes egyedül haladni, valószínűleg olyan helyeket fog felfedezni, ahol még senki nem járt előtte.” (Albert Einstein)

Ez a nagyszerű gondolat sokat elárul rólunk, határátkelőkről. Mert mi nem követtük a tömeget, mertünk változtatni, változni, kockáztatni, elsősorban magunkért. Egyre inkább látszódik azonban, hogy „Sub Rosa” elindult velünk egyfajta gondolkodás, amiben benne van a változás-változtatás vágya, de benne van a mi (szerintem nemes) ellenállásunk is, nevezzük egyszerűen motivációnak. Ha akarjuk, ha nem benne van a politikai állásfoglalásunk. Elindult velünk a lavina, amit most már megérez az ország, nincs orvos, nővér, kőműves, tudós, felszolgáló a Balatonon. Ezek tények. Igenis büszke vagyok magunkra, mert tükröt tartunk az országnak, amiben kezdi most már látni az arcát. Lehet, hogy mikor látogatóba megyek turistának és/vagy kevély határátkelőnek fognak felcímkézni, de ez nem fáj. Mert valóban igaz, hogy más fejjel gondolkodok. Megváltoztatott a határátkelés, megváltoztatott Hollandia.

Ezért vállalván ennek következményeit, először is receptre írnám fel minden magyar embernek, hogy éljen legalább egy évig külföldön. Ez a legjobb módszer, hogy ne ragadjunk be, merjünk másként gondolkodni, tudjunk változni, és ezzel változtatni a világon. Mert minden feltett kérdésünkre a válaszok alfája és omegája ez: változás belülről.

Nincs ebben semmi új, és semmi eretnekség. Gondoljunk csak a hajdan volt szokásra, hogy a céhek kötelezővé tették a legényeknek a külföldön eltöltött éveket vándorkönyvvel a zsebben. De a külföldi egyetem-járás szokása is hagyományosnak volt tekinthető már a sötét középkorban is (ami sok szempontból nem is volt olyan sötét). És akkor még nem is beszéltünk a kultúra beáramoltatásának nagyszerű felismeréséről és annak hatásairól. Történelmünk során oly sokszor hatalmasat lendített rajtunk. Gondolok itt Mátyás királyunk nagyszerű humanista, reneszánsz udvarára, vagy Esterházy Miklós herceg barokk kastélyára és az abban működő nem elhanyagolható kulturális műhelymunkára.

Nagyon becsüljük meg hát azokat a tudósokat, feltalálókat, művészeket, mecénásokat, (felsorolnám szívesen a neveket, mert büszke vagyok rájuk, de akkor megint oda lenne a pártatlanságom, meg ez itt most nem a reklám helye) akik életben tartják a magyar szellemi életet. Figyeljünk rájuk! Mert ők nem félnek, tudásuk és tehetségük jogán pörölnek és nem csak magukért teszik, hanem mindannyiunkért.

„Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt.” (József Attila)

Második receptre felírt pirulám a tudás. Szóval tanuljunk! Szeressenek iskolába járni a gyerekek. Beszéljen mindenki legalább még két nyelven a magyar mellett, mert ha nem, visszafordíthatatlanul elszigetelődünk. Van nekünk sok kiváló gyermekpszichológusunk, tanártekintélyünk, akik már rojtosra koptatták a szájukat, hogy mit kéne tenni. Hogy mit? Hallgatni rájuk, megcsinálni amit mondanak.

Hozzá itt a holland példa, nem biztos, hogy jó, de azért fontoljuk meg! 4 évesen kezdik a gyerekek az iskolát, ez amolyan iskola előkészítő, hasonlatos a mi óvodánkhoz. Az általános iskolából nem viszi haza a tanulni valót a gyerek, se könyvet, se füzetet, még a nyolcadikos sem, csak a „tesicuccot” kimosni. Középiskolában kezdenek el igazán tanulni, meg a főiskolán, egyetemen, aki akar. Egyébként lehet szakmát tanulni. Nincs házi feladat, játszanak a gyerekek, amíg lehet. Nagy részük délben hazajár enni, és ebéd után még visszamegy az iskolába. Nem gondolnám, hogy ettől butábbak lennének a hollandok, csak máshol van a hangsúly. Nem egy pszichésen lefárasztott, nem az életkorának megfelelő oktatásban-nevelésben tartott, halálra terhelt kisiskolásra épít a rendszer, hanem egy tárgyi tudásban ugyan alacsonyabb szinten teljesítő, alapkészségekben gyakorlott gyerekre. Kevésre, de biztosra. Hangsúlyosan szerepel a tanításban a kommunikáció, nyelvtanulás, egészséges életmód, szövegértés, értelmezés, alap matematika extrák nélkül, történelem csak későn és kis mértékben.

„Szerették a munkát, takarékoskodtak, szorgalmasak voltak, véleményüket nem rejtették véka alá, és nagy igazságérzettel bírtak.” (Petrus Opmer, 1625)

Ez az idézet tipikusan tükrözi a holland mentalitást. Holland ember írja hollandokról. Egy múzeumban mentettem. Ehhez kapcsolódna a harmadik recept. Egy kötelezően választható önismereti tréning mindenkinek, aki még nem tette meg. Bizony nagyon nagy hiátus van a magyar emberben ezen a téren, persze jobbára még mindig nem képezi neveltetésünk tárgyát. Az önbizalom, az önismeret, a bizalom mások iránt, a becsület, a lelkesedés, az elfogadás, a tolerancia, ezek mind tanulható, tanítható, kialakítható emberi tulajdonságok.

Csak azt az embert nem lehet megvezetni, aki tisztában van önmagával. Aki tisztában van saját tudásával, tehetségével, erejével, és meri egyre magasabbra tenni magának a lécet. Lelkesedik a világ dolgaiért, a munkájáért, a földért, ahol élünk, az őseiért akik az alapokat megteremtették ehhez. Ettől nyitott, pozitív, építő ember lesz. Egészségesen beoszt, megbecsül, takarékoskodik, természetes neki szelektíven gyűjteni a szemetet, nem vágja ki a fákat feleslegesen. Véleményt formál, és azt ki meri mondani. Nincs rá szüksége, hogy címkézzen másokat.

A baj csak ott van, hogy a hollandoknál ennek hagyománya van, több száz évre visszamenőleg, nálunk meg nagyon nincs. Ezt a lemaradást nem tudom, hogy le lehet-e valaha is küzdeni.

„Nem számít, milyen kemény volt a múlt, mindig újra lehet kezdeni.” (Buddha)

A negyedik, igen keserű pirula: letenni a múltat, illetve csak azt tovább vinni, ami épít. Elengedni mindazt, ami már nem szolgál bennünket. El kell engedni a félelmeinket. Vagy legyőzni őket, azt meg úgy, hogy szembe megyünk velük, nem kitérünk előlük. Mire is gondolok? Sok mindenre, nyilván könyvet is tudnék írni belőle. Két dolgot azért kiemelnék.

Itt van például a liberalizmus. Nem kell félni tőle! A hollandoknál ez is jól működik.

Sok helyütt leírták már, hogy a világ egyik legliberálisabb országa. Látnunk kell végre, hogy csak azokban a társadalmakban válhat veszélyessé, ahol az embereket elnyomás alatt tartották, mert ilyenkor a korlátok eltűnése szabadosságba csaphat át. Mármost, a fejlett liberális társadalomban meg mindenki érti és tiszteli a szabályokat, kialakul az emberekben egyfajta természetes mértéktartás, teljesen normális, hogy mindenki annyival megy az úton, amennyivel a tábla engedi, hogy mindenki befizeti az adót, biztosítást, hogy nem rombolja az egészségét, hogy nem akad fenn azon, hogy valaki más vallású, más bőrszínű, meleg vagy hetero, fiatal vagy öreg, esetleg mozgássérült vagy szellemi fogyatékos.

És itt van a népvándorlás ügye. Azt gondolom ettől sem kell félni. Ebben a pici liberális országban a lakosság 1/3-a bevándorló. Mégis élhető az ország, sőt meg sem fordul a fejedben pár hónap után, hogy ez nem így természetes.

Nehéz párhuzamot vonni egy multikulti Hollandia, és a „nemzeti identitást” még mindig oly nagyra tartó Magyarország között. Hát most nem is fogok, mert nem szeretnék megbántani senkit. Inkább csak néhány gondolatom osztom meg, ami mentén érdemes lenne megoldásokat, mintákat keresni.

Van török, holland, kínai szomszédunk. Van mexikói, ghánai, szurinámi, román, lengyel, arab, török nyelviskolai csoporttársunk. Az utcán már fel sem tűnik, hogy kin milyen ruha van, eszünkbe nem jut ilyesmire rácsodálkozni. Láthatóan ugyanúgy élnek, dolgoznak, gyereket nevelnek, bevásárolnak, mint mi. Nem lopnak az emberek, semmi baj nem történik, ha véletlenül nyitva hagyod az autót, nem kellenek vasrácsok, magas kerítések. Ha elvesztesz valamit, az többnyire megkerül. Nem magasabbak a bűnözési statisztikák, szóval ezzel ne is érveljünk. Viszont kialakul mindenkiben egyfajta megértése, tolerálása a másik szokásainak. Ezekkel amúgy napi szinten szembesülünk. Köztudottan befogadó nemzettel élünk itt egy országban. Sokat tanultunk tőlük.

Erősen megfontolandó a hozzáállásuk.

A nagy magyar lufi ugyanis nemsokára eldurran, mert már akkorára fújták. Mi lesz azután? Üresség. Döbbenet. A felismerés, hogy átvertek bennünket. Ha más nem, akkor majd az idő kikényszeríti a változást.

Konklúzió: a változás lehetőségét mindenki magában kell meglelje. A tenni akarás mindannyiunk egyéni felelőssége, kinek-kinek a saját vállalható tehetsége, elkötelezettsége és lehetősége szerint. Határon innen, vagy túl, az mindegy. Nem szabad, hogy minden maradjon a régiben. Szülőhazánknak tehát nincs más esélye… nem lehet nem változni...

„Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották...” (Ady Endre, 1899)