Ezüst
„A
csodát nem kívülről küldik, hanem belülről idézed meg. Aki
ezt nem érti, ki van téve annak, hogy amire vár, az soha nem jön
el.” (Müller Péter)
Az
egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből voltak.
A kínaiak a Tejutat ezüstfolyónak nevezik. Míg a királyok színe
az arany, a királynőké az ezüst. A Hold színe.
A
színterápia szerint, ha harmóniára, biztonságra vágysz,
logikusan, tisztán akarsz gondolkodni, nyugodt akarsz lenni
viselkedésedben, beszédedben egyaránt, akkor vegyél magadra pár
ezüst ékszert.
Az
ezüst ugyanis az udvariasság, előzékenység színe, észről,
pontosságról, logikus gondolkodásról árulkodik. Magabiztosságot,
önállóságot sugároz.
Talán
ezért is fontos kiülni a vízpartra teliholdkor a csöndben. Nézni,
ahogy az éj feketeségén átsüt a Hold ezüstös vakító fénye,
nappali világost varázsolva. Nagy kerek arca sugározza az erőt, a
tisztaságot, az egyszerűséget, a teljességet. Fénye megvilágítja
mint egy tükröt, és ezüstös csillogást kölcsönöz a fodrozódó
víznek. Mintha csak magához ölelné és ezer apró csókot lehelne
rá. Minden olyan ünnepélyes. A természet mindig kimunkálja az
összes apró részletet. Nem siet, mindenre van ideje, van elég
helye. S azután ha van szemed, és szíved, s mindkettőt elég
tágra nyitod, sikerül megérezni a pillanat varázsát. A pazar
érzés életre kelt.
Egyszerűen
szép. Történik minden magától a fejedben és a szívedben.
Érkeznek sorban az érzések. Megküzdesz önmagaddal. Valójában a
racionális és a szíved harcol meg már megint egymással. Azután
határtalan nyugalom lesz úrrá mindenen. A megadás felszabadító
érzése, egy megmagyarázhatatlanul finom pillanat. Nem nyomul, nem
kötekedik, nem hisztizik, nem követel. Jön, elveszi, ami a magáé.
Leül melléd a padra, gyönyörködik kicsit a vízen tükröződő
gyönyörű ezüstös csillogásban. Átölel, fogja a kezed,
megcsókol olykor. Hallgat. Nem magyarázkodik, figyeli a csendet, a
látványt, élvezi veled a keringőt.
Miközben
benned megoldódik belülről minden. A küzdőfelek odabenn leteszik
a fegyvert. Békésre váltasz magad is, mint a természet.
Határtalan szeretettel vagy képes viszonyulni magadhoz, a
világhoz, az élethez. Semmi sem teher. Nem nehéz a nehéz. Nincs
túl hosszú várakozás. Nincs semmi kényszerűség. Minden halad a
maga kiegyensúlyozott útján. Nincs hezitálás. Nincsenek
kérdések. Nincs pontosítás. Elfogadás van.
Megadtad
magad. Nem görcsölsz és nem akarsz most azonnal mindent elvenni.
Hiszen
a Hold havonta egyszer ugyanilyen fényes, ezüstös, és rendre
megcsillogtatja a tavak és a kanálisok fodrait szerte a világon.
Az
idő-egyenes és a térforma olykor elhajlik. Az idő lelassul vagy
felgyorsul. A tér beszűkül, vagy óriásira tágul. Ezt nem a mi
dolgunk irányítani. Egyszerűen csak tudni kell jól megélni. Fel
kell venni a tempót és be kell lakni a rendelkezésünkre álló
teret. Meg kell tanulni lassítani és pörögni, elférni kis helyen
is, és jelen lenni a távolban is. Ez a feladat.
Ezeknek
a görbéknek valószínűleg igen fontos szerepük van az
életünkben. Megtanítanak kihasználni minden percet, megállítani
néha az időt, megtanítanak a türelemre, megtanítanak várni,
elviselni nehéznek tűnő dolgokat, valaki hiányát, a távolságot.
Türelemre, önuralomra, döntéseink átgondolására nevelnek.
Lassan rájövünk, hogy minden értünk van, mert a dolgok
letisztulnak, mialatt a görbék is kiegyenesednek újra, hogy
tudjunk most már jókor lenni, jó helyen. Egy lépcsőfokkal ismét
feljebb lépjünk. Ettől válik az élet szűziesen fehérré, leírhatatlanul érthetővé, és boldoggá.
Belső
energiád akkora tüzet táplál benned, amivel képes vagy magad
körül megváltoztatni a világot. A belső tűz a szeretet, amivel
mindent és mindenkit magadhoz ölelsz. Mert a tű fokán csak teher
nélkül, tisztán lehet átmenni. És nem a csökönyös tevék
átrugdosása a lényeg, hanem saját magunk. Elég tiszták
vagyunk-e? Képesek vagyunk-e a feltétel nélküli szeretetre? Mert
ezt nem lehet megúszni, nem lehet kikerülni.
Hiszen
éppen ez a feltétele annak, hogy egyszer eljussunk arra a helyre,
ahol lenni szeretnénk. Mikor és hol?… ez rajtunk múlik.
