Amszterdam 2026. 09.12.
Emerencia Wittelsbach letéve egy újabb csomagot, s egy embert is, akin már bizonyosan nem tud segíteni, becsukott ismét maga mögött egy ajtót. Kattant a zár. Csöndesen búgott a lift, még felért a másodikra. Utána ugyanez lefele. A parkolóban elpiszmogott kicsit. Berakta a cuccokat. Beült kedves kis meseautójába, beállította telefonján a kívánt zenét a Spotify-ról, elindította az autó nem hallható kis motorját, ezek ketten -Bori és a herceg- mindjárt össze is ölelkeztek. Majd Borinak csak ennyit mondott:
– Vigyél haza! – még néhány kattintás, biztonsági öv, indulás.
Egy év után még mindig rácsodálkozott a technikára, ami alatta volt. Nos például sebességbe tette az autót, s otthon, mikor beállt a parkolóba, ott megint egyszer pihenő-üzemmódra váltott. Közben a vezetés átlényegült egészen fél kézre, fél lábra, a fényszórók, esőérzékelő már magától kapcsol fel, tolatáshoz már nem kell hátrafordulni. S még ezer apróság, amikhez kellett egy év, hogy Emi felfedezte, s örömmel kezdte használni is. Nehezen, de beadta derekát, mert ami jó azt azért egészen könnyű megszokni. A „Z”generációnak persze ez már nem ilyen katartikus élmény.
Emi elnevette magát, hogy milyen jó is ilyen antik darabnak lenni ebben a világban, mert így legalábbis értékelni tudja a modern idők bámulatos okos-termékeit. Olykor persze ha elakad, megkér egy gyereket, hogy igazán állítson már be ezt, vagy azt itt és ott. És akkor jön a kézrátétes gyógyítás: egy kattintás ide, két kattintás oda, s minden mosolyogva működik.
Még az autópályára ért, vagy fél órát tekergett kis holland falvak, farmok mellett, 30-50 km/h sebességgel. Az utakon itt sincs egy kátyú sem, a szembejövő forgalom az frusztráló, mert tényleg csak az Isten háta mögött van ilyen Hollandiában. Már éppen kezdte felidézni a kétsávos 130 km/h-s magyar autópályákat, a kétsávos tele kamionnal-utakat magyarországi nyári kalandja alkalmával.
Közben fejben ment az összehasonlítás. Beugrott a Liszt Ferenc reptérre vivő „gyorsforgalmú” út kátyúinak véget nem érő sora is. Nos, ezeken nem igazán segített a négy hónapos fullos bérelt autó sem, pedig az az érzése volt mindvégig, hogy az legalább többet érdemelne.
Farmok, legelők között kanyargott az út. A birtokokat kanális-kerítések határolták. Minden darab földön fű, ami haragos-zöld, a szomszédé meg mindig zöldebb (szeptember van, ne felejtsük). Mindenütt bocik legelnek. Sokan vannak. Magyarországon ilyet nem látsz. Se fű, se víz, se boci. Szomorúan vette észre, hogy már megint hasonlítgat.
Végre felkanyarodott az autópályára, ami egészen a házig viszi. Minden oldalról szélgépek telepítve nagy számban az út szélén. Ebben a pici országban mindenfele sok szélerőművet telepítettek, telepítenek. Nagyon sokat a tengerbe is, mert ott igazán nem zavarják a kilátást. Tenger meg legalábbis van jó sok egész Hollandia teljes hosszában. Vannak persze napkollektor-mezők is, s errefelé is gond az áram eltárolása rosszabb napokra. Ausztria is ez a modell.
Magyarországon meg nem lehetett?
Továbbá a hollandok megszervezik minden évben a madarak vonulási útvonalán a szélkerekek ideiglenes leállítását. Azt sosem állította, hogy az erőművek még így is nem darálnak be néhány madarat, de tényleg úgy gondolta hogy a természetes kontraszelekció kompenzálni fog. Ezt Darwin elég jól leírta, elég régen.
Emi fejben röviden ki is fényesítette az evolúciós elmélet ide vonatkozó leegyszerűsített gondolatmenetét: Az a madár képes megmaradni, amelyik hamar észreveszi a szélgépet. Megtanulja érzékelni, mert hangos, forog, stb. Válasza rá, hogy kikerüli. Így azután az ő faja, mert alkalmazkodni képes, fennmarad. A többi elhullik.
Továbbá a derék hollandok komolyan vízgazdálkodnak. Ma már ugyan nem szélmalmokkal emelik át a csatornák vizét, hanem hatalmas szivattyúkkal, és lássunk csodát: tudják folyamatosan azonos szinten tartani Amsterdam vízszintjét. Nagy úr ám a muszály, mert ha a facölöpök, amin a város áll, kilógnak a vízből, rohadásnak indulnak. Ki hinné, hogy a víz alatt, levegőtől elzárva nem korrodálnak.
Nos, akkor következik egy kattintás a netről:
AI-alapú áttekintés
A szélerőművek magyarországi telepítését maga az Orbán-kormány kaszálta el, méghozzá egy 2016-ban bevezetett szigorú rendelettel. Bár az első kormányzati intézkedés már 2010-ben megtörtént az új szélerőmű-pályázatok visszavonásával, a végső csapást a 2016-os szabályozás jelentette.
Az ellehetetlenítés mögött álló legfőbb tényezők és felelősök:
Orbán Viktor személyes elutasítása: A szakmai és politikai elemzések szerint a korlátozások elsődleges oka az volt, hogy Orbán Viktornak személyesen nem tetszettek a szélerőművek, emellett a kormányzati stratégia a paksi atomenergiára és később a napenergiára fókuszált.
A 12 kilométeres szabály (Lázár János): A tiltást jogilag egy 2016-os kormányrendeletben rögzítették (amelyet Lázár János akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztett elő és védett meg a parlamentben). A jogszabály kimondta, hogy beépítésre szánt terület határától számított 12 kilométeren belül nem épülhet szélerőmű. Mivel Magyarország településszerkezete sűrű, ez a kitétel a gyakorlatban az ország teljes területén felülírta és megtiltotta a szélkerekek létesítését
Emi magánvéleménye persze most is az volt, hogy ezekből a csillmiliárdos beruházásokból, tekintve, hogy magyar kivitelező nem volt rá, külföldi versenyeztethető cégek kellettek. Ezektől nem lehetett oly könnyen kifejni a NER-részesedést, s akkor ezt betiltották gyorsan, s valami haszontalan sz*rból meg kivették a lovét. Kézenfekvő lenne első ötletként megemlíteni Paks II -t . Ott azóta is folyik a betonozgatós tili-toli, semerre sem haladt az építkezés, ellenben a pénznyelők fullra lettek járatva az orosz cimbikkel teljes egyetértésben. Pluszban még az a hülye Duna is kiszáradt, pedig semmi oka nem volt rá. Egyszerűen vérlázító. Talán a Kapitány ezt is mederbe tereli majd a többi kalózhajóval együtt.
Emerencia a fentieket maga is erősen szubjektív véleményként kezelte, mert mi tagadás, állampolgársága szerint semmi köze sem volt már az egészhez.
Volt is mivel foglalkozni a holland mindennapokban is. Például, már egy hete sztrájkolnak a szakszervezetek a szociális háló lebontása ellen. Ez szól az egészségbiztosítás, a munkanélküli járadék, a táppénz megnyirbálásáról, s a fizetések alacsonyan tartásáról. Namost reggel felébredsz, nincs busz, metró, vonat, van ellenben bicikli meg autó, meg parkolójegy. Olykor még a komp se jár. Senki sem mérges, mert legalább történik valami. Értünk.
Emi elmerülve gondolataiban, kiélvezve a vezetés apró örömeit, hallgatta kedvenc zenéit. Szeretett egyedül autózni. Ha valaki ült mellette, nem figyelt, kapkodott, elnézett szituációkat, mert a valaki beszélt hozzá, s elvonta a figyelmét. Még nehezebb volt a szitu, ha hollandul, vagy azon a rémesen mókás mix-nyelven beszélgettek. Azért nagy szó az anyanyelv. Az az egyetlen amit nem lehet elhalványítani, és nincs miért bemixelni. Az mindig egzakt, pontos marad, azon az egy nyelven tudjuk maradéktalanul kifejezni az elvont gondolatainkat is, akár. Ezen az egy nyelven értünk mindig mindent tökéletesen. Ezen a nyelven tudunk a sorok között is írni, szemléletesen fogalmazni.
Már majdnem otthon volt. Elhaladt a repülőtér előtt az üvegházvárosok mellett, a virágpiac előtt. Van ezekben valami nagyon holland érzés. Majd a híres Schiphol. Átgurult a két repülőgép-felüljáró alatt. Bár ritkán van ilyen, hogy mindkettőn éppen átmenjen repülő a fejed felett, most elkapta a nagyszerű pillanatot. Voltak olyan dolgok, amit sosem tudott elereszteni ebben a városban. Akárhányszor meglátta Vermer, Rembrant, Van Gogh képeit, a Hajózási Múzeum kincseit, a delfti alagutat, a dülöngélő belvárosi házakat, a vége nincs kanálisokat, a hangulatos hidakkal gyorsabban vert a szíve. Elöntötte ilyenkor a boldogság. Pontosan tudta, hogy itt van az otthona.
Beállt a parkolóba. Elüldögélt lassan, nyugodtan, aprólékosan kiélvezve a megérkezés kellemes perceit. Az őszi eső ütemesen kopogott az autó tetején. Becsukta a szemét, és átadta magát képzeletének.
Már előre a római reptérre gondolt. Még egy hónap az indulásig. Jövő héten megérkeznek a hiányzó könyvek is. Őrült tempóban kell olvasnia, de ez nem okoz gondot, csak örömöt. Minden nap többször is az umbriai tájakat idézi meg, az esti beszélgetések hangulatában lubickol, s mindent elképzel előre olvasmány-élményei alapján. Igazán fantasztikus.
Megköszönte a kellemes utat a hercegnek, kiszállt és lassan elindult felfelé a lépcsőn. A "gyerekek" hangos csipogással fogadták.
