„Tulajdonképpen
csak olyankor hiszem el, hogy vége a világnak, ha újságot
olvasok.” (Friedrich Dürrematt)
Olykor
megtalálnak a fájdalmas dolgok. Nem az a baj, hogy mindezt saját
bőrömön tapasztalom meg naponta. Az a baj, hogy a népbutítás az
utóbbi 70 évben célba ért. A magyar gyerekek számára nem lelki
kényszer, hogy meg tudjanak szólalni más nyelven is. Mert nem
produktív a magyar nyelvoktatás. Mert a szüleik se tudnak idegen
nyelveket. Mert snassz tanulni, az eminenst mindenki utálja. Mert
szülőföldjén egyszer sem állt meg idegenül útbaigazítást
kérni senki, tisztelet a kivételnek, egy-két turista, az is inkább
a fővárosban. Mert a lustaság fél egészség. Mert nincs
motiváció...
Valljuk
be: sem szükségét, sem fontosságát nem érzik a nyelvtanulásnak.
Ez Pearl Harbour. Az agyak szőnyegbombázása. Egyszóval a jövő
szőnyegbombázása… Attól való félelmünkben, hogy aki tud
nyelveket, az úgyis elmegy, hát meg sem adjuk neki a lehetőséget.
Mert ha tud nyelveket, akkor elmegy, és vissza sem jön soha
többé... Esélye van, ha olyan szülőket kapott, akik életüket
és vérüket feláldozva elrugdosták a gimnázium
befejezéséig két nyelvvizsgáig, majd kirugdossák az országból egyetemre,
ha sikerül, felvállalván ezzel a maguk hatalmas keresztjét. (A szóhasználattal csak arra utalnék, hogy ez sokszor megköveteli a vasszigort, és menet közben nem mindig egyezik meg a gyerek akaratával.) Aki
marad, annak a keresztje persze semmivel sem könnyebb. Mindinkább
nehezebb.
Magyarországon
több ezer diplomás diplomáján szárad a tinta a különböző
egyetemek tanulmányi osztályain a nyelvvizsga hiánya miatt. Ennek
okán bevezetni kívánja kormányunk, hogy 2020-tól az egyetemi
felvételi előfeltétele lesz a nyelvvizsga. Csakhogy ezt néhány
elitgimnázium kivételével nem tudják majd a többiek teljesíteni.
Az elgondolás tökéletes. Megtizedeli a felvételizők számát.
Minek az a sok diplomás… Kiművelt emberfők sokasága. Erről már
Széchenyi óta vita folyik ebben az országban.
Nyugodjék
békében az a rengeteg óra, amit túlagyalással öltem meg.- így
szól a mondás. Ez nem ilyen egyszerű. Hiába élsz külföldön,
hiába vagy túl a felismerésen, hogy megnyomorított egy
életszemlélet, amit a szüleid, a tanítóid, a szülőfölded
magáévá tett. Mert az orránál tovább nem látott. Vagyis sajnos
látott. Alattvalókat nevelt. Igazi diktatúrát épített szép
lassan, melynek egyik alappillére az alattvalók tudatlansága. Egy
ország, ahol kacsamesék helyett Kósameséket hallgatnak a
gyerekek. Ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter jól megfontolván végül mégsem Amszterdamból jelentkezett, mint a világ fertője fővárosból. Inkább Bécset választotta.
Hollandiában mindenkinek gyorsan kifejlődik az immunrendszere betegség ellen, hülyeség
ellen, diktatúra-propaganda ellen, nyelvtanuláshoz. A
holland ember meglehetősen ráérős. Van ideje tanulni. Van ideje
és anyagi lehetősége megismerni a világot. Ezért az oktatás
alappillére a kommunikáció, a nyelvtanulás. Az emberek, akik már
itt jártak iskolába, minimum hollandul és angolul tudnak, a
középiskolások még 1-2 nyelvet hozzátanulnak. Az országba
érkező gyerekeket egy év alatt megtanítják hollandul, olyan
szinten, hogy beintegrálhatók a normál osztályokba. Ezután
elkezdik velük az angolt is. Az nem számít, hogy ideérkezvén egy
szót sem tudnak csak törökül, magyarul, lengyelül, migránsul,
akárhogy... Működik... No comment..
A
legfrissebb EB felmérés eredménye erősen elgondolkodtat. Akinek
esetleg nem voltam fenti kirohanásomban elég meggyőző.
-
A magyar fiatalok (18-30 évesek) 72%-a csak az anyanyelvén,
legfeljebb még egy nyelven tud írni, olvasni. Beszédben azonban
bátortalan. (durván ezt hívjuk nyelv nem tudásnak, ami bár
rosszul hangzik, de az igazságot már közelíti)
-
Nyelvtudás tekintetében az utolsó előtti helyen állunk az
Unióban. Valójában az utolsón az Egyesült Királyság áll. Az ő
anyanyelvük viszont a legnagyobb világnyelv. Mondhatjuk: tehetik.
Mázlisták. Mi meg megint fényévekre maradtunk le Európától.
Ugyanezt
az eredményt hozta ki az Eurostat felmérése is, miszerint a magyar
lakosság 37%-a beszél valamilyen idegen nyelven. Ez egyébként
abban a felmérésben is csak az utolsó helyre volt elég.
„Ha
50 millióan hisznek is valami ostobaságban, attól az még
ostobaság.” (Anatole Franz)
A
legkönnyebb dolog a három majmocskát eljátszani, nem látni, nem
hallani és nem beszélni. Könnyebb nem álmodni, és semmit sem
tenni a jövőért, mert mi lesz, ha bekövetkezik. Könnyebb nem
szembe nézni a félelmeinkkel, mint szembefordulni önmagunkkal, a
családunkkal, a világgal, ha arra van szükség. A szeretet, a
munka, a (nyelv)tudás megszerzése, a fiatalság és az egészség
megőrzése azonban erőfeszítéssel jár. Éppen ezek a dolgok,
amik pénzen nem megvehetők, mint ahogyan el sem lophatók. Pedig
könnyebb ellopni valamit, mint megdolgozni érte. Mindazonáltal
ezek a dolgok vezetnek el a boldogsághoz… Áldozatok árán…
Kitartásunk eredményeképpen… A vágyaink mentén...
