„A
szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér.
Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek.” (Wass Albert)
Az
első kulcsszó a „nem mindég” -azaz élnek fényűzésben és
szegénységben egyaránt boldog és boldogtalan emberek. Az anyagi
jólét valóban nem meghatározója a boldogságnak, bár a
komfortérzésünk kielégítése egy bizonyos szintig azt gondolom,
teljesen egészséges és helyénvaló dolog. A környezet
akármennyire nem akarod, meghatároz. Akkor kezdtem komolyan
gondolkodni rajta, amikor az első határátkelős posztom
kommentelői több oldalról is nekem szegezték a kérdést: Miért nem tudtál így „pozitívkodni” Magyarországon?
Miért kellett ehhez otthagynod mindent? Akkor még csak éreztem,
most meg már tudom, hogy miért. A kérdést így feltenni lehet, de
nem több értelmetlen rugózásnál.
Ugyanis
ha megérted, hogy nem a forma a lényeges, és nem a cél konkrét
elérése, hanem az érte megtett út, amelyen végighaladsz,
számtalanszor újragondolva, újratervezve, kitérőkkel… nem
megélve, hanem átélve, megalkotva, örömmel, az maga a boldogság.
Amikor a boldogságkeresésed elhatározásával szabad akaratodból
elindulsz valamerre, akkor nyilván mérlegelsz, hallgatsz a
szívedre, az eszedre, a megérzéseidre, irányít a belső hang,
megszólal egy csengő, megjelenik előtted egy kép, forog a
fejedben egy mondat, egy dallam… eleinte tudat alatt, azután ahogy
megtanulod ezeket a jelzéseket meghallani, már egyre
rendszeresebben és magasabb szinten, mindennapjaid részeként.
Közben
rájössz, hogy bármit csinálsz, ha kellő alázattal és
szenvedéllyel teszed, az boldoggá tesz. Közben rájössz, hogy
mindig csak egy embernél kell jobbnak lenned… annál, aki tegnap
voltál. Közben rájössz, hogy a problémáidat nem mások
viselkedése, nem is a külső környezeted okozza, hanem az, ahogy
megéled. És ez mindenre igaz.
Ebből
a nézőpontból pedig valóban nincs jelentősége annak, hogy
melyik országban teszed. Ott, ahol neked jobb, mindegy, hogy miért,
hiszen a te egyedüli választásod.
A
második kulcsszó a „békesség”. A világon minden harmóniára
törekszik. A test, a lélek, a szellem ugyanezt teszi. Ha magadban
békét teremtesz, meg tudod fogalmazni világosan céljaidat, és
jelen vagy a pillanatokban, megérzed a boldogságot, amitől
feltöltődsz. A tested megerősödik, az elméd lelassul, a
szellemed repül. Ilyenkor újra és újra teremted számodra az
érzést, a boldogság csodálatos érzését.
A
boldogság nem az, aminek látszik.
A
boldogság színes és érdekes, van sok arca, megfoghatatlan,
elmondhatatlan, olykor csak egy pillanat, máskor meg regények
születnek a lábnyomában. Laza, játékos, könnyed, természetes
és egyszerre euforikus is tud lenni. Ilyenkor képes ledöntögetni
az összes bábut a sakktábládon. Nem törődik a
játékszabályokkal, a másik térfelén is tarol. Néha kicsit csal
is, ilyenkor rád kacsint, mosolyog, és lép tovább. Mindegy neki,
hogy a fehér vagy a fekete figura van soron.
Keresed egy életen keresztül, és sosem adod fel. Aztán egyszer rájössz,
hogy mindig is ott volt a legkézenfekvőbb helyen... Benned. A
leglehetetlenebb pillanatokban. Hosszú idő kell, még a sok arcát
megtanulod felismerni. Néha csak egy mozdulatban vagy egy
gondolatban, vagy épp a mozdulatlanságban és a csöndben bújik
meg. Máskor egy érintés, egy ölelés, egy mosoly, egy szó, egy
dallam mögül figyel. Képes könnyeket csalni a szemedbe, fájdalmat
a szívedbe, és nagy hosszú várakozássá tenni az időt. Rajtad
múlik, hogy éled meg.
A
boldogság nem azt jelenti, hogy tiéd a világ összes jó dolga,
nem kell hozzá a lottó ötös, elég, ha ami már a tiéd, abból
ki tudod hozni a számodra legjobbat, miközben megtanulsz elengedni
mindent, ami ezen törekvésedet nem támogatja. Megtanulod, hogy
mindent nem tudsz irányítani, hogy ha lassítasz, akkor is helyükre
kerülnek a dolgok. Ami meg akar történni, az meg is fog.
A
harmadik kulcsszó a „szeretet” amely elvezet a harmóniához. Az
eszköz, a kulcs, ami közelebb hoz önmagadhoz, a családodhoz, a
barátaidhoz, a szerelmedhez, a természethez, a napjaidhoz, a
terveidhez, a tanuláshoz… felesleges a felsorolás, hiszen
mindenhez.
Mielőtt
megszülettünk, gondosan felmálháztuk a tevéinket. Pontosan
tudtuk, hogy mi került a málhába, hogy mit vállaltunk be…
tulajdonképpen mi állítottuk
össze a feladatsort,
ami helyes
megoldása révén közelebb
kerülünk a boldogsághoz, mert
a világon minden
megtanulható.
„A
világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna,
hanem azért, mert én úgy látom.” (Bohumil Hrabal)
