A boldogság ezer arca

„A szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek.”  (Wass Albert)

Az első kulcsszó a „nem mindég” -azaz élnek fényűzésben és szegénységben egyaránt boldog és boldogtalan emberek. Az anyagi jólét valóban nem meghatározója a boldogságnak, bár a komfortérzésünk kielégítése egy bizonyos szintig azt gondolom, teljesen egészséges és helyénvaló dolog. A környezet akármennyire nem akarod, meghatároz. Akkor kezdtem komolyan gondolkodni rajta, amikor az első határátkelős posztom kommentelői több oldalról is nekem szegezték a kérdést: Miért nem tudtál így „pozitívkodni” Magyarországon? Miért kellett ehhez otthagynod mindent? Akkor még csak éreztem, most meg már tudom, hogy miért. A kérdést így feltenni lehet, de nem több értelmetlen rugózásnál.

Ugyanis ha megérted, hogy nem a forma a lényeges, és nem a cél konkrét elérése, hanem az érte megtett út, amelyen végighaladsz, számtalanszor újragondolva, újratervezve, kitérőkkel… nem megélve, hanem átélve, megalkotva, örömmel, az maga a boldogság. Amikor a boldogságkeresésed elhatározásával szabad akaratodból elindulsz valamerre, akkor nyilván mérlegelsz, hallgatsz a szívedre, az eszedre, a megérzéseidre, irányít a belső hang, megszólal egy csengő, megjelenik előtted egy kép, forog a fejedben egy mondat, egy dallam… eleinte tudat alatt, azután ahogy megtanulod ezeket a jelzéseket meghallani, már egyre rendszeresebben és magasabb szinten, mindennapjaid részeként.

Közben rájössz, hogy bármit csinálsz, ha kellő alázattal és szenvedéllyel teszed, az boldoggá tesz. Közben rájössz, hogy mindig csak egy embernél kell jobbnak lenned… annál, aki tegnap voltál. Közben rájössz, hogy a problémáidat nem mások viselkedése, nem is a külső környezeted okozza, hanem az, ahogy megéled. És ez mindenre igaz.

Ebből a nézőpontból pedig valóban nincs jelentősége annak, hogy melyik országban teszed. Ott, ahol neked jobb, mindegy, hogy miért, hiszen a te egyedüli választásod.

A második kulcsszó a „békesség”. A világon minden harmóniára törekszik. A test, a lélek, a szellem ugyanezt teszi. Ha magadban békét teremtesz, meg tudod fogalmazni világosan céljaidat, és jelen vagy a pillanatokban, megérzed a boldogságot, amitől feltöltődsz. A tested megerősödik, az elméd lelassul, a szellemed repül. Ilyenkor újra és újra teremted számodra az érzést, a boldogság csodálatos érzését.

A boldogság nem az, aminek látszik.

A boldogság színes és érdekes, van sok arca, megfoghatatlan, elmondhatatlan, olykor csak egy pillanat, máskor meg regények születnek a lábnyomában. Laza, játékos, könnyed, természetes és egyszerre euforikus is tud lenni. Ilyenkor képes ledöntögetni az összes bábut a sakktábládon. Nem törődik a játékszabályokkal, a másik térfelén is tarol. Néha kicsit csal is, ilyenkor rád kacsint, mosolyog, és lép tovább. Mindegy neki, hogy a fehér vagy a fekete figura van soron.

Keresed egy életen keresztül, és sosem adod fel. Aztán egyszer rájössz, hogy mindig is ott volt a legkézenfekvőbb helyen... Benned. A leglehetetlenebb pillanatokban. Hosszú idő kell, még a sok arcát megtanulod felismerni. Néha csak egy mozdulatban vagy egy gondolatban, vagy épp a mozdulatlanságban és a csöndben bújik meg. Máskor egy érintés, egy ölelés, egy mosoly, egy szó, egy dallam mögül figyel. Képes könnyeket csalni a szemedbe, fájdalmat a szívedbe, és nagy hosszú várakozássá tenni az időt. Rajtad múlik, hogy éled meg.

A boldogság nem azt jelenti, hogy tiéd a világ összes jó dolga, nem kell hozzá a lottó ötös, elég, ha ami már a tiéd, abból ki tudod hozni a számodra legjobbat, miközben megtanulsz elengedni mindent, ami ezen törekvésedet nem támogatja. Megtanulod, hogy mindent nem tudsz irányítani, hogy ha lassítasz, akkor is helyükre kerülnek a dolgok. Ami meg akar történni, az meg is fog.

A harmadik kulcsszó a „szeretet” amely elvezet a harmóniához. Az eszköz, a kulcs, ami közelebb hoz önmagadhoz, a családodhoz, a barátaidhoz, a szerelmedhez, a természethez, a napjaidhoz, a terveidhez, a tanuláshoz… felesleges a felsorolás, hiszen mindenhez.

Mielőtt megszülettünk, gondosan felmálháztuk a tevéinket. Pontosan tudtuk, hogy mi került a málhába, hogy mit vállaltunk be… tulajdonképpen mi állítottuk össze a feladatsort, ami helyes megoldása révén közelebb kerülünk a boldogsághoz, mert a világon minden megtanulható.

„A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom.” (Bohumil Hrabal)