Az
idő nem ellenfél
„Amikor
szerelmes leszel valakibe, a lelkébe szeretsz bele. Mert egy nap a
kémia megszűnik és a külső szépség elhalványul. De a lélek
kortalan, örök. Ez az igazi, valós lényed, ami mentes az egótól.
És ez az a hely, ahol a szerelem lakozik.” (Daniel Nielsen)
Nyelviskolai
gyakorló feladat: érvelj pro és kontra reklámok! Győzd meg a barátodat, barátnődet az éppen aktuális
szituációban, majd füzetcsere, és újabb 10 perc. Kreatív
feladat. Jókat nevettünk, és nagyon elgondolkodtató
volt a játék. Íme egy példa. Ki gondolná, mennyi igazságot
rejt?
Hát
pont így érvelünk naponta újra és újra minden mellett vagy
ellen.
Először
is érvel az egónk. Nehéz kiismerni, és még nehezebb barátságban
élni vele. Pokolian megküzdünk egymással minden egyes alkalommal,
amikor leülünk kávézni vagy sakkozni. Pedig ez az egyetlen módja
annak, hogy mások számára is szerethetők legyünk, s hogy tudjunk
szeretni, ahogy kell, hogy ne féljünk a másiknak szabadságot
adni, hogy ne fájjon szeretni. Az egónkat tulajdonképpen csak az igazi mostjainkban van
lehetőségünk 100%-ban kiiktatni. Amikor képesek vagyunk
megállítani az időt, kikapcsolni a külvilágot, és saját
forrásunkhoz a lehető legközelebb lenni. Amikor belefeledkezünk
bármibe, amit örömmel teszünk. Lehet ez akármi: kertásás,
játék, síelés, alkotó munka, szerelem. Ilyenkor az egónkat
teljesen a padlóra küldjük. Ilyenkor valami megmagyarázhatatlan
jó érzés tölt el, kielégültség, nyugalom, könnyedség.
Ilyenkor egyensúlyban vannak a dolgok körülöttünk.
A
manipulálhatóságunk sarokpontja is az egónk. Rajta keresztül
válik kibillenthetővé az egyensúlyunk, és a segítségével
tehetjük ugyanezt másokkal. Rajta keresztül támadnak a reklámok,
a hatalom, és a politika. Vedd meg! Használd! Ez a legjobb
választás! Szükséged van rá!… Miért is? Mert olyan jó alakú,
kigyúrt, gyönyörű, örökké fiatal, ránctalan, illatos csoda
leszel, mint a reklámfilmben szereplők. Meglesz mindened, amire
vágysz. És persze ettől boldog, elégedett, stb. leszel. Vagy
nem. Mindenesetre folyamatosan eteted és hizlalod az egódat, mígnem
te magad is megtanulsz manipulálni másokat. Képes vagy bántani,
megalázni naponta, hazudni naponta, és egyre fájóbban elégedetlen
leszel az életeddel, mert közben magadat ugyanúgy felemészti a
hatalmas egód, mint a környezetedet. Úgy érzed, már nem szeret
senki. Pedig nem így van. De nem csak nekik kell változniuk, hanem
neked is.
Másodszor
érvel a lelkünk, a szívünk. Értelemszerűen ez a másik pólus.
A jóságunk, a szeretetünk, a türelmünk, a kitartásunk. Olykor
borzasztóan féltjük, mert törékeny. Olykor meg a napnál
világosabb számunkra, hogy ez az egyedüli dolog, ami mindig velünk
van, és soha ki nem merül. Ez az a bázis, aminek segítségével
képesek vagyunk a világhoz alkalmazkodni. Pontosítok: Képesek
vagyunk szeretni. Ezáltal szerethetővé válni. Ezáltal megtalálni
az egyensúlyt a világgal. Ezáltal apró ponttá zsugorítani az
egónkat. Ezáltal visszatérni a forráshoz, önmagunkhoz, amilyenek
mindig is voltunk, vagy csak akartunk lenni, de sosem sikerült.
A
lelkünk olyan, mint az évszakok. Időről időre képes megújulni.
Sokféle, színes, szárnyal olykor, ellentmond néha magának is.
Látszólag szélsőséges. Valójában mindig szép, mert bennünket
tükröz. Nem mindig és mindenkinek egyformán szép, de van annyira
színes, hogy mindig akad valaki, aki pont ilyennek szereti. Mint ahogyan
lehet szeretni vagy nem szeretni az őszt, a telet, a nyarat, vagy
akár a tavaszt is. A lélek mindig a jót keresi, sosem a
gonoszságot. A lelket a szeretet tartja életben. Ha nem kap
szeretetet, bántják vagy alázzák, akkor összetörik. Egy biztos:
manipulálni nem lehet. A lélek halhatatlan. Ezért azután
valószínűleg mindig megmosolyog bennünket, amikor elégedetlenek
vagyunk a testünkkel.
Harmadszor
érvel a testünk is. Olykor túl nagy jelentőséget tulajdonítunk
neki, pedig elég lenne csak az egészségére vigyáznunk. Talán
épp manipuláltságunknak köszönhetően van ez így. Pedig
mindenki tud eszméletlenül szexi lenni. Ha tudja, mire vágyik. Ha
tudja mire képes. Ha tudja, mitől érzi jól magát. Ha tudja mit
akar. Ha képes önmaga lenni. Mindegy, hogy épp hány éves. Ha van
az az ember, aki megsimogatja, megöleli, aki előhúzza belőle a
rejtett tartalékokat, aki beleszeret. S bár jóllehet, a lelkébe
szeretünk bele mindig mindenkinek, közben megszépülsz, ha
szeretve vagy. Kisimulnak a ráncok, megfiatalodik a test, egészséges
marad. Ez csak szebbé teszi az egész folyamatot, de a végén mégis itt
marad, csak a lélek jön velünk tovább.
És
valóban! David Bowie is 70 éves lenne, ha meg nem halt volna. És
Richard Chamberlain háta is szőrös volt. Mégis mennyire
szerelmesek voltunk beléjük. Hát pont így múlik el felettünk is az
idő. Megőszülünk, ki előbb, ki később. Lesznek ráncaink is.
És elkerülhetetlenül átrendeződünk. A súlypont a lelkünk lesz. Lassan eltűnik az egónk, és elkopik a testünk. És bár Richard Gere is
megöregedett, megőrizte a fiatalos sármot, ami mindig is
jellemezte. Mögötte is ott áll a lelki kiegyensúlyozottság, és
a nagy szeretet, amivel a világ felé fordul: a „ Kívánom, hogy
boldog légy!”- filozófiája.
"Csak akkor számít a korod, ha sajt vagy." (Luis Bunuel)
