365 nap 4.

Az idő nem ellenfél

„Amikor szerelmes leszel valakibe, a lelkébe szeretsz bele. Mert egy nap a kémia megszűnik és a külső szépség elhalványul. De a lélek kortalan, örök. Ez az igazi, valós lényed, ami mentes az egótól. És ez az a hely, ahol a szerelem lakozik.” (Daniel Nielsen)

Nyelviskolai gyakorló feladat: érvelj pro és kontra reklámok! Győzd meg a barátodat, barátnődet az éppen aktuális szituációban, majd füzetcsere, és újabb 10 perc. Kreatív feladat. Jókat nevettünk, és nagyon elgondolkodtató volt a játék. Íme egy példa. Ki gondolná, mennyi igazságot rejt? Hát pont így érvelünk naponta újra és újra minden mellett vagy ellen.

Először is érvel az egónk. Nehéz kiismerni, és még nehezebb barátságban élni vele. Pokolian megküzdünk egymással minden egyes alkalommal, amikor leülünk kávézni vagy sakkozni. Pedig ez az egyetlen módja annak, hogy mások számára is szerethetők legyünk, s hogy tudjunk szeretni, ahogy kell, hogy ne féljünk a másiknak szabadságot adni, hogy ne fájjon szeretni. Az egónkat tulajdonképpen csak az igazi mostjainkban van lehetőségünk 100%-ban kiiktatni. Amikor képesek vagyunk megállítani az időt, kikapcsolni a külvilágot, és saját forrásunkhoz a lehető legközelebb lenni. Amikor belefeledkezünk bármibe, amit örömmel teszünk. Lehet ez akármi: kertásás, játék, síelés, alkotó munka, szerelem. Ilyenkor az egónkat teljesen a padlóra küldjük. Ilyenkor valami megmagyarázhatatlan jó érzés tölt el, kielégültség, nyugalom, könnyedség. Ilyenkor egyensúlyban vannak a dolgok körülöttünk.

A manipulálhatóságunk sarokpontja is az egónk. Rajta keresztül válik kibillenthetővé az egyensúlyunk, és a segítségével tehetjük ugyanezt másokkal. Rajta keresztül támadnak a reklámok, a hatalom, és a politika. Vedd meg! Használd! Ez a legjobb választás! Szükséged van rá!… Miért is? Mert olyan jó alakú, kigyúrt, gyönyörű, örökké fiatal, ránctalan, illatos csoda leszel, mint a reklámfilmben szereplők. Meglesz mindened, amire vágysz. És persze ettől boldog, elégedett, stb. leszel. Vagy nem. Mindenesetre folyamatosan eteted és hizlalod az egódat, mígnem te magad is megtanulsz manipulálni másokat. Képes vagy bántani, megalázni naponta, hazudni naponta, és egyre fájóbban elégedetlen leszel az életeddel, mert közben magadat ugyanúgy felemészti a hatalmas egód, mint a környezetedet. Úgy érzed, már nem szeret senki. Pedig nem így van. De nem csak nekik kell változniuk, hanem neked is.

Másodszor érvel a lelkünk, a szívünk. Értelemszerűen ez a másik pólus. A jóságunk, a szeretetünk, a türelmünk, a kitartásunk. Olykor borzasztóan féltjük, mert törékeny. Olykor meg a napnál világosabb számunkra, hogy ez az egyedüli dolog, ami mindig velünk van, és soha ki nem merül. Ez az a bázis, aminek segítségével képesek vagyunk a világhoz alkalmazkodni. Pontosítok: Képesek vagyunk szeretni. Ezáltal szerethetővé válni. Ezáltal megtalálni az egyensúlyt a világgal. Ezáltal apró ponttá zsugorítani az egónkat. Ezáltal visszatérni a forráshoz, önmagunkhoz, amilyenek mindig is voltunk, vagy csak akartunk lenni, de sosem sikerült.

A lelkünk olyan, mint az évszakok. Időről időre képes megújulni. Sokféle, színes, szárnyal olykor, ellentmond néha magának is. Látszólag szélsőséges. Valójában mindig szép, mert bennünket tükröz. Nem mindig és mindenkinek egyformán szép, de van annyira színes, hogy mindig akad  valaki, aki pont ilyennek szereti. Mint ahogyan lehet szeretni vagy nem szeretni az őszt, a telet, a nyarat, vagy akár a tavaszt is. A lélek mindig a jót keresi, sosem a gonoszságot. A lelket a szeretet tartja életben. Ha nem kap szeretetet, bántják vagy alázzák, akkor összetörik. Egy biztos: manipulálni nem lehet. A lélek halhatatlan. Ezért azután valószínűleg mindig megmosolyog bennünket, amikor elégedetlenek vagyunk a testünkkel.

Harmadszor érvel a testünk is. Olykor túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, pedig elég lenne csak az egészségére vigyáznunk. Talán épp manipuláltságunknak köszönhetően van ez így. Pedig mindenki tud eszméletlenül szexi lenni. Ha tudja, mire vágyik. Ha tudja mire képes. Ha tudja, mitől érzi jól magát. Ha tudja mit akar. Ha képes önmaga lenni. Mindegy, hogy épp hány éves. Ha van az az ember, aki megsimogatja, megöleli, aki előhúzza belőle a rejtett tartalékokat, aki beleszeret. S bár jóllehet, a lelkébe szeretünk bele mindig mindenkinek, közben  megszépülsz, ha szeretve vagy. Kisimulnak a ráncok, megfiatalodik a test, egészséges marad. Ez csak szebbé teszi az egész folyamatot, de a végén mégis itt marad, csak a lélek jön velünk tovább.

És valóban! David Bowie is 70 éves lenne, ha meg nem halt volna. És Richard Chamberlain háta is szőrös volt. Mégis mennyire szerelmesek voltunk beléjük. Hát pont így múlik el felettünk is az idő. Megőszülünk, ki előbb, ki később. Lesznek ráncaink is. És elkerülhetetlenül átrendeződünk. A súlypont a lelkünk lesz. Lassan eltűnik az egónk, és elkopik a testünk. És bár Richard Gere is megöregedett, megőrizte a fiatalos sármot, ami mindig is jellemezte. Mögötte is ott áll a lelki kiegyensúlyozottság, és a nagy szeretet, amivel a világ felé fordul: a „ Kívánom, hogy boldog légy!”- filozófiája.

"Csak akkor számít a korod, ha sajt vagy."   (Luis Bunuel)