Mikor
van itt valaminek az ideje?
„Soha
se mondd, hogy késő. Hanem azt, hogy eljött az ideje.” (Müller
Péter)
Valaminek
az ideje mindig akkor jön el, amikor mi magunk készen állunk rá.
Egészen addig nem, még csak vágyunk rá, álmodunk róla, de az
előző korszakunkat nem tudtuk még feldolgozni, az előző
történetből nem sikerült még kiírni magunkat. Ezt hívjuk
elengedésnek. A hezitálás ideje, a bizonytalanságunk még nem
alkalmas talaj arra, hogy bármi jót befogadjunk, és méginkább
meg is tudjunk tartani. Ilyenkor is ránk találnak az örömök, a
fantasztikus dolgok, utolérnek nagy találkozások, beteljesülni
látszanak vágyaink, megtartani azonban egyiket sem tudjuk. Mert a
gyümölcs még nem ért meg. Az ilyen korán jött szituációknak
is persze megvan a maguk szerepe. Azt szoktam mondani: megmutatják, hogy van élet a halál után. Ebben az olvasatban ez azt jelenti: jelenlegi helyzeteden kívül is van világ. Felvillantanak mindig egy
lehetőséget, egy utat, amin esetleg el is lehetne indulni, de sosem
tesszük. Mert sok benne a bizonytalanság. Nem merjük
megkockáztatni. Vagy még az előző kört se futottuk le, és
egyszerre két kört futni nehéz. Valójában az is lehet, hogy későn jött. Ez a végkifejlet szempontjából éppúgy mindegy. A lényeg, hogy nem jó időben. Az, amit a helyzet indukál, ugyanaz.
Úgy
is mondhatnánk, valaminek az ideje akkor jön el, amikor kétséget
kizáróan becsukunk egy ajtót magunk mögött, hogy útnak
induljunk, és megkeressünk egy másik ajtót, amin azután belépünk
egy másik korszakunkba. Az idő tehát maga az elhatározás, a
döntés, hogy arra indulunk el. Eddigre megteremjük a
banánt. Igaz, még kicsit zöld, de sebaj, majd a kamionban megérik,
még úton leszünk.
Először is semmiképp se gondoljuk egy percre se, hogy azzal, hogy
megszületett bennünk a döntés bármi dologban, már eljött a
téli pihenés ideje. Valójában túl vagyunk egy hosszú, nehéz,
munkás, görcsökkel, félelmekkel teli időszakon. Mint amikor
tavasztól őszig csak szántunk, vetünk, metszünk, permetezünk,
félve figyeljük, hogy merre tart a jégesőt hozó vihar. Azután
ládákba, zsákokba, hordóba, kamionba kerül a termés. Majd
értékesítjük. Ilyenkor a jó gazda már tudja, hogy jövőre mit
tesz máshogy. Tervez, gondolkodik, a döntését konkrét teendők formájában fogalmazza meg. Mit fog vetni, melyik fát vágja ki, vesz-e fel munkásokat? Még az is lehet, hogy eladja a nem jövedelmező
gazdaságot, és máshol, máshogy új életet kezd. S közben, még
úton van, megérik a kamionban a banán. Megérik ő maga is, hogy
az elképzeléseit, a vágyait valóra váltsa. Ekkor jön el számára
az ideje valaminek. Mert már minden kétséget kizáróan biztos
benne, hogy ez az ő útja.
Már
egészséges határnapot is szabott magának az indulás tekintetében, mert ebben az esetben
nem játszik a „csak az alkalomra várok” szindróma, amikor is
nem akar soha alkalom adódni. Olyan ez, mint mikor a három madár
közül egy se repül el. A példában szereplő földműves azonban "elrepül". Egyszerűen azért, mert már képes beülni a kamionba a banánjai mellé.
„Ne
várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott,
ahol épp most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a
kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg
fogod találni.” (Dalai láma)
1736-ban
őseimnek szüksége volt az ulmi lelkész közbenjárására, aki
meghatározott összegért útiokmányokat adott, aki ott a
helyszínen összeadott párokat, mert feltétel volt, hogy a
határátlépő házas legyen. Szükség volt hajóra a Dunán, amit
meg is vettek, és abból a faanyagból építették meg az első
házaikat ott, ahol letelepedtek. Szükség volt a mesterlevelére,
mert a befogadás feltétele egy mesterség ismerete volt.
Azután
felülíródott a projekt, mert a mesterember is megtanult földet
művelni. És persze szüksége volt egy köcsög pénzre, amiből
mindezt, és az első időszakot fedezni tudta. És megérkezett a
nagy semmibe.
2017. Az előző példában az alábbi terminusok változtatandók meg:
ulmi lelkész- okmányiroda, házasságlevél- válási záradék,
hajó- autó vagy repülőjegy, mesterlevél- diploma és nyelvtudás,
a köcsög pénz ma is ugyanaz. A nagy semmi is hasonló. Nevezhetjük zöldmezős beruházásnak is. És ma is
bizony párszor átíródik a projekt. Nos, innen számítva
általában mindenkinek két küzdős év következik.
A fenti két történet szereplői kitalált személyek, a szituáció
az írói fantázia nyomán született. Tudatosan nem számol az
emberi érzésekkel, mert ez egy rideg írás. Nem esik szó benne kötődésről, felelősségről, családról, szerelemről, honvágyról, mert ezek csak megnehezítik, felfoghatatlanul bonyolulttá vagy túl romantikussá teszik a szüzsét. Így azután nem
buzdít senkit semmire. Nem buzdít döntésre, országelhagyásra,
házasságkötésre, válásra, diploma vagy nyelvtudás
megszerzésére, bármely köcsögben tőkeképzésre. Mert hogy ki
merre megy, és kinek mikor jön el az ideje, azt maga tudja, vagy nem tudja.
