A fák lelke

„Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,

Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.

Ágát ne törd, lombját ne tépjed,

Hadd annak, ami, épnek, szépnek.

Szeresd a fát!” (Benedek Elek)

A világnak ezen kicsiny szegletében, ahol élek, nincsenek nagy fák, legfeljebb a parkokban… Valójában olykor hiányzik egy erdei séta, hiányzik az erdei levegő. Hiányzik a havas fenyves a dombokon. Hiányzik az útszéli virágzó bodzák, hársok virágporos, mézes nehéz illata.

A világnak ezen kicsiny szegletében, ahol élek, csak fű van… végeláthatatlan, nagyon sok, nagyon zöld fű, szabdalva mindenfele kanálisokkal… meg színes tulipánföldekkel.

A világnak ezen kicsiny szegletében, ahol élek, nem takarja el semmi a kilátást. A széles látószög látensen megbabonázza az embereket. A végtelenség látványa a korlátok nélküliség, a szabadság érzetét kelti... A sebezhetőségét is, hiszen a fűben nehéz elbújni… A bizalomét is hiszen a fűben nehéz eldugni, eltüntetni dolgokat. Az emberek így tudnak egymás szemébe nézni, nem kertelnek, kimondják az igazságot, akkor is, ha fáj, akkor is, ha kiverik vele a biztosítékunkat… Nem rejtik véka alá a véleményüket… Tudnak mosolyogni...

A világnak ezen kicsiny szegletében, ahol élek, felsőbb utasításra nem kell arról döntenem, hogy fejsze leszek-e, vagy kivágandó fa. Lehetek fű, tulipán, vagy maradhatok egyszerűen ember: önmagam.

A világnak egy másik kicsiny szegletében, ahol éltem, gyönyörű erdők teremnek: lombhullatók és fenyvesek, homoki akácosok, gyümölcsösök, kerti diófák. Errefelé a földeket megművelik: szőlőt, gyümölcsöst ültetnek, kukoricát, búzát vetnek. A vetésnek szülőföld illata és tücsökhangja van.

A világnak egy másik kicsiny szegletében, ahol éltem, a parasztember megtanult egyenes gerinccel, felszegett tekintettel járni, nem kellett neki felmászni a templomtoronyba, hogy ellásson a kukoricás végéig. Néha beállt betyárnak az igazáért. Ha nő volt, akár boszorkánnyá lett. Vagy eretnekké… Anyja kún volt, apja félig székely, félig román, vagy tán egészen az… Ereiben török, sváb, tót, szerb, zsidó, cigány, orosz migránsvér csörgedezett. Azután kitántorgott Amerikába, majd az Unióba, meg mindenfele.

A világnak egy másik kicsiny szegletében, ahol éltem, gyönyörű népmeséken nőttünk fel, égig érő fák oltalmában, ahol a legkisebb bizony legyőzött minden gonoszt, még a tűzokádó sárkányt is.

A világnak ebben a kis szegletében, ahol éltem, nagy hagyománya lett az erdőhasznosításnak. Ennek fontosságát idejekorán felfedezték vezetőink, ezért már a régebbi időkben elkezdték az intenzív ga(rá)zdálkodást. Senkit nem érdekelt már az erdő sóhaja. A kivágott fák ugyan jól fűtötték a kandallójukat, de már nem ültettek új fákat, kiürültek a faiskolák. Ellopták, eladták az erdő fáit. A fák helyén mindenfélét ástak el: elrabolt kincseket, tisztára mosott pénzt, terhelő bizonyítékokat, hullákat, és használt fegyvereket, majd mérgező hulladékkal teli hordókat. Ezek lassan beszivárogtak a földbe, a patak vizébe, a fák felszívták a gyökereikkel, s a gombák, s a szeder, s a gesztenye… Hogy a látszatot fenntartsák, gyerekek szedik az erdőkben a szemetet. A kirándulók olykor erdőtüzeket okoznak. Az orvvadászok egyaránt vadásznak őzre, szarvasra, vaddisznóra, fácánra és emberre.

A világnak minden kis szegletében, ahol emberek élnek, ismertek az erdőgazdálkodásnak úgy is mint a vadászatnak, s az emberek együttélésének évszázadok óta leírt alapelvei. Van, ahol működik, van, ahol nem.

Így azután jönnek háborúk, vírusok, amik nem állnak meg az országhatárokon, nem lehet őket visszatoloncolni, vagy tovább küldeni, mint egy egyszerű migránst.

A világnak minden kis szegletében, ahol emberek élnek, dúlnak háborúk. A harmadik világháborút már nem haditechnikával, nem űrhajókkal vívjuk... Vírusokkal… Lassan, láthatatlanul, alattomosan. Meghalnak sokan magától a vírustól. Meghalnak a túlterhelt egészségügyben ellátatlan egyéb betegek. Meghalnak sokan a depressziótól, a kilátástalanságtól, a munkanélküliségtől, a nincstelenségben. A testi és lelki nincstelenségben. S ezen nem segít semmilyen vakcina. Mindazonáltal a vírus maga nem válogat jók és rosszak között.

A világ minden kis szegletében, ahol emberek élnek, olykor diktátorok osztozkodnak a nagy velős cupákokon, a koncon, miközben igyekeznek szétosztani a megmaradás habos tortáját maguk között.

A világnak abban a kis szegletében, ahol éltem 102 éve kis megszakításokkal diktatúra van. Sokféleképpen hívták ugyan: proletárdiktatúra, szélsőséges diktatúra, szocialista diktatúra, Nemzeti Együttműködés Rendszere. Néhány dologban megegyeznek:

1. Kivágnak minden fát.

2. Kiirtanak minden erdőt, a helyükre sivatagot ültetnek. A lelkekbe is.

3. Maguk alatt vágják a fát.

4. Igyekeznek megtanítani rá, hogy véletlenül se lássuk meg a fától az erdőt.

5. A nagy testvért felküldik a legmagasabb fa tetejére, hogy onnan azután mindent lásson.

6. Mikor eljön az idő ereszcsatornákon menekülnek.

„Nem okos ember az, aki olyan fának nyesegeti ágait, melynek árnyékába húzódott.” (Mikszáth Kálmán)

A világnak abban a kis szegletében, ahol élek, corona ide vagy oda, nem volt favágás az évünk. Mindazonáltal volt időnk fákat ültetni saját örömükre, felnevelni saját és gyerekeik boldogságára. Volt időnk az árnyékába húzódni. Aki akarta, meg is ölelgethette a fákat, senki sem nézte bolondnak...

Olykor hiányoztak a nagy diófák...

Az év végi értékelésben – ahogy néhány éve már megszoktuk - a jó oldalon felsorolt dolgok győztek a rosszak fölött 90:10 arányban.