2017. december 26., kedd

Karácsonyi kávé

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kicsit a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen azért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni.” (Márai Sándor)





Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt.

Migráns létünk 6 karácsonnyal ezelőtt kezdődött, mikor az első gyerekem bőröndjét bepakoltuk, majd elbúcsúztunk a repülőtéren. A következő két karácsony estén,  a reptéren vártam a hazatérő gyerekeket, s rádöbbentem a körülöttem álló szülőtársak számát látva, hogy mekkora baj van az országban. A következő karácsonyt már az eladott, bedobozolt lakásban töltöttük, karácsonyfa nélkül. Az egész család költözött. Az első itt töltött karácsonyunkon még tudatosan nem kerültek elő a dobozokból a „nosztalgia díszek”. Nem bírta el a levegő az emlékek súlyát. A következő ünnepen túl voltunk egy lakásfelújításon, és elkezdtem megvalósítani a gyerekektől való külön költözésemet. Most túl a második lakásfelújításon, előbújtak lassan a dobozokból azok a dolgok is, amiket még valaha magammal hoztam. Már egészen más jelentést hordoznak. Ez is egy jelentőségteljes karácsony volt imigyen.


Mindvégig hiszünk a csodákban és tudjuk, hogy melyik a  jó döntés és melyik nem az. Mégis olykor futunk pár felesleges kört. S bár lassan, de beteljesülnek az álmaik. Persze helyettük egyre teremnek újak és újabbak, hogy sose legyen idő megállni, ne adjunk okot visszanézni... Mert az veszélyes.

Van sok nehéz pillanat is. A kérdés csak az, hogy van-e  melletted, aki szeret, akinek fontos, hogy jól érezd magad.
Kapsz magad mellé valakit, vagy elveszítesz mást.
Van, akit boldoggá tesz a gondolat, hogy vidáman ébredsz minden reggel, és jó kávét iszol. Miközben rá gondolsz.

A mostani karácsonynak is voltak nagyszerű pillanatai. Tanúi lehettünk ittlétünk talán legmeghatóbb migráns-perceinek. Amikor egy anyuka két év külföldi tartózkodás után végre magához vehette a nyolcéves kislányát. Ismervén az ő konkrét sztorijukat, az erőfeszítéseket, a kínokat, a projektet, aminek során megvalósult az álom, sokunknak könnyeket csalt a szemébe.
Ezúton is tudatnám mindenkivel, aki még kételkedik, hogy a határátkelés pedig nem fenékig tejföl. Legalább is eleinte nem az. Azt persze tudjuk, hogy hosszútávra valóban jó megoldás. 




Karácsony reggel... Az utóbbi napok eléggé összefolytak. Valójában meg nagy pillanatokkal voltak tele... Igazi boldog most-illat jár át mindent.

Kinyitod a szemed, kimégy a konyhába, megnyomod a gombot azon a bizonyos kávégépen. Hallod, ahogy elkezd dolgozni, fűti a vizet, darálja a kávét, majd lassan kicsurog a bögrébe. A lakást belengi a friss kávé kellemes aromája.

Belekortyolsz, és közben tényleg rá gondolsz, boldog vagy. Elmosolyodsz. Visszabújsz az ágyba, kortyolgatod a kávét, nézed az ablakon át az esőt, a szürke téli reggelt bámulod. Tudod, hogy mekkora mázlista vagy. Mert neked mindig minden sikerül. Mert van kit szeretned, és van, aki szeret. Tudod, hogy honnan jössz, hová mész, és ezt miért teszed. Ebben a perspektívában már az sem számít, hogy elmúltak az ünnepek. Mert ünneppé lesznek a hétköznapok egy telefonhívástól,  egy öleléstől, az együttléttől, a nagy beszélgetésektől, a nevetéstől, a szeretéstől...

Hát, boldogan zökkensz vissza a hétköznapokba, ahol utól is érnek ezek a boldogságos pillanatok. Mert minden reggelt átjár a meleg kávé ize és illata és a szeretet érzése.



Két isteni tulajdonság van bennünk. A Titok és a Fény. A Titok lelkünk mélye. A Fény pedig értelmünk fénye, amely megcsillantja a felszínt. Megcsillantja, de egyetlen pillanatra sem tárja fel a titok legmélyét.” (Müller Péter)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése