2018. május 25., péntek

Boldogság, kertészkedés és más tennivalók


"Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk." (Tom Bodett)


Tényleg… Bár lehet, ez is csak egy marketing fogás, amivel eladjuk magunkat önvalónk és külsősök számára, és megvesznek minket ugyanők. Mert ebben a 21. században nagyjából minden a businessről akar szólni… meg a pénzről... Pedig nem… Egyáltalán nem... Vagyis nem erről kellene, hogy szóljon. Egy életen keresztül erre szocializálnak bennünket minden csatornán. Ezért azután sok időbe telik, még megfejtjük a rejtélyt.

Legyen kit szeretnünk…
Nehéz szeretettel viszonyulni a világhoz, amelyben úgy érezzük, nem szeretnek bennünket. És rajongunk azért a miliőért, ahol bár áldozatok árán, de szeretve vagyunk. Valójában ott sem mindenki által. Mígnem végül is egyszer csak majd megérkezünk, befutunk a hőn óhajtott kikötőbe, miközben a leglehetetlenebb küldetésekből is megtanultunk ezeregy dolgot. Nyitott kérdések halmazára kerestük a választ, pedig az, a maga egyszerűségében ott hevert mindig is előttünk, csak le kellett volna hajolni érte. Minden felismerésért meg kell harcolni, de senki mással, csak önmagunkkal. Jóllehet mindig mással harcolunk. Ez nagy hiba. Senki sem felelős az életünkért, csak mindenki magáért. Lehet kötekedni a szélmalmokkal, de azok csak forognak tovább, ügyet sem vetve ránk. Az élet addig tolja elénk az újabb és újabb szituációkat, még egyszer csak jól nem jövünk ki belőlük. Ezért, ha valami ismerősnek tűnik, az sosem véletlen. Nem a szélmalmokkal kell csatázni, hanem önmagunkkal.


Nehéz szeretettel viszonyulni ahhoz a világhoz, ami viselkedési sémák börtönében tartja és ezáltal észrevétlenül és egyben hihetetlenül alattomosan nyomorítja meg az emberek lelkét, szabadságát, fertőzi meg gondolatait, párját, házasságát, kapcsolatait, neveli a gyerekeit saját maga ellen, saját maga által. Ez nem paradoxon. Éppen ezt nevezzük agymosásnak. Remélem, elég érthetően fogalmaztam.

Egy hatalmas fa árnyékában aljnövényzetként élni nem lehet. A nap se süt rád, hideg is van, nem szaporodsz, nem hajtasz friss hajtást, nem virágzol. Ilyenkor meg kell fontolni, hogy melyik növény marad, a fa vagy én. Ha túl kicsi, vagy túl lojális vagyok, akkor hagyom a fát, én meg költözök. Melegebb éghajlatra, hozzám hasonló kis növények mellé. Olyanok mellé, akik indáikkal körülfonnak ölelésképpen, de nem fojtanak meg, nem szorongatnak, hagyják, hogy élvezzem a napot, az esőt, a katicákat, szentjánosbogarakat. Az átültetés persze kockázatos, mert arra egyetlen esetben sincs garancia, hogy a növény gyorsan gyökeret ereszt az új földben, és már első nyáron virágba borul.



Nem árt beszerezni valakit, aki ért a metszéshez, meglocsol, ha nem esett az eső, és figyeli a kártevők megjelenését is, adott esetben leirtja mindet. Szóval szeret, és megtesz érted egy csomó mindent. Még akkor is, ha a hülye töviseiddel,- amit kifejezetten védelmi szándékkal növesztettél magadra, olykor összeszurkálod még őt is. Jóllehet, legkevésbé sem érdemli. Ilyenek ezek a kertészek. Tele vannak szeretettel, és a virágok lelkéhez vonzódnak igazán. Elvarázsolják őket a színek és a kellemes, bódító virágillat. Mindemellett megbízhatóak és okosak is. Ezért szeretjük annyira mi virágok a kertészeket.


Legyen mit csinálnunk…
1. Munka. Azt mondják az akkor jó, ha nem esik nehezünkre. Sokszor azonban nem is ez a szempont, legalábbis nem az elsődleges, hanem a család eltartása. Aki nevelt gyerekeket, ápolt beteget vagy időset, az tudja mire gondolok.
Azt is mondják, hogy szerencsés az, ha a munkám egyben a hobbim is. Ez nagyon ritkán jön össze. És akkor van még a hivatásom, a szakmám. Van, amit tanultam, amit megtanultam csak úgy, bármi okból út közben. Van amihez értek és amihez nem. Van szellemi megterhelés és fizikai, mindkettő különböző mértékben. Vannak a mások által alantasnak tartott munkák, és azok, amit magunk bármely okból nem tudnánk csinálni. Azután az sem mindegy, hogy mit keresünk, és az mire lesz elég.


2. Amiben kiéled magad. Nem feltétlenül művész kell legyél, persze lehet írni, festeni, kézműveskedni, lakberendezni, kertészkedni. Lehet sportolni, utazni. Lényeges, hogy bármit is teszel, abban örömöd legyen, azt élvezettel tedd, leereszd közben a fölösleges energiáid. Nagyon fontos, mert ezt abszolút magadért teszed. Az érzésért.


3. Kultúra. Szórakoztat, tanít, finomít, kitágítja a világot, kitárja a szíved, tanít élni. Könyv, film, színház, hangverseny, kiállítás, múzeum…


4. Csend, természet. Művelni kell, időt hagyni a gondolatoknak. Élvezni a természetet és teljes egyensúlyban lenni vele. Gyógyítja a lelket. Ha képes vagy meglátni a természet apró csodáit, képes leszel a saját és mások dolgaiban érzékelni a jóságot, a különlegességet, az egyszerit és megismételhetetlent. Képessé válsz jól szeretni.


A fentebb említett tevékenységekben éled meg a pillanatokat, amiket ezáltal saját magadnak teremtesz meg. Hiszen a gondolataid meghatároznak téged. A jó gondolatok házában boldogság lakik. A rossz gondolatok meg egyszerűen gonosszá tesznek.


Legyen miben reménykednünk…
Csokonaitól tudjuk, hogy a remény csalfa, vak, és a bús, boldogtalan ember teremti magának. Én inkább azt mondanám, merjünk álmodni, nagyokat álmodni, megálmodni a vágyainkat, és foglalkozzunk nagyon sokat velük. Sokan leírták már sokféleképpen, hogy ez valójában boldogságunk, sikereink titka.


Kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörűségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére. Ebben a kialakulásban él a mai ember, keresi az igazat, a szépet s önmagát… Keresi önmagát és az Istenbe vetett bizalmát. Az Isten megközelítésére feltétlenül szükséges, hogy az embernek tiszta legyen az érzése, befolyástalan a gondolatmenete.”
/Csontváry Kosztka Tivadar/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése