Ittlétem óta számtalanszor hallottam: „Hollandia nem Amszterdam, mint ahogyan Amszterdam nem Hollandia.” Nyilván számtalan kontextusban alkalmazható a mondás, idővel érthetővé is válik.
Valójában a város tényleg jellegzetes, egyedi és egyéni helyet foglal el Hollandiában, és világban.
A 860 000 lélekszámú főváros, agglomerációval együtt 2 400 000 emberrel élhető kisvárosnak tekinthető Európa, mindinkább világszerte. Az amszterdami megyeközpont: Haarlem, a kormányközpont pedig: Hága. Ez is erősen mentesíti a várost, tipikusan holland elgondolás szerint (igyekeznek a decentralizálással megóvni bennünket a mamutoktól). Ez valójában az erre vonatkozó ismét történelmi holland észjárást megismervén teljesen logikusnak tűnik.
Mindazonáltal ne felejtsük el, hogyan lett a 12.századi kis halászfaluból a 17. századra a holland aranykorra Európa, s a világ legnagyobb kereskedelmi kikötővárosa, majd pénzügyi és gyémántkereskedelmi központja. A GaWc szerint alfa világvárossá vált, a világ legnagyobb cégeinek központja lett. Ezen a számon az angol Brexit csak emelt, mert számos világcég ide helyezte át, vagy készül áthelyezni központját. Infrastruktúrája hagyományosan pazar: kikötője, repülőtere, autópályái, telekommunikáció… a háttérben a holland önellátásra törekvő energiaellátás, az újrahasznosítás, a mezőgazdaság, a hagyományok… S végül, de nem utolsósorban a világ egyik legélhetőbb városa, több felmérés szerint is.
Belvárosa az UNESCO világörökség része, kanálisokkal szabdalt, szigetekre épült mézeskalács házai, számtalan kis hídja, a biciklis és hajós közlekedés érdekes mindennapjai igazi gyöngyszemmé teszik. Mondják: „észak Velencéje”. Ennél azonban sokkal több. Tudott otthonunkká válni 50 év Magyarország után, 5 év alatt.
Nyilván nem vitatjuk, hogy mára a város egyértelműen a turisztikából él. Hotelek, éttermek, kávézók, múzeumok, hajós-, buszos városnézés, kereskedelem, ajándékboltok, kávéboltok (fűboltok)… piros lámpás negyed, melegfesztivál, király napja. Mindez épül egy hatalmas vendégmunkás bázisra.
Mi tagadás, nehéz elviselni a turista szezont, gyakorlatilag a belváros ilyenkor tele van, kerülgetni kell az elvarázsolt csodálkozókat, ügyeletes bámészkodókat, bérelt biciklivel mulatozókat. Minden teli van, nehezen ülsz le enni, kávézni. Évente 5-10 millió látogató. Most olvastam valahol, hogy 2020-ra rekordot dönteni szándékoztak 20 millióhoz közeli számmal. Ha jól belegondolunk, akkor nem is kérdéses, hogy a gyeplő az évek során túl lett engedve.
Szoktuk persze mondani mindig: Pszt, ebből élünk! Én is, te is, mindenki, az egész város. Kellenek ők ide, mert különben felkopik az állunk…
A mérleg másik serpenyőjében ott van a város tisztaságának megoldása napról- napra. A köztisztasági kiadások tetemes részét viszik el a költségvetésnek. A kanális-iszap feldolgozása is komoly problémákat okoz.
Azontúl az elmúlt években a lakáshoz jutás lehetősége hihetetlen mértékben beszűkült. Ez vonatkozik úgy a vételre, mint a bérlésre is. Szigorodtak a feltételek, kilométeres várólisták vannak, magas bevételt, állandó munkaszerződést kell produkálni. Vagy marad a magánembertől bérlés, szerződésben lefektetett, nem feltétlenül a bérlő számára előnyös feltételekkel, és nyilván drágábban. Természetesen épülnek lakások magas négyzetméter árakon, mert aki teheti, az megveszi, mivel a lakásárak oly mértékben növekednek, hogy minden bizonnyal ez egy kiváló befektetés.
Gombamód épülnek az új szállodák is, hatalmas irodaházak is, egyenlőre ez sem állt meg.
S azután jött a még a hagyományosan sötét zöld legelőn bóklászó bocit is kettévágó karantén, és nemcsak a bocit, hanem mindenkit és mindent kettészelt. Azt is, aki csak bóklászott, és azt is, aki nem, csak épp ott volt, rosszkor, rossz helyen.
A karantén alatt, után, az élet meg csak próbálgat visszacsordogálni az eredetihez egyenlőre csak messziről hasonló mederbe.
A fizetéseket a nagyobb cégek korrektül kifizették, a kisebbek kaptak annyi támogatást, hogy a béreket fizetni tudják, a vállalkozók is kaptak többféle financiális segítséget. A határozatlan idejű szerződésekkel nem is kellett aggódni, a határozott idejű szerződések nagy részét azonban a karantén idején nem hosszabbították meg. A szálloda szektorra oly jellemző 0 órás szerződéseket meg alapból felmondták a munkáltatók. Szóval van azért baj itt is, nem kevés.
Minden olyan furcsa. Az áruházak, ahol dolgozom, az előző években ilyenkor a turistaszezonban annyira voltak csúcsra járatva, mint karácsonykor. Most meg eltörölgetünk, elfertőtlenítgetünk, vásárló alig van. Beszélgetünk a munkatársakkal, vásárlókkal, mert idő az van bőven, s mert minden rosszban van valami jó, az idő is így gyorsabban telik, meg nyelviskolának is remek.
Azután kimegyünk az utcára, és nincs tömeg. Nyitnak a teraszok. Virágos a város. Nincs turista, csak a helyiek. Nem mennek a sétahajók a kanálisokon. Van ellenben sok kacsa, vadliba, hattyú, gém, szárcsa, szarka, rigó, varjú, holló, sirály, papagájok és mindenféle énekes madárkák, olyan helyeken is, ahova eddig nem merészkedtek. Mi tagadás, szokni kell az érzést.
Polgármester-asszonyunk elgondolása, hogy nem szabad visszaengedni akkora mértékben a turistákat Amszterdamba, mint eddig. Nyilván mellette és ellene felsorakoznak majd az erők, s lesznek majd atrocitás-mondatok bőven. Nyilván igazán jó lenne megtalálni a határt, hogy a gazdaság se haljon bele, meg a város is élhető maradjon. Azután lehet majd tovább ötletelni, pl: hogy hogyan legyen a felesleges szállodákból, irodaházakból akár lakás, mert abból meg kevesebb van a kevésnél s.t.b. Bizonyára az örök ötletelő hollandok már ezeken a gondolatokon rég túl vannak, s a tervrajzok, ajánlások régen készen vannak.
Nagyon valószínű, hogy sokkal kevesebb munkaerőre lesz szükség.
Még 2 hét és nagyjából minden újra kinyit, végre pont kerülhet befejezetlen mondataink végére. Valójában még ki se hevertük, mégis olyan távolinak tűnik az egész, mint ahogy gyorsan igyekszünk felejteni a kettétört szerelmet. Végül is sok mindenbe bele lehet halni: coronába, öregségbe, betegségbe, boldogtalanságba.
Mivel nem haltunk egyenlőre bele semmibe, menni kell tovább, máshogyan, mint eddig.
Miközben nem kellene elsiklani azon tény mellett, hogy a boldogságba semmilyen statisztika szerint sem haltak még bele emberek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése