2021. február 8., hétfő

Kulináris kalandozások határátkelő szemmel 6. Hozzávalók

Az anyagbeszerzés fortélyai

Határátkelésünk lassan, de izmosan megváltoztatta az étkezési szokásainkat is. Természetesen az otthoni konyha is átállt egy másfajta trendre. Ennek is több oka volt.

Elsősorban az, hogy hamar rájöttem, hogy egy csomó dolog nem kapható Hollandiában, ami egy magyar menü elkészítéséhez szükséges. Ez afféle kultúrsokk fordított irányban. Ami persze nem így igaz, mert van minden, csak erősen rejtve van… időbe telik, még lerugdossa az ember a hátáról a tojáshéjat, s képes felfedezni, hogy mit hol kell megvenni. 

Már nem kell azért Magyarországra menni, hogy telerakjuk a bőröndöt, autót 2 disznóval, 5 kacsával, 3 lóval, töltött káposztával, pacallal, paprikával, tarhonyával, csigatésztával, savanyúsággal, hurkával, kolbásszal, szalonnával, egyszóval: Túró Rudival. A mi Túró Rudolfunk is korosodott, formálódott külhonban töltött évei alatt. Neve fémjelzi mindazon dolgokat, amikre igazán semmi vágyásunk nincs, mert már tudjuk, hogy itt is beszerezhető, és hol szerezhető be, vagy helyettesíthető mással, ami nem okoz minőségi romlást. De mégis sokaknak jól esik panaszkodni, hogy új hazánkban ez sincs meg az sincs. Pedig van, legfeljebb még nem tudunk róla. Valójában meg ha elég szemfülesek vagyunk minden előkerül előbb-utóbb.

Másodsorban még több is ennél mert nagy keresésünk közben megkóstoljuk, megszeretjük enni, főzni az itteni ételeket is, először étteremben, barátoknál, majd otthon is. Ebből a szempontból meg egy igazi multikulti konyhánk lesz. Természetesen tele rengeteg finomsággal.



Nyelvi akklimatizálódásom az élelmiszer boltban kezdődött. Minden nap 10 szót jegyeztem meg : 10 gyümölcs, 10 zöldség, 10 fűszer, 10 dolog a pékségből, 10 kenyér, 10 alapvető, 10 tejtermék… gyógyszerek hatóanyag alapján… akciók leírása, pénztárosnő állandó kérdései, azután a hentes, a török bolt, a halkereskedő, s mindenfajta kiírások, osztályok nevei, határtalan mennyiségű friss info. Ennyit a nyelvtanulásról, ami mai napig is tart.

Hol vásárolunk?
Hollandiában ismeretlenek a hipermarketek. Csak kisebb üzletekben tudsz vásárolni, ez engem eleinte halálra stresszelt, hogy nincs egy nagy szegedi non-stop Tesco, ahol éjjel 2-kor beugrok „nagybevásárlást” csinálni, ha akkor jön rám… Amúgy meg kifejezetten utálok vásárolni, a skálán valahol a shopaholic másik végén helyezkedek el. Én vagyok a 0, ő meg a 10. (Ezért nálam tovább tartott és fájdalmasabb volt a folyamat.)

Amúgy meg vannak itt minden kerületben bevásárlóközpontok, s a mindenféle üzletben gyorsan összejön az alapvető vásárlás, viszonylag egy helyen. A piacok is általában ezeken a helyeken működnek.




Azontúl vannak a mindenféle egyéb nemzetek saját boltjai, ahol a különlegességeket is össze lehet vadászni. 



A török boltban például vehetsz nagy kiszerelésben fűszereket, friss petrezselyem gyökeret, nagy csokor zöldséget, kaprot, tököt, csirke, pulyka- húsokat olcsón. A marha és a birka itt is drága. Disznóhús értelemszerűen itt nincs. Van azonban sokféle olivabogyó kimérve, Ayran, ami nagyjából az enyhén sós aludttej, és még sok minden… Finom a török kenyér is.



Az ázsiai  szupermarketek is kiváló kalandok. Ki hinné, hogy van itt gyönyörűen felkarikázott disznóköröm, egész kacsa, liba, és mindenféle felsorolhatatlan dolgok, olcsón. Azontúl habzsi-dőzsi a számtalanféle üvegtésztákból, rizsekből, fűszerekből, szója- és még 100 féle szószokból, különleges zöldségekből, húsokból (disznó is), tenger gyümölcseiből, halakból... mindez elérhető áron.




Lengyel bolt. Sok mindenben hasonló az ízlésünk. Kapható normális tejföl, túró, kolbász, virsli, füstölt húsfélék, szalonna, kovászos uborka… Árfekvésük drága, viszont van itt Amsterdamban is.



Magyar boltok. Amszterdamban éppen nincs, Hágában, Rotterdamban, s szerte az országban megtalálhatóak, nagyságban, árukészletben és árfekvésben különbözőek. Természetesen interneten is rendelhető náluk bármi. Mit is veszünk itt? Nosztalgiázunk, nem sűrűn, 3-4-szer egy évben. Kolbász, szalonna, sonka, füstölt áru, szalámi, szelőmájas, sütni való kolbász, hurka. Trappista, Karaván sajt, csigatészta, tarhonya, vecsési savanyúság, tv paprika, hegyes-erős, erős Pista, őrölt paprika. Karácsonyra kocsonyahús, hal (ponty, kárász, keszeg, harcsa). Tejföl, túró. Ezek a Túró Rudolfjaink. Mindaz, ami a holland üzletekben nincs.



Internetes vásárlás. Ennek tulajdonképpen csak a fantáziánk szabhat határt. Vehetsz netről libát, kacsát, pulykát egészben, darabolva, fürjet, fácánt, vadhúst, kengurut, krokodilhúst, jellemzően elfogadható árfekvésben. Van például egy cég, ami szállít előfőzött pacalt, marhahúsokat, lábszártól, bélszínen át a velős csontig, disznófejet, körmöt, friss szalonnát, belsőséget is. Mindezt hihetetlenül kedvező áron. Sok olyan dolog kapható náluk, amit egy holland boltban, hentesnél nem kapsz meg.

A holland élelmiszerboltok kínálata amúgy nagyon normális. Az üzletekre jellemző, hogy furcsa sorrendben követik egymást a polcokon az áruk, elsőre elég nagy káoszt okozván a fejünkben. Mindenütt sokféle zöldség, gyümölcs, hal, rák, hús, kagyló, sajt, felvágott, kenyér és alapvető élelmiszerek, kenyér nagy választékban kapható. Külön van mindenütt egy osztály „külföldi konyhák” néven, ahol a nagyon alapvető dolgok megtalálhatók.
Az élelmiszer boltok csak sört, bort, pezsgőt árulnak. Tömény szeszt a szeszboltban lehet venni. 

Alapvető gyógyszerek: paracetamol, ibuprofen, orrcsepp, szirup köhögésre minden boltban kapható, a drogériákban egyéb dolgok is nagy számban. Patika is van, de inkább csak receptet váltunk itt ki, ha szükséges.
Cigaretta szintén elérhető az élelmiszer üzletekben és trafikokban is.

1 megjegyzés: