„Itt Tensóenben az egyik dolog, amit tenni lehet, hogy beleszagolunk a szélbe, és hallgatjuk a fák moraját. Figyelem a világ szavakat nem használó teremtményeinek nyelvét. Ezt nevezem »odahallgatásnak«.” (Durian Sukegawa)
A valóság azonban inkább csak arról szól, hogy nem is halljuk ezeket a hangokat. De ha az ember meg van győződve arról, hogy amennyiben figyel, egész életében odahallgat, s úgy is él: útja eredményeképp, fogja is hallani a természet hangjait kívülről ugyanúgy, mint saját hangját belülről. S ha igaz, ebben a lélektani pillanatban ragadja meg az ihlet is a művészt.
Amúgy meg, ha csak mindig a bennünket körülvevő valóságot látjuk, hát bizonyára hamarosan belehalunk. Mert abba egyszerűen csak bele lehet pusztulni… vagy felül kerekedni rajta.
Felülkerekedések... hát ezek mindig a lelkünkből jönnek… fájdalmak által jönnek. Szegény kis viharvert, mások által törölközőnek, rosszabb esetben lábtörlőnek behasznált, játékszernek elkönyvelt, kihasznált, eltékozolt, megalázott kis törött lelkünkből jönnek.
A felülkerekedést mindig megelőzi a hosszú odahallgatás, mikor is kővé meredt döbbenet jár át egyre többször, mikor rájössz, hogy ami körül vesz, az egy lepratelep, annak halovány köze nincs a valósághoz, s amiben élsz, annak még halványabb köze sincs hozzád. Az nem a te életed. Nem a te valóságod.
Manapság nem annyira hoznak virágot a pasik a nőknek. De aki hoz, az könyörgöm, ne ezzel kompenzálja már a hímsoviniszta dumáit, hogy kitúrt az életedből, az ágyadból, s a maga hedonista életének próbált szolgálójává tenni. És ne mondja, hogy többre képes, mert ő már férfi, mert van 100 kg. Csak a súlya másra sem kell, csak hogy lefele húzzon téged, megtévesztve némi virágillattal.
Csak odahallgatsz, s látod, hogy már hány alkalom lett volna, amikor véget kellett volna vetni az egésznek. Hát igen, valljuk be őszintén: nehéz egy szűz jegyűnek megélni, ha felforgatják az életét, ha szétzúzzák a számára oly fontos rendet, a csendet, az utakon szerzett élmények lehetőségét, velük együtt a fantasztikus ihletet, s az életet.
S hogy ez már nem az első. Istenem! Hányszor kaptam már vissza ugyanezt a labdát. Az egyik pszichopata volt, a másik narcisztikus, a harmadik hedonista, a negyedik alkoholista, kisebbségi komplexussal, kapcsolatfüggő, lehetne még sorolni.
Olykor sikerült berángatniuk az árkukba, s remélték, hogy onnan nincs számomra kiút...
Ez nem az én valóságom. Sajnos az én generációm még oly keveset hallott az effajta pszichés betegségekről. Mi csak megkaptuk csomagban, kipróbálásra.
Próbáljuk bevárni az erősen megfáradt, lemaradozott, sírdogáló lelkünket. Próbáljuk kibogozni a hibák által begörcsölt, életünket megkeserítő csomókat, kifésülendő gubancokat.
Hányszor és hol voltak azok a pontok, amikor a romantikus filmek tanúsága szerint ki kellett volna hajigálnod éppen aktuális párod cuccait az erkélyről az utcára? S miért nem tetted? Hiszen még a kis olaszos temperamentum is megvan benned, ha akarod, nem kell sokáig csalogatni elő.
Kedves csajok! Akkor most összeszedem pontokban (a netről tanultam) mikor van itt az idő a szakításra? Kihajigálni az utcára a cuccokat: nincs mire várni.
1. Az első erőszakos megnyilvánulásnál, mindegy, hogy kicsi vagy nagy.
2. Óvodás nyáladzásnál, szorongatásnál, egyszerű kedves érintések helyett.
A párkapcsolat nem kisdedóvó, és nem is boksz- ring.
3.Ha a párod megkérdezi, hogy minek mentél el szavazni, a te szavazatod se nem oszt, se nem szoroz.
4. 3+ megkérdezi tőled, hogy mi is az a politikai jobb és bal oldal? - netán ultrajobb, ultrabal, szélsőjobb, balközép... de tök mindegy is, mert minek is kell azt tudni…
5.Ha rájössz, hogy több okból is ki kell költöznöd a hálószobádból.
6.Ha rájössz, hogy alkoholista.
7. Amikor már nem vagy képes kielégíteni hedonista vágyait.
8. Rabolja az idődet.
9. A pornófilmek képkockáit követendő valóságnak képzeli.
10. Szállást adsz neki, s kiver a házadból.
11. Amiért régen beléd szeretett, abból már semmit se csinálsz. Leblokkolt, lebénította a gondolataid, az érzelmeid...
12. Ha megváltoztat, ha lefele húz, ha lassan mérgez. Az érzés, mintha beteg lennél. Valójában is sokszor kapnak el betegségek.
Van az úgy, hogy hónapokig csöndesen odahallgatsz. S egyszer csak mintha meghallgatták volna az imáid, sziporkáznak rád az áldások. Társas magányod termékeny egyedüllétre váltod. S ha a másik fél minden viszontagság ellenére, amit persze tudatosan okoztál neki, nehezen lódul meg, hát elég fárasztó.
S azután csettintésre bepörög a folytatás: lakásfelújítás, munkahely, utazások, pár hónap, s az ihlet – édes ihlet is befordul valahol a sarkon- s jön veled szemben végre. Ő is visszajött.
Nos, csapjunk a lovak közé! Hiszen rengeteg időt tékozoltunk el!
