2016. július 29., péntek

Színes tinták 4.

Szürke

Az igazi szeretet nem mindig azt adja, amit szeretne a másik, hanem azt, ami a legjobb neki. Örvendj mindennek, amit kapsz, akár tetszik, akár nem. Ami nem tetszik, azon tűnődj el, és figyeld meg, rájössz-e, miért szükséges. Így könnyebb lesz az elfogadás.” (David Icke)


Hajlamosak vagyunk szürkének gondolni az életet. Eltűnődtél-e már egyszer is azon, hogy miért csak a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság, a monotónia és a depresszió jut eszünkbe erről a színről? Talán mert a hamu és a köd színe. Talán mert a keresztény szimbolikában „a porból lettél, porrá leszel” elég világosan utal a test halálára, a megfoghatatlan, sejtelmes köd meg a halhatatlan lélekre.
Több szófordulatunk is a jellegtelenségre, színtelenségre, elmosódottságra utal persze csak első látásra. Nem árt egy kis mázkapargatás, hogy előbújjon a rétegek alól egy néhány árnyaltabb jelentés is. 
Itt van például a „szürke eminenciás”, arra az emberre mondjuk, aki a háttérből irányít, és senki sem tudja, hogy mekkora hatalommal bír. Valami sejtelmesség, titok övezi személyét.
Akár gondolhatunk a „szürke hétköznapok” szószerkezetre is. Milyen érdekes, a mindennapokat illetjük ezzel a jelzővel, pedig éppen a mindennapjaink során ér bennünket az a sok inger. Éppen ezeket éljük meg boldogan vagy boldogtalanul, vidáman vagy szomorúan, elismerésben vagy megaláztatásban, gazdagságban vagy szegénységben, szeretetben vagy veszekedésben, szabadon vagy félelemben. Naponta megharcolunk magunkért, másokért, élünk, színezünk, szeretünk.
Végtére a csodák is „szürke pillanat”-nak álcázva lopóznak be az életünkbe.
Esetleg a „szürkület” szó helyett is mennyivel pozitívabb a „naplemente”. Az egyiket nem szeretjük, a másikat csodáljuk. Az idő, amit kijelölünk általuk, az ugyanaz.


Azután mint tudjuk, a szürke felhők télen havat hoznak, nyáron meg vihart, jégesőt.
Az óceáni éghajlat is leginkább a szürkeségéről híres. Esős, ködös, párás. Errefelé szürke a tenger, és a kanálisok vize is. Télen hosszú a sötétség (bár ezt nyáron visszakapjuk). Azt gondolnánk, hogy Hollandia is rémesen szürke… de nem az. Egy hihetetlenül színes ország. Hogy ez mennyire a tudatosságból fakad, azt nem tudom, mindenesetre hagyományosan jellemző. Ahogy a szürke háttér kiemeli a narancssárga tárgyat, úgy színezi ki az éghajlat által adott alapot például a királyság színe. Egyáltalán nem depressziósak az emberek, és senki nem akarja megvárni, hogy elálljon az eső. Ez itt így természetes.


A szürke képviseli olykor a vágyunkat az elhatárolódásra, az egyedüllétre, a titkolózásra, pedig ezek is milyen izgalmas dolgok. Amikor igyekszünk újra és újra magunkra találni, amikor saját magunkat formáljuk, amikor rájövünk, miért szükséges megélnünk a rossz dolgokat. Lassan megfejtjük saját titkainkat, megértjük, hogy ki milyen küldetéssel van jelen az életünkben, és mi milyen feladattal kerültünk az övébe. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy szeretni tudjunk, és képesek legyünk értékelni más szeretetét. Valahogy így lesz könnyebbé az elfogadás.


Végül a szürke egyféle semlegesség, a kompromisszumok színe is a fekete és a fehér közti hosszú átmenetben. Egyensúly két véglet között. Ettől olyan nyugodt is.
És szürkék az utak is, a járdák, az utcák, az autópályák, a vasúti töltések. Mi pedig mindig úton vagyunk. Talán ebben a kontextusban tényleg sok a szürkeség. Mégis milyen színes az egész, mert miközben végigmegyünk az úton, van sok elágazás. Amikor egy elágazásnál tovább megyünk valamerre, történnek velünk dolgok, amit már nem lehet visszafordítani, mert mindig előre megyünk az úton. Soha sem lesz semmi még egyszer ugyanaz. Minden megtett métertől, minden elágazástól másak leszünk. Mindig visszük magunkkal az érzéseinket, a szeretetünket, de egyre változunk. Megtanuljuk felfedezni az út menti csodákat. Ahogy telik felettünk az idő, úgy leszünk képesek a fekete-fehér fényképek helyett HD minőségű felvételeket produkálni.

A szürke szemű embert bölcsnek, egyedinek, szelídnek tartják. A szürke szeműek statisztikailag a legkevésbé  agresszívak. 




Ha jól megfigyeljük az apró részleteket, rájövünk, és könnyebben elfogadjuk, hogy a szürkének is legalább ötven árnyalata van, mint Christian Grey nyakkendőinek, és a lelkünknek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése