Nagy utazás 3.

Az utazás megismerés

„A legnehezebb dolog az életben azt eldönteni, melyik hídon menj át és melyiket égesd fel.” (David Russel)

Amikor négy éve először jártam Amszterdamban, sokkolt a város. Egyáltalán nem tűnt élhetőnek, a millió őrült biciklivel, a keskeny utakkal, mindenütt víz, mindig esik az eső, parkolni nem lehet… ilyesmikre gondolok. Mondogattam is, hogy ez az a pontja a földgolyónak, ahol soha nem tudnék élni...

Soha se mondd, hogy soha!…

Később sok egyhetes ittlét után igyekeztem megfigyelni a várost, az embereket, egyáltalán az itteni életet. Egyre kevésbé tűnt megszokhatatlannak. Később átmentem sok hídon, és úgy döntöttem, hogy bevállalom. Majd felégettem jó néhányat idefele jövet, mert tudtam, hogy nem szabad hátra nézni. Persze a hídégetésben mások is segítségemre voltak olykor, olyan hidakat égettek porig, amit nem akartam. Ez is az élet rendje. Azután voltak hidak, amiknek egy atombomba is kevés lett volna a lerobbantásához, így az időre kellett hagyni, hogy összedöntse végül is őket. Hovatovább vannak a magas, kevély, felsőbbrendű, milliárdos viaduktok, de ezek már nem képesek visszacsalogatni. Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy majd akadnak Matuska Szilveszterek, akik ezt a kérdést is képesek lesznek a maga egyszerűségében megoldani. Vagy megint csak rábízhatjuk magunkat a diktátorok homokórájára, amiben lassan, de ugyanakkor megbízhatóan és visszafordíthatatlanul peregnek lefele a homokszemek. Mint amilyen visszafordíthatatlanul átjöttem én is nyolc Duna-hídon.

De vannak kis fahidak is kicsi, de jelentős forrásaink felett. Amolyan kétszemélyes hidak, keményfa gerendákból. Már a hozzávaló fákat is mi ültettük, a hidat is mi ácsoltuk, és ugráltunk rajta sokat, de bírják a terhelést. Amikor megállunk, rátámaszkodunk a korlátra, elidőzünk, gyönyörködünk a patakban, a tájban, talán mindig többnek és szebbnek látszik minden.

És itt vannak az amszterdami hidak… kicsik, szűkek, nehéz feltekerni rájuk a biciklivel, de sok van belőlük, és nem lehet nem szeretni őket. 1281 hidat tartanak számon a városban. Alattuk 160 csatorna csordogál. Egyszerűen lehetetlen nem beleszerelmesedni.

Ha igazán meg akarunk ismerni egy várost, hát ott a jó öreg térkép, amit a mi korosztályunk remekül használ, átlát. A mai gyerekek lehet, azt se fogják tudni, hogy az mi, és mire is való. Azután persze a technika azért valljuk be, sokat lendít rajtunk. Egy jó okostelefon a kezünkben csodákra képes. Fényképez, navigál autóval, gyalog, biciklivel, tömegközlekedéssel. Az internet velünk, az utcán bármire rá tudunk nézni. Van-e a környéken? Meddig van nyitva? Ki is volt ő, mikor élt? És persze állandóan elérhetőek vagyunk. Mindez szinte semmibe sem kerül. Sok év fullos, drága előfizetés után megtanultam a feltöltőkártyával élni. Valójában semmi különbséget nem észlelek, hiszen amire használom, azt teljesen kiszolgálja.

Amszterdam autóval

Mi tagadás, szokni kell. Kevés, szűk hely, sok eszetlen biciklis, akiknek csaknem mindenütt, mindig elsőbbsége van, a gyalogosokat mindenkor átengedjük. A parkolók mind széltében, mind hosszában kicsik. Először is mindenki tud tolatva beparkolni, vagy nem parkol, vagy megtanul. A kanálisok mellett nincsen korlát, a belvárosban mindig a víz melletti sáv a parkoló.

Alapvetően a 30 az 30, mivel elég sok a fekvő rendőr. Úgy vannak kitalálva, hogy kis sebességgel tényleg normálisak, de ha többel mész bizony leveri az autó alját nem kicsit. Alapvetően lassan közlekednek, kevés a koccanás és egyéb balesetfélék. Az autópálya a városban 80 kijjebb 100, ritkán 130, főleg éjjel. Minden kicsi városka között autópálya van, ami persze csúcsban 5 sávon is be tud dugulni. Alapvetően betartják a szabályokat. Senki nem dudál, soha semmiért. A közlekedés itt nyugodt pálya. Nem járnak mindenhova autóval. A navigációból remekül meg lehet tanulni az utcák, terek nevét.

Amszterdam tömegközlekedve

Miután rájöttem, hogy sokfelé nem praktikus autóval menni, próbálgattam a tömegközlekedést is. Működik. Villamos, busz, metró, komp. Nyilván lassú, van, hogy nem jön időben, de tiszta. Az utastájékoztatás is jó, hiszen a sok turistának is kell tudni közlekedni. A 9292 nagy segítség eleinte, később tanulható, átlátható. Az ov chipkaart egy kifejezetten jó találmány és az egész országra érvényes, bárhol bármely közlekedési eszközre, ez megkönnyíti az utazást.

Kedvencem a komp. Egyrészt mert szeretem nézni a vizet, másrészt mert akárhányszor is kompozok, az valami különleges érzés. Nem tudom megfogalmazni, talán ahogy körül vesz a víz, az okozza a mindenkori katarzist.

Amszterdam gyalog

Ez egy érdekes „utazás”. Igaz a mondás rám is, hogy még a wc-re is autóval jártam mindig. Itt ami fél óra gyalog, az nincs messze. Hiányzott a mozgás, ezért az utóbbi másfél évben sokat gyalogoltam. Ez persze egészen más dimenziókat nyit meg az ember fejében. Az úton töltött idő kiváló a relaxálásra, a gondolkodásra, vagy éppen a nem gondolkodásra, a mostokban levésre. Ez a nagyon zöld, nagyon vizes, nagyon madaras város kiváló terep erre. Megtanultam, hogy a ködös, borongós napoknak is megvan a maga szépsége, a szitáló eső is előbb utóbb megszokássá válik, és a tiszta párás levegőnek is megvan a maga előnye. A tél nem egyenlő a depresszióval, és lám, van azért itt is nyár, igaz kellett pár évet várni rá. Mégis, most, mikor ezeket a sorokat írom, 31 fok van odakint, a lakásban meg 26. Lehet utolért bennünket a globális felmelegedés. Mindenesetre végre száradnak a ruhák, mert ez művelet errefelé nem egyszerű, nem kis találékonyságot igénylő feladat.

Amszterdam biciklivel

Másképpen fogalmazva a mondatot: Miből lesz a cserebogár? -avagy- Miből születnek a nagy szerelmek? Egyszerű a válasz: Mindig is ott voltak velünk, csak nem vettük észre. Sokszor van bajunk ezzel az észre vevéssel.

Ha most gyors közvélemény-kutatást tartanék a következő kérdésben: Mi jut eszedbe Amszterdamról? (spontán válasz, segítetlen válaszadás) – a top 10-es listán a bicikli a felső harmadban végezne. Még annak is, aki sosem járt itt. Miért? Mert nagyságrendileg nem egészen 800 000 lakosra 600 000 bringa jut! Nagyon találékonyak a hollandok, funkcionálisan sokféle biciklit használnak az összehajthatóstól a gyerekszállítóig. Azután a bicikliparkolók, hát az is megér egy misét. A több emeletestől az úszó dokkig, és ki tudja, még mi minden. Már kezdem fényképezni ezeket is, mert sokszor hallatlanul ötletes megoldásokat produkálnak.

Mivel a legnagyobb biciklironcs-gyűjtő a csatornák alja, az azok kihalászására alkalmas hajókról évente több tonnányit hoznak a felszínre. Újrahasznosítható vas, mert itt mindenki környezettudatos, és semmi sem egyszer használatos. Az persze kérdés, hogy akkor hogy is gurul be az a sok bringa a kanálisba? Buli után az ember se szomjas, a bicikli is részeg!

Egyszóval a tekerést ebben a városban idővel nem lehet kikerülni. Még nekem se, úgy tűnik, bár ebben a kérdésben konkrétan erősen nihilista voltam. Persze érdemes lesz idéznem kedvenc filmünk a Csapd le csacsi nagyszerű mondását:

„Az a te bajod, hogy sokat voltál vidéken, nem fejlődött ki az agyad...”

Bizonyára igaz a mondás többféleképpen is. Vidéki tartózkodásom alatt megtanultam egy csomó dolgot: biciklizés, kismotorozás, autóvezetés, traktorozás, úszás, csavarhúzó, bozótvágó, metszőolló használata, hogy a seprű elsősorban udvarseprésre való, és csak másodsorban közlekedési eszköz, hogy a rend az rend, a szabály meg szabály, ami tabu, az tabu. Azután van, ami szükségeltetett, és amit az utóbbi százegynéhány évben el is felejtettem. És van sok dolog, amihez csak csökönyösen ragaszkodtam. Jó hír, hogy persze, mindent le lehet vetkőzni. Úton levésünk kiváló helyeket, alkalmakat és találkozásokat sodor elénk, hogy változzunk, hogy „fejlődjön ki az agyunk”.

Így hát bár sok évig eszembe se jutott, másfél évig konkrétan elzárkóztam a lehetőségtől, mégis elkezdtem bringázni… ez is egy nagy szerelem lett… És ezekben a percekben várom, hogy a királyi posta meghozza az ajándékomat, mert már nincs olyan nap, hogy ne mennék el tekerni… csak mert jól esik.

Ilyenek vagyunk

Tele vagyunk rögeszmékkel. Azután utolér bennünket egy-egy hangsúlyos véletlen, ami nem más, mint a jókor, jó helyen levés… és lendületet veszünk. Ráérzünk a rég elfeledett vagy elzárt dolgok ízére. Elindul egy új film, egy új történet, egy új perspektíva, ahonnan a világ egészen másnak látszik. Utazásaink átformálnak bennünket, kizökkentenek addigi létünkből, röghöz kötöttségünkből, tanítanak letenni a múltunk terheit, és értékelni a hidakat, amiken már átjöttünk. Azután egy reggel arra ébredünk, hogy kinézünk az ablakon, és gyönyörködünk a kilátásban, és már az sem zavar, hogy néhol maszatos az ablak.

Megszeretni csak azt tudjuk, amit vagy akit képesek vagyunk megismerni lehető legtöbb oldaláról. Amikor képesek vagyunk naponta előásni belőle a jót, megtalálni benne azt, amire vágyik, felismerni, hogy éppen mire van vagy nincs szüksége… Akkor szeretünk.

Máris okafogyottá válik egy sor kérdésünk, amit utunk során feltettünk: Mi, miért volt jó vagy rossz? Mit, miért tettünk, vagy nem tettünk? Hányszor tévedtünk el, mert rossz volt a térkép és/vagy a tervezés? Mikor tudtunk vagy nem tudtunk felül kerekedni magunkon vagy másokon? Kit, miért szerettünk?

És valóban… ebben a kommunikációtól túlturbózott világban minden nap az életünk az egyetlen és legfontosabb üzenet. Nagy utazás, amiben semmi sem állandó. Nem szabad tehát örökre berendezkedni ide, és talán nem is szabad túlságosan ragaszkodni hozzá. Egyszerűen elég szeretni, élvezni, megélni, és tudomásul venni, hogy ha kimozdulunk, annyi dolog történik velünk rövid idő alatt, mintha ezer évig  üldögélnénk egy karosszékben a kandalló mellett. 

Jézus mondja Tamás evangéliumában:
"Híd a világ, menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek!"