Egyensúly 3.

A bölcsesség értelmezése

„Senki sem képes előttetek semmit fölfedni, csupán azt, amit tudásotok hajnalán, félálomban máris ott hever. A tanító, aki követői között a templom árnyékában jár, nem bölcsességből ad át nekik, hanem hitéből és szeretetéből. Ha valóban bölcs, nem azt kívánja, hogy belépjetek az ő bölcsességének házába, hanem inkább saját elmétek küszöbére vezet benneteket.” (Kahil Gibran)

A bölcsesség sem más mint a saját kiegyensúlyozottságod, nyugalmad, békéd, a világhoz való – a szituációkat magukért elfogadó – hozzáállásod. Hangsúlyos a hozzáállás szó. A bölcsesség ugyanis a cselekedeteidben, tetteidben, minden lépésedben nyilvánul meg. Enélkül csak üres szócsépléssé: bölcselkedéssé szürkül. Ettől kezdve hiteltelenné és értéktelenné válik, és azzá teszi a bölcselkedőt is. Istenem, milyen szépen fejezi ki a nyelv!

A bölcsesség tapasztalat. Nem feltétlen kell öregnek lenni, hogy bölcs legyen az ember, mégis a megélt dolgok, a megtapasztalás időbe telik. Ezért kötődik a fogalomhoz az eltöltött idő, amúgy pedig az öreg emberek nem mind bölcsek. Valójában analfabétán is meg lehet halni. S mint ahogy az írni-olvasni tudás is tanulható, a bölcsesség is az. Tanulás és gyakorlás útján szerezhető meg. Lényeges különbség a kettő között, hogy míg az előbbi konkrét tananyag elsajátításával működik, utóbbi esetében az élet maga a tananyag. A tanítók szerepe is más. Míg az írás-olvasás tanításnak megvan a maga metodikája, a bölcsesség nem tanítható, legfeljebb a bölcs ember elvezet néhány felismerésig másokat. Nem akar egycsapásra bölcs emberré tenni, nem akar megváltoztatni. Érdeklődést, kívánságot, vágyat ébreszt benned önmagad megismerésére, a változásra, rámutat a hibáidra, hagy küzdeni, időt ad, toleranciára, megismerésre és megértésre tanít. Szeretetét és hitét adja neked, az erőt, amivel képes vagy tovább lépni. A bizalmát helyezi beléd. Megtisztel a tiszteletével. Szeretetének nem feltétele az elért eredmény.

„Néhány ember akkor jelenik meg az életedben, amikor a legnagyobb szükséged van rájuk. Szeretnek és felemelnek téged, emlékeztetnek a legjobb dolgokra, akkor is, ha a legrosszabbakon mész keresztül.” (Anna Taylor)

Ülsz a parton, nézed a vizet. Rádöbbensz, hogy többé nem tudsz úgy élni, mint eddig, mert az utóbbi idők történései mély nyomokat hagytak a lelkedben. Minden más, mint eddig volt. Pillanatokra képes vagy kívülről szemlélni a saját életed. A mélységeidet kontra a magasságaidat, a földhözragadtságaidat kontra vágyaidat… és közben változol egyre. Belülről.

Az igazit kerested, de közben ráleltél az igazra, miközben legalább annyi fájdalmat tapasztalsz meg, mint örömöt. Idővel tudod kezelni a könnyeket, a semmihez nem fogható érzés azonban nem múlik el. Valami végérvényesen megváltozott, s éppen ezzel lettél bölcsebb.

Mosolyogsz a kacsákra, dobsz nekik morzsát, és élvezed, ahogy versenyt úsznak minden falatért. Lógatod a lábad a kanális fölött, mintha egy felhőn ülnél.

Bölcs döntések nincsenek! Ezt tudomásul kell venni. Mint ahogy nincsen vegytiszta jó vagy rossz döntés. Minden rosszban van valami kivételes. Ugyanakkor a legjobb elgondolás is magában hordja a bukás lehetőségét. A bölcsesség sokkal inkább ahhoz szükségeltetik, hogy mások első olvasatra köcsög döntései mögött meglássuk az okot, az indítékot, az értelmet, a szándékot. Ha nem találjuk, akkor meg képesek legyünk elfogadni olyannak amilyen.

Az „én megmondtam” sem létezik, mint ahogyan a bölcs tanító sem osztályoz. Nem fontos a mérőszámok értéke. A bölcs ember is úgy szereti a másikat, amilyen az lenni akar, amivé az válni akar. Egyedül a szeretet nem köt ki feltételeket. A szeretet a legnagyobb bölcsesség. A szeretetben a mérleg tökéletes egyensúlyban van. A te kiegyensúlyozottságod nem engedi kibillenni.

„Légy csak önmagad, a többi hely már úgyis foglalt.” (Oscar Wilde)