2017. május 26., péntek

Egyensúly 4.

Milyen érzés szépként élni?


Elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti a fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága.” (Fekete István)



Az idő és a távolság lelassul, elhajlik, és nincs befolyással az igazán fontos dolgainkra. Vannak pillanatok, amit nem képes semmi elhalványítani, sem elfeledtetni, mert egyszerűen minden ezt juttatja eszünkbe… s ez jól van így, még akkor is, ha külsőleg tele van lemondással, megalkuvással. Máskülönben meg belülről amúgy is kopásálló. És ez a legfontosabb. Ki tudja?- lehet, az álmok nem hazudnak… ezt már Petőfi is megjövendölte. Fura egy ember volt. Szerette az őszt. Hogy szép volt-e?… valószínűleg Júliának a legszebb…

Az emberek tele vannak kérdésekkel, kételyekkel önmagukkal kapcsolatban. Szép vagyok? Okos vagyok? Jobb vagyok másoknál? Jó nő vagyok? Jó pasi vagyok? Kellek én egyáltalán valakinek?

Olyan ez, mint mikor kifordítjuk a kérdést és az „esetünkről” beszélünk. Barna, kék szemű, sármos, legalább 190 cm magas, és jó háta van, formás feneke… A mintát persze Richard Gere, David Bowie és Richard Chamberlain szolgáltatják. Később rájövünk, hogy a szépség nem itt kezdődik. Akit szeretünk, azt szépnek látjuk, vonzónak, mert az egyéniségét, a lelkét is szeretjük, és ezt valamiféle egyensúlyban észleljük a testtel, a fizikai szépséggel, korral, és még sok mindennel együtt. A világnak a számunkra oly fontos szeletét értékeljük, amit rajta keresztül élvezhetünk. Az élet együtt töltött pillanatait szeretjük általa. Egymás szemében valóban képesek vagyunk szépnek látni magunkat és a másikat is. Miért is? Mert aki szeretve van, az szép… valamint okos, sármos, barna, kék szemű… Hát röviden ennyi a recept. Valakinek a lelke nem fejezhető ki kilóban, centiben, színben, arányban. Az magáért beszél, bármilyen is a külső. A csomagolóanyag bármi szép is volt, általában a kukában végzi. A test is elhasználódik, a lélek nem, vele együtt az egyéniség sem.

Egy idő után felnövünk a feladathoz, megtanulunk szépként élni. Ez azt is jelenti, hogy reálisan látjuk a magunk és mások értékeit, szépségét. Lassan azzá leszünk, amiért megszülettünk, merjük vállalni önmagunkat, és ez a felismerés vezet el a boldogsághoz, az összes eddigi csak illúzió volt, vagy a tanösvény része, ami maga az út a felismerésig.

Ez a folyamat lehetne akár önéletírásunk vezérfonala is, ebben a fikcióban valóban tökéletes a címválasztás is: „Milyen érzés szépként élni?”

Azt azért nem árt észben tartani, hogy nem azért szeretünk valakit, mert az tökéletes, hanem annak ellenére szeretjük, hogy jól tudjuk, hogy nem az.

A visszatérő gondolataink mindig megoldásra váró feladatot, vágyaink megvalósításának igényét jelzik. Érdemes rájuk odafigyelni.
Akit szeretünk, arra sokat gondolunk. Ez persze oda-vissza működik. Ha valakire gondolsz, akaratlanul is hívod, olyankor neki is eszébe jutsz. Ez egészen jól működik távolságtól és időtől függetlenül.



Nem kell azt mondani, hogy szeretlek, nem kell az ágyban feküdni, hogy viszonyunk legyen valakivel, nem kell hozzá fiatalnak lenni, és nem baj, ha az ember öreg… Sokféle bók lehetséges emberek között, sokféle viszony.” (Márai Sándor)

1 megjegyzés:

  1. A Határátkelőn váltottunk üzenetet. Írtad, hogy írtál privit. Sajnos fogalmam sincs hová...ezért ide írok...hátha így mégis sikerül egy kávézást egyeztessünk :) Ha ide írsz, azt biztosan megkapom: https://www.facebook.com/papdavid.eniko

    VálaszTörlés