Amszterdam 2024. október 12.
Amióta világ a világ, a nők helyzete csak kicsit sem megnyugtató benne. Olykor csak örülni tudok, hogy a hóvirág védetté nyilvánításával eggyel kevesebb szimbólum létezik, ami a nőnapra emlékeztet még sokakat. Ifjonti lelkesedésemben persze volt idő, amit szinte kékharisnyás korszakomnak is nevezhetnénk. Erősen ragaszkodom hozzá, hogy nekem 365 nőies napom kell legyen. Minden évben. Ez alap. Meg se hallom azokat az érveléseket, hogy minek verik magukat a nők, hogy fáradtak, kiégnek, hogy sokkal többet dolgoznak, mint a férfiak, hogy ott a láthatatlan munka, tanulás, meg karrier. Családon belüli erőszak? Mintha nem is akarnánk a létezéséről se tudomást venni. Van helyette áldozathibáztatás. Hát tessék, megkaptátok, ti akartátok, harcoltatok érte. Ki mit főzött, egye meg!
Kezdjük az elejéről. A nagyanyám háztartásbeli volt. A nyugdíját is mindenféle machinációkkal lehetett csak kieszközölni. Őrizte otthon a családi tűzhelyt. Csak akkor pihent, ha olvasott. Igaz, akkor intenzíven. Imádott olvasni. Anyám végig dolgozta az életét „felelős” munkakörben. Ellenben az elvált asszony státusz akkor még maga után vonta a megkülönböztetést. Nem mindig ő volt a befutó. Nekem nem lehet egy szavam sem, hiszen tanulhattam, amennyit csak akartam, építhettem karriert, miközben azért lett három gyerekem is, akiket nagyrészt egyedül neveltem. Tele volt az életem buktatókkal. Megtanultam erős nőnek tűnni, akitől elijedtek a férfiak, mert láthatóan nem volt szükségem semmire, mert mindent megoldottam magam. Mindent előteremtettem magam. Mindezek az állandó teljesítmény-kényszer és bizonyítási vágy lélekromboló mókuskerekében keltek életre. Miközben sok hibát is elkövettem. Nem mindig voltam jó anya. Egyben folyamatosan bátorítottam a bennem lakozó másik énem: a törékeny, romantikus, ölelésre vágyó lányt. Amire – ha szánt a máz kapargatásra némi időt – rátalált néhány férfi. Csak kevesen. Volt, aki rájött még arra is, hogy az írás az, ami bennem lakozik, s tennem kell, mert kiaknázhatatlan örömforrás lesz számomra. Tehát nincs veszve mindig minden. Azután persze volt, aki sarlatánságnak tartotta. Aki mellett egy sort sem tudtam leírni évek alatt. S volt, aki inspirált, aki megérezte, hogy valahol a jobb agyféltekémben is van egy erogén zónám. Rajzolta láthatatlanul elém a fekvő nyolcasokat. Ilyenkor volt 365 nap nőnapom.
Az egyik „bestseller-sorozatban” hangzik el a következő anya- lánya párbeszéd:
„ – A nőknek nincsenek álmaik. A nőknek férjük van. Mindenben szolgálnod kell az álmait, minden vágyát, legalább eleinte.
– És az én álmaim?
– Szerencsés esetben megeshet, hogy amit te szeretnél, az is megvalósul.”
Nos, ne felejtsük, hogy ezeket a sorokat is napjainkban vetették papírra, még ha a történet kétszáz évvel visz is vissza. Azt se felejtsük, hogy a regény női szereplői egytől egyig harcolnak ez ellen a maguk hihetetlenül találékony és hatékony módján. Van, aki részt vesz a nők egyenjogúságáért folytatott harcban, és van aki a saját házasságában vívja meg a harcot. Egy közülük titokban író lesz. Helyzetét ő maga imigyen látja:
„Az a mondás járja, hogy minden szukák közül, - legyenek élők vagy holtak – a betűvető nők a legkutyábbak. Amennyiben ez igaz, e sorok írója szeretné kimutatni a foga fehérjét.” No komment. Ars poetica.
Most térjünk vissza ahhoz a gondolatmenethez, hogy mit is értek el a nők, hol is tartunk mi az egyenlő jogainkkal?
Az EU még mindig csak küzd a nők egyenlő elbírálásáért a munkahelyeken, a fizetések, a nők elleni erőszak terén stb.
Van azonban néhány ország, ahol jó nőnek lenni (és persze férfinak is). Ki gondolná, hogy a Világgazdasági Fórum 2023-ban tizennegyedszer a nemek közti egyenlőség tekintetében világelsőnek jelölte Izlandot. Az ország nem csak egy szemünk előtt megelevenedő természeti csoda. Nemrég sikerült személyesen is megtapasztalnom, hogy miről is szól a történet.
Az izlandiak azt mondják, hogy az országuk a nők és a férfiak paradicsoma. Hosszú utat tettek meg idáig.
Most lehetne sorolni, hogy leküzdötték a fizetésbeli különbségeket, 20% -ról 53%-ra emelkedett például a rejkjaviki városi tanácsban dolgozó nők száma, 2009-ben lett Izlandnak női miniszterelnöke, aki egyébként nyíltan felvállalta melegségét is, az kormánya az első a világon, amelyben egyenlő arányban voltak férfiak és nők, a gyereknevelési szabadság például 12 hónap, amit a két szülő egyenlő arányban használhat fel.
Miben áll a titok? Az izlandiak büszkék a témában elért sikereikre. Az egyenlő társadalomra úgy tekintenek, mint állandó feladatra. Sikerük kulcsa az, hogy felismerték azt az egyszerű igazságot: a nemek közti egyenlőség nem csak a nőknek kedvez, hanem az egész társadalomra pozitív hatással van. Ez tehát lehetne is egy modell. Lehetne egy követendő példa. Remélem ennek tudatában mindenkinek egyszerűbb lesz megérteni a következőket.
Nem léteznek tehát külön férfi és női álmok, nők egyenjogúságáért folytatott harcok. Vannak helyette közösen megvalósítandó álmok, az most indifferens, hogy melyikünk fejéből pattant ki. Van ellenben egyenlő társadalom, amely nemcsak egy eszme, hanem a világon mindenütt folyamatos karbantartást igénylő feladat. Olyan, mint a házasság. A csodálatos Izlandnak pedig nemcsak magasztos történelme, fantasztikus természeti csodái, termikus energiával fűtött házai és utcái vannak, hanem létezik ott egy modell, mely átgondolásért kiállt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése