2016. március 28., hétfő

Hogyan lesz tiéd a mai napod?

Minden reggel egy küszöb, egy lépcső, egy ajtó, egy ablak, vagy egy kanális az életünkben. Rajtunk múlik, hogy átlépünk-e a küszöbön, fellépünk-e a lépcsőn, bemegyünk-e azon az ajtón, kinyitjuk-e azt az ablakot, átmegyünk-e azon a hídon. Rajtunk múlik, hogy mekkorát lépünk, hány lépcsőt vállalunk be, becsukjuk magunk mögött az ajtót vagy nyitva hagyjuk, mekkorára tárjuk ki az ablakot, és meddig merészkedünk a hídon túl. Minden reggel egy új nap, egy új kezdet, egy új most, egy új ajándék, függetlenül attól, hogy ünnep, vagy munkával telik. Azzá lesz, amivé tesszük. Persze egy kalandpálya is egyben. Az  a nem mindegy, hogy hogy megyünk rajta végig. Lehet csukott és nyitott óriáskígyóként, mint a kis herceg rajzán, lehet szomorúan vagy vidáman, félelemmel vagy bátran, üresen vagy tele elhatározásokkal, vágyakkal és álmokkal. Ez mind rajtunk múlik, mint ahogy a megvalósulás is.


Ahogy kinyitod a szemed, az a nem mindegy. Indifferens, hogy téli vagy nyári időszámítás van, hogy Húsvét van, s most épp nem tudsz mit kezdeni vele. Mindenesetre megiszod a reggeli kávét, miközben az ikonikus márványasztal melletti kávézásokra gondolsz, átlendülsz a reggeli rutinon, mérleg, tükör, csendesség, zene, ima, meditáció, rápillantasz egy fényképre, levetíted a mai napot, sorra veszed a teendőket, az embereket, akikkel ma különböző szituációkban találkozol… egy telefon, egy email, egy chat, egy beszélgetés, egy találkozás. Jó reggelt kívánsz azoknak, akik ugyan messze vannak, de ez szertartás. A lényeg itt következik. Kilépsz az ajtón jókedvűen, bizalommal, magabiztosan, nagyra nyitva a lelkeden azt az ablakot, ahogy Rózsi is énekli, pont úgy, ahogy a zenében is kinyílik az az ablak, ha meghallod. Megint egy snitt. Indul a napod…


Vannak lazább és vannak nehezebb napok. Az egész egy pálya, tele helyzetekkel, amik mind a legkisebbtől a legnagyobbig a kiképzés részét képezik. Ez a legfontosabb, mert értünk van. Mert minden jól, vagy rosszul elvégzett vagy megélt feladat a lelkünk épülését szolgálja. Amíg ezt az egyszerű tényt nem vagyunk képesek megérteni, addig ülünk le egy számunkra megoldhatatlannak tűnő szituációban, és sírunk, hogy ez sok. Pedig nem sok, mert a megoldás is ott van bennünk, egy pár nap után mindent kitalálunk, megfejtünk, megoldunk.
Azután vannak dolgok, amiket évek alatt sem vagyunk képesek feldolgozni. Valami mindig hiányzik a végkifejletből… sokszor lehet, pont az elengedés a jó irány.
Nem úgy születtünk, hogy tudtuk a szorzótáblát. Az ember majdnem mindent újra tanul a születése után, és működik. Minden új napunk 24 óra kredit a boldogságra, a megértésre, a tanulásra, a fejlődésre, a szeretetre. Lehet, hogy szomorúság, nehézség, fáradság, fájdalom árán.


Ha változatlan vagy a boldogságban és a boldogtalanságban, a sikerben és a sikertelenségben, türelmes vagy, okosan mérlegelsz, tervezel, tanulsz, nem adod fel, nem félsz, nem ijedsz meg, ha túl magas a léc, mert tudod, neki lehet futni többször is, nem dühöngsz, nem bántasz meg senkit, nem szomorkodsz, mindig magaddal foglalkozol, nem keresed mások hibáit, akkor jó úton vagy saját jólléted felé. A belső egyensúly az ami meghozza a külső körülmények megváltozását.
Minden nap egy új lehetőség a tanulásra, a változásra, a boldogságra. Lehet vele élni vagy nem élni, ez rajtunk múlik. Az életünk milyensége is ennek a függvénye, tehát azért sem felelős senki, csak ki-ki a magáért.
Ez az első lépcső. Azután ott van még néhány dolog: a feltétel nélküli szeretet, a megbocsátás, az elengedés, az alázat, a nagyrabecsülés. Ezek lényegének megértése is olykor nehéz és sok idő, nemhogy eljutni odáig, hogy a napi gyakorlatban is jól éljünk velük. Gyakorolni kell. Mindig annyi és olyan szituációt kapunk az élettől, amennyi árán megtanuljuk mindezt.

Pontosan annyi kört fut le mindenki, amennyire szüksége van. Ezt nem lehet megúszni, mert az élet az út maga. Úgy kell rajta végig menni, hogy örömöd legyen benne, hogy boldogan éld meg minden percét.
Azután este lenulláz a kredited. A kihasználatlan idő elveszik, azt elvesztegetted. Ami reggel még a megélhető mostod volt, az már a múltaddá vált. Értékelj, mérlegelj, tanulj a mai napod hibáiból, mert holnap újra kapsz 24 órát, s a feladatod az, hogy minden nap egyre jobban és jobban csináld.



Holnap reggel vidáman lépd át a küszöböt, merj elindulni fölfele a lépcsőn, ne félj kinyitni az ajtót, tárd nagyra az ablakot, szaladj át a hídon, mert ott vannak a vágyaid, az álmaid, a boldogságod!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése