A névadás nem egyszerű dolog. A nevünk egy életen át meghatároz bennünket. Sőt, még a végén olykor márványtáblába is belevésik, s ott még pár száz évig túlélő üzemmódban elálldogál.
Fontos a hangzása, dallama, illeszkedése a vezetéknévhez, jelentése. Átgondolandó a becézhetősége, csúfolhatatlansága, s nem utolsósorban viselhetősége 93 éves korunkban is. Élnek még mindig eleven családi hagyományok: az elsőszülött fiúgyermek az apja nevét kapja. Így lesz majd ő például XIV. Lajos. Multikulti társadalomban fontos, hogy legyen megfelelője több nyelvben is. Az se baj, ha nem okoz gondot kimondani a nagyszülőknek sem. Bizonyos idő elteltével fény derül a családi archívumban jó mélyre lementett történetek miértjeire a névadással kapcsolatban. Boldog-szomorú történetek ezek, olykor horrorisztikus múltbéli terheket hordoztatnak viselőjükkel egy életen át. Jó esetben időt szánunk a mögöttes tartalom felfejtésére, majd amikor már megértünk az elfogadásra.
„Nomen est omen.” A latin mondás igazán nagyszerűen tömörít. Vegyük sorra a fordítás lehetőségeit: A név egy jel. A név előjel. Nevében a végzete. A név maga a sors. A név kötelez. A név maga az ember.
Boldogan, és körültekintően válasszunk tehát nevet!
Evezzünk vidámabb vizekre! Itt kiélhetjük fantáziánkat, humorunkat, pajkosságunkat.
Nevükön szólítjuk házi kedvenceinket is. Ez is rémesen fontos. Gyerekkoromban a családban minden kutya vagy Fifi vagy Buksi volt. Persze őket nem számozták, mint a királyokat meg a pápákat. A macskákra nem emlékszem, hiszen sokan voltak.
Kis családom tengerimalac-részlegében például mindenki egységesen olyan fiúkról kapta a nevét, akik „megértek néhány ajtócsapkodást” s „receptre írták fel a dokik őket a nőknek”.
Seep és Simon után mindenki megfordult a munkahelyen. Justin (Bieber) cuki sármja miatt lett névadó. Dewa a balinéz helyi idegenvezetőnk hasonlóan. Nem részletezném tovább, csak még egy kicsit. Szóval kidolgozott felsőtest, kockahas, humor, lehet sötétebb a bőrszín, intellektus egyáltalán nem hátrány. Összegzem: kívánatos, sármos nem lehet nem legeltetni rajta a szemet, s pihentetni rajta a lelket.
A mosógép mindig Zsuzsi. A navigáció mindig Bori. Csak hogy el ne tévesszük.
Az autók neve is produkál sztorikat.
Első családi autónk egy öreg Dacia volt még Renault motorral Romániában szerelve. Sose kopott el. Ceausescu névre hallgatott, de éppen beszélni tanuló kisfiunk gyorsan átnevezte Csincsanára, mert a diktátor nevét nehezére esett kimondani. Nem tudom mit kezdett volna Mao Ce-tung, Kim Ir Szen, Ho Si Mihn, Yakubu Gowon, Mengisztu Hailé Mariam, Todzsó Hideki vagy Joszif Visszarionovics hallatán. Ezek mind megfeleltek volna egy-egy nagyszerű névadáshoz.
Később volt még Bogarunk, Malacunk, Kacsánk, Tökhintónk Cinderellából kölcsönözve. Néhányan pedig névtelenek maradtak.
Az autó nálunk mindig családtag volt. Olykor munkaeszköz. Soha nem volt státusszimbólum. Gondolom, akkor sem vennék Hammert, ha kényszerítenek rá.
Mindig arra veszek autót, amire használom, egy centivel se nagyobbat, mint amiben jól érzem magam. Szeretem a jó színt, a jó dizájnt, a sok extrát. Meggyőződésem, hogy a biztonságomat egyre több minden védi. Este megállok a parkolóban, végigsimítom a kormányt és hangosan megköszönöm, hogy vigyázott rám. Természetesen a karbantartás nagyon fontos. Inkább viszem el a szerelőhöz, mint lemosni. Simogatom. Ilyen az, amikor a tárgy a szívünkhöz nő. Meghallgatja útközben a hosszú monológjainkat, az éppen aktuális hisztijeinket. S az is előfordul, hogy az árokban landolva mindketten összetörünk. Van totálkáros autó is és jó esetben van túlélő vezető is.
Meghollandulásom első és legnagyobb álma egy sárga rendszámos autó volt. Majdnem újonnan vettem. Narancssárga színe jól illett hazája uralkodóházának királyi dizájnjához. A keresztségben a Tökhintó nevet kapta. Az elmúlt tíz évben része lett az életemnek. Eszembe nem jutott, hogy másikat vegyek, pedig már sokszor tehettem volna. Valójában a státuszszimbólumokban gondolkodó családtagjaim, ismerőseim feszt győzködtek, hogy ez nekem miért is lenne jó. Én meg csak mosolyogtam csendesen.
Persze ember tervez, az Univerzum meg szervez. Így történt, hogy egy teljesen átlagosnak induló napon váratlanul rám szakadt a biztosító. Ezt a könyvelő listája követte a teendőkkel, hogy jelen adóévem is a legoptimálisabban könyvelhető legyen.
Ennek a folyamatnak része lett egy takaros kis elektromos autó, amit bár nehezen fogadtam el, azóta rekord idő alatt igazán a szívembe lopta magát. Ez az egészen egyszerű projekt ismét sok mindent tanított nekem.
- Ami látszólag rád szakad, az nem mindig rossz. A jó dolgokat fogadd őszinte szeretettel. Mindenért megdolgoztál, fájdalomdíjba kaptad, vagy még az is megeshet, hogy csak úgy. A tied. Élvezd!
- Örülj a technika pazar csodáinak, tanuld meg használni, értékeld, hisz ez mind érted van. Fiatalodj a világgal!
- Legyél büszke magadra, mert képes vagy körültekintően egyedül eldönteni és lebonyolítani nem tökéletes hollandsággal például egy autóvásárlást.
- Ha végleg elakadsz, kérj segítséget, de csak akkor.
- Ne mondogasd folyton, hogy hány éves vagy! Az sem fontos, hogy kicsi vagy, hiszen mindig is ott lakozott benned Gréta erős énje.
Van mit emésztgetni. Nagyon boldog és hálás vagyok. Végül a Tökhintó is a családban maradt, örömet szerezvén ismét. Ezért az én kicsi de teli extrákkal, elegáns megjelenésű, azonnal szerethető, automata, öko családtagom igazán megérdemelt egy impozáns nevet.
Boldogan és körültekintően választottam.
Így lett ő hosszas gondolkodás után: Simon Basset szerepében szabadon, Regé-Jean Page, úgyis mint Hastings hercege, aki maga sem elhanyagolható karakter.
Röviden: Regé, a hercegem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése