Esterházy herceg levele

Nagyrabecsült Haydnunk!

Átléptünk az 1773-as évbe. A mi hibánkból hosszúra nyúlt tíz hónapos tavalyi évad végén Ön zseniális Búcsúszimfóniájával kért felmentést zenészei és tenmaga számára. Megértettük, s elengedtük a zenészeket. Mea culpa. Mióta elmentek, ez jár a fejünkben. Önzők voltunk, hisz pompakedvelők vagyunk, de azt a pompát Ön hozta el udvarunkba a megunhatatlan dallamaival. Elengedtük Önöket, mert megértettük, hogy családjuk és tennivalóik hazavárták mindannyiukat Bécsbe. S bár szerződésük nem, de az Ön adott szava, az az egy kimondott szó Önt még ideköti. Kérdjük hát Önt, a következő évadra tervezhetünk-e Önnel?

Hisz az Ön szavaival élve:

„Hercegem meg volt elégedve munkáimmal, sikerem volt; mint a zenekar vezetőjének alkalmam nyílott kísérletezni, megfigyelni, hogy mi fokozza, mi gyengíti a hatást, vagyis javítani, pótolni, törölni és merni. A világtól el voltam szigetelve, környezetemben senki sem tehetett önmagam iránt kétkedővé, és nem gyötörhetett, így aztán eredetivé kellett válnom.”

Méltán gondolhatjuk, hogy jó mecénása voltunk. S Ön is méltán gondolhatja, hogy elhozta házunkba az örömöt zenéjével. A muzsikaház várja Önt. Európa Eszterházára figyel, várja az Ön újabb és kifogyhatatlan szimfóniáit. Ott az élet lassú folyású, és színtelen nélkülük.

Az eszterházai operaház Ön nélkül mit sem ér, hisz annak az Ön lelke az őrlőmalma. Zenészei értik a szavát, karmesterpálcájának apró mozdulatait, partitúráinak minden egyes kottafeje a vérükben van már. S nálunk jobban ki értené a szünetet a hatodik ütem után…

Így hát ha sikerült Önnek az elmúlt hónapokban erőt gyűjtenie, már nem kétkedik Önmagát illetően, s megérti végre, hogy eredetiségét itt senki meg nem kérdőjelezi, most új szerződést ajánlunk, melyet előző leveleinkben is leírtunk, de mert oly nagyon megharagudott ránk, szóra sem méltatta.

Senki sem vonja kétségbe, hogy nincs a világon jobb dolog annál, mint Esterházy hercegnek lenni. S valóban igaz, magunk is így gondoljuk, tudjuk, sok mindent megtehetünk, amit más nem. Tehetünk dolgokat úgy, hogy egyszerűen, nem az eredményért és a sikerért tesszük, hanem azért, mert élvezzük minden percét. Az Ön művész-lelke megtanított minket erre. Említettük már Önnek: hazaérkeztünk, nincs több kérdésünk.

Az Önnel töltött idő megtanított minket sok mindenre. Az Ön zenéje sokszor megállította az időt, kitágította a teret, és hallhatóvá tette számunkra a csöndet. A béke beköltözött a lelkünkbe.

Ezért mondjuk Önnek, hogy soha ne féljen megváltozni! Ön ne tudná, hogy a világot megváltoztatni körülöttünk mennyire lehetséges vállalkozás, hiszen az Ön muzsikája lelkeket gyógyít egyre. Ön máris megtalálta az útját. Önnek megadatott az a tudás, és nagyszerű megtapasztalása annak, amit másoknak sok száz földi életben sincs jövésük átélni. Az Ön lelkében ott a művészet, az Ön dallamai képesek elmozdítani hegyeket, megfordítani a folyók irányát, képesek szárnyat adni az érzékeknek. Hát nem csodálatos mindezt magában hordani!? Hát nem felemelő érzés annak tudatában élni, hogy mindezen gondolatokat Ön nemzette, és nemzi naponként újra, mióta az első kottafejet papírra vetette!

Tegye hát mérlegre sorainkat! S méltasson válaszra minket mielőbb! Ne hagyja veszendőbe az Ön nagyszerű lelkét, s ne hagyjon kételyt a miénkben! A világnak nagy szüksége van Önre. Szedje hát rendbe a zenészeit, s csomagoljon.

Nem szűnünk meg az Ön őszinte híve lenni, és visszavárjuk Eszterházára.

Esterházy Miklós herceg