Az író háza 1.

„Nem vallottam kudarcot, csak találtam 100 módot, melyek közül egyik sem működött” (Benjamin Franklin)

Az életem egy új korszakába lépett, több szálon is. Az elmúlt másfél évben sok mindent volt alkalmam megélni. Annyi kép van a fejemben ebből az időszakból, mint máskor sosem. Egyrészt, mert mohón fényképeztem mindent, mert minden új volt körülöttem és izgalmas és hallatlanul érdekes és inspiráló. Másrészt készültek végre rólam is jó képek, hála azoknak, akik megérezték velem a pillanatok varázsát, és a változást rajtam, bennem, amit érdemesnek találtak megörökíteni. Harmadrészt mindent újra és újra vissza tudtam nézni, kiértékelni a képekről. Végül pedig az írás megkövetel egyfajta mélyebb képies gondolkodást, ami természetesen egészen jól fejleszthető. Érdekes dolog feszegetni a saját határaidat. Minden perce élvezet.

Eljött az idő, amikor már újabb életemben is lezárultak projektek, véget értek kapcsolatok, s helyettük most új idők új szeleit fogom be a vitorlákba. Sokat tanultam. Az élet a maga napi elvárásával, egy ismeretlen ország felfedezése, új emberek, új barátságok, széthulló múlt, elveszített és átmentett barátságok, család. Amik túléltek vagy nem éltek túl 1600 km-t, vagy egyre mélyebbek lettek. Tapasztalatok, élmények, fájdalmak, boldogság, és folyamatos változás minden szinteken.

Bloggerkedés. Be kell valljam, nem rossz műfaj. Nekem találták ki. A maga nemében megköveteli a rendszerességet, összeszedettséget, rövidséget, olvasmányosságot. Mindezt fűszerezd meg a stílussal, ami a tiéd, találj a témához formát, csempéssz be irodalmat, művészetet, néprajzot, történelmet, politikát, filozófiát, spirituális gondolatokat, információt, életet, éveket, rutint, humort iróniát. Mindez mindig te magad légy. Autentikus, hihető és hiteles.

Az írás sok mindenre megtanított, és persze tanít folyamatosan. Határtalan öröm az egész folyamat. Amikor egyszer csak elkezd motoszkálni a fejedben egy gondolat, egy szó, séta közben, vagy iskolába menet, vagy épp csak egy diófát bámulván, azután mire este hazaérsz már egy konkrét szöveg van a fejedben, sok cetli a zsebedben, amiket napközben leírtál, hogy el ne felejtsd. Azután leírod, eleinte csak a te történeteid, azután sok mindenkiévé válnak. Pazar érzés. Lassan megtanulod összemosni a valóság és a fantázia közt azt az aprócska vékony mezsgyét, és innentől nincs megállás… Mert a fantáziának nem lehet határokat szabni, az repül egyre tovább, mint a méhek, ahogy végig repkedik a mező összes virágát egyenként. Elidőznek mindegyiken, ráérősen, körbejárják, megízlelik, megcsodálják, beporozzák, és gyűjtik a méznek valót. Aztán mennek tovább. Az egész egy nagyon illatos, ízes, érzéki dolog. Ilyen az írás is. És akkor minőségi, ha a másik oldalon ilyen élvezet az olvasás is.

Nos, ez a mostani „serie” sorozat abból a szempontból, hogy aki végig olvassa, annak számára lesz plusz mondani valója is, de a részek külön külön is élvezhetők, mert ugye ez egy blog, a maga sajátos lehetőségeivel. Lesz kis stílusváltás is. Megújul az imázs. Mert én is. Meg hogy sose unjatok meg.

Mert mások közt tudunk csak önmagunk lenni.

Mert azért vagyunk itt, hogy az élet más legyen.