2016. november 25., péntek

Ami ellen nincs törvény 5.

Az olvasás gyönyörűsége



" Nem a körülöttünk lévő életet kell kedvünk szerint elrendezni, hanem önmagunkat kell megtörni, meghajlítani, hogy mindenféle életre alkalmasak legyünk."
(Lev Tolsztoj)


Hát persze, a legrosszabb pillanatban is kilendíti az írót a tespedésből az írás gyönyörűsége, hogy kilendíthesse a maga pillanatnyi depressziójából, gyomorgörcséből az olvasót is, és repítse soraival az élet nevű nagybetűs gyönyörben, vagy legalábbis valami hasonló, elképzelt világban. 
Kizökkentse, átértékelje, miközben elmerül az olvasás gyönyörében, mint egy jó szerető. Pillanatnyi kéjes mostokat varázsolván a reménytelennek tűnő ködös reggelekbe, kiszínezvén a világot, átadja magát valami magasabb rendű élvezetnek.
Elfelejtesse vele a gondolatot, miszerint az imént még a Dunába, Tiszába akart ugrani, miért is nem a szomszédos kanálisba, hiszen mindegy, hogy hova, csak bele… És újra mosolyog, kacag, és veszi az adást, megborzong az érintésre, nem számít az se, ha fáj, mégis képes egy éjszaka megírni vagy végigolvasni a „Háború és béké”-t. 


Nevet… és ez jó. És lazul percenként egy euróért, de mindennek ára van. Az pontosan 52x24x60=74.880 perc az pontosan 74.880€. Micsoda gazdagság! Nem mindenki érti. Nem baj. De az pont annyi, amennyinek lennie kell. Akkor ennyi idő alatt kell most megírnod, vagy elolvasnod a „Háború és béké”-t. A sajátodat. Amiben benne van a háború, és benne van a te békéd. És mikor sebesülten fekszel majd az elhagyott csatatéren hanyatt, hullák és döglött lovak között, mint Vronszkij, sajog minden porcikád, nézed fölötted a csodálatos felhőket elvonulni, ismét átéled a csodát, mert érzed, hogy újra élsz.


Vagy kérleled Thomas Mannt: „Ne menj el. Mesélj!”
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél”… (József Attila)

Nyilván azt, hogy vele legyél. Ám aki szeret, az tudja, hogy dolgod van. És neki is van bőven. Az mindegy, hogy kivel, hol, mikor. Van, és ez lényeges.


Azon túl az igazi művészet: a létező legmélyebbről felállni. Miközben megtörünk, meghajlunk, és alkalmasak leszünk mindenféle életre, mindenféle szerepre, miközben minden kiegyenesedik az idő által és a türelem által. S a háborút mindig béke követi… Nos, éppen ez a feladat…


Az olvasás gyönyörűségébe beleszületni áldás, mint ahogy olvasó családba születni is az. Ugyanúgy áldás, ahogy megszületni is az. Mert ahogy minden a világon időtlen, mi magunk is időtlenek vagyunk, a művészetek pont ezt az érzést tudatosítják bennünk. Sokszor érezzük, hogy ugye… ezt már Shakespeare vagy Jókai is leírta… vagy Van Gogh lefestette...


Az élet nem romantikus lányregény!- mondogatjuk. Olykor persze az. Ha arra vágysz, megteheted. Ha marquezi sortűzre vágysz, akkor olvass azt. Akkor átélheted a teljes megsemmisülést, a száz év magányt, Lady Chatterley szenvedélyét, és mindent, aminek szükségét érzed. Az olvasás állapot. Megváltozott tudatállapot is lehet akár, bár nem kellenek hozzá narkotikumok. Mert mindent képes vagy átélni, mert benne vagy a történetben. És mégsem a saját bőrödön tapasztalod meg. És mégis ott vannak benne a válaszok a kérdéseidre. Időtlenül, hisz lehet, hogy azokat a sorokat néhány száz évvel ezelőtt írták le. 
Ez pontosan azért van, mert te magad is ugyanilyen időtlen vagy. Azt gondolod, hogy rövid az életed, hogy az egész világirodalom megtörténjen benne. Valójában nem az, csak hajlamosak vagyunk inkább a dráma és a szappanopera jelzőket ráaggatni. Mennyivel szebben hangzik a kaland vagy a regény vagy az utazás… máris jobb kedvre hangol. És íme a lényeg: „Mire hangolod magad?”


Az olvasás valójában csak egy mankó, amely elindítja a fantáziád, amely segít áthangolni az érzéseid, átértékelni az életed apró és nagy történéseit, ezért tényleg áldás. Az igazi áldás azonban te magad vagy magadnak. Olykor sikerül mások számára is áldássá válnod. Ez jó érzés, még akkor is, ha nem vagy biztos benne. Mert azt, hogy áldás vagy átokként éli meg valaki a jelenlétedet az életében, az nagyban függ tőle is. Mint ahogy az is tőled függ, hogy minek éled meg mások jelenlétét a saját életedben.
Miként az élet is egy csodálatos állapot. Olykor megváltozott tudatállapot. Tudatmódosítókkal vagy anélkül, ahogy éppen dobja a gép. S hogy tisztán maradunk-e vagy narkóvá válunk magunk, vagy a másik számára, ezt elég nehéz kézben tartani. Ha sikerül megőrizni a tisztaságod, végtelen türelemmel viseltetsz minden és mindenki iránt, ennélfogva az idő sem lesz többé az ellenséged… de hiszen ezt sem én találtam ki.


"Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek." (Lev Tolsztoj)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése