"Nehezen indult el ez a reggel és benne minden, aminek el kellett indulnia."(Fekete István)
A reggelek alattomos gyilkosok. A téli reggelek még inkább halálosak. A sötétség lomhán elterül mindenen, majd keserű szürkeségbe borul. Nincs egy igazi napfelkelte. Megtámogatja az érzést az erőszakos tengeri szél és a mindennapos amszterdami eső. A hideg, párás levegő, amit mindig hűvösebbnek érzel, és a szél, ami élesre fent borotvaként kopaszít le mindent, érzetet, érzést, melegséget, s bontogatni készül lefele mindent, ami fontos, a komfortérzést, még a forró szerelmet is. Hát ennek álljunk csak ellen... Ha tudunk... Ha merünk... Drága Hollandiánk…
Hét napból ötön mégis korán kelünk, sok csörgésre, sok kávéval, ennek az érzésnek halálos mivolta sosem múlik, bármennyit is öregszünk. Azután van még a hatodik nap később keléssel, ez már maga a megváltás, s a hetedik nap, amikor igazán fel sem kellene kelni, de a megszokás ugye mégiscsak nagy úr. Az ágyunk meg egyszer csak mégis kivet magából.
Mindez persze csak egy karcsúcska sóhaj múltunk mínusz 10 -15 celziuszaival, a jeges, kátyús utakkal, bokáig érő havakkal szemben. Akkor is reggel 6-kor indultunk. A különbség csak annyi, hogy akkor 18-20 órát dolgoztunk heti 7/7 napban, határidőkre, felelősséggel sokszor mások miatt is. Ez elmúlt. Igaz most jól elosztva, felelősség-mentesen max. heti 36 óra. Azt sem mondanám, hogy ezért nem kellett megküzdeni, de mindig az eredmény a fontos, meg persze az út, ami közben megváltoztam, megértettem sok mindent, s igazán felfogtam azt az 1600 km távolságot, ami most már egy mérföldkő, ami a múltamtól elválaszt.
Elfogadtam, hogy mennyire megváltoztam. S ezt élvezni is tudom…
Itt van pl. a minden reggeli Amsterdam-Utrecht ingázás. Ez háztól munkahelyig éppen 45 km. Pontosan annyi, mint Szeged-Kiskunmajsa. Google szerint előbbi 31 perc, míg utóbbi 46 perc. Ezzel kapcsolatban persze megint eszembe jutnak a kőkemény tények. A legjobb barátom anno mindig azzal érvelt, hogy bezzeg nálatok két kis porszemnyi falut is ötsávos autópálya köt össze, kátyúmentesen. Igen, ez így is van. És tényleg figyelemre méltó, nos, én lelkesedek is érte. Azt mondják, én mindenért tudok lelkesedni. Leginkább ezért is éltem túl a határátkelést, ez máig is a tiszta, őszinte meggyőződésem. A mai napig figyelem ebben az országban, azt, ami más, ami megfontolandó, amit magamévá tenni felettébb hasznos, és előre visz.
Namost ez az autópálya Amsterdam és Utrecht között tényleg 5 közlekedő és 2 leálló ill. mentő-rendőr-tűzoltó sávból áll. Ez persze ugyanúgy be tud dugulni, mint a szegedi kétsávos régi híd, mert ez is egy kicsi ország sok autóval. Mindazonáltal nem érint bennünket a köd, mert az az autópálya, és az összes többi Hollandia-szerte ki van világítva. S ki gondolná, hogy ez mekkora egy luxus vezetés közben, s mennyire sokkal kevesebb a baleset is. És igen, nem sokára már nem lesz ekkora sötétség, hanem visszakapjuk a világos órákat hajnaltól este 11-ig. Az ám az igazi öröm. Világosban alszunk is. És természetes fényben közlekedünk. Ez is egy olyan dolog itt, amiért nem lehet nem lelkesedni. Amúgy 100 km/h a megengedett sebesség országszerte, és tényleg, itt ”akárhánysávosislehet” az autópálya: elég, láthatóan mindenkinek. Mert környezetszennyezés, mert balesetveszély, meg életkor kontra reflexek, meg ilyesmik. Mindenkinek a maga érve, amik persze éppen egybeesnek.
Mindenesetre lendületesen vezetni, nem anyázni, nem dudálni, ez a holland vezetési stílus, vezetési morál. Kevés index, sok biciklis és gyalogos. Igyekszünk senkit sem elütni. A holland élet kulcsszava: „Rustig” (Nyugi!)
Pár nappal ezelőtt munkába tartván szintén fáradt barátommal, az alábbi nagyon holland eset esett meg. Egy nagyon ideges, kis autóba préselt nagy darab ember kezdett villogni, anyázni az autópályán. Gondoltam, túl sok rosszat nem tettem, mentem szépen a mellette levő sávban, mivel persze gondoltam, hogy idegesítem őt, de semmi szabálytalant nem műveltem vele. Majd a pirosban leengedte az ablakot, erre barátom is mellettem. Az úr valamit kiabált, ő meg mondta: - Jó reggelt! Neked is! Legyen szép napod!- és mosolygott, majd tovább mentünk. Pedig ő is csak egy sok éve itt élő migráns Indiából, ahol a közlekedési morál finoman fogalmazva is hagy maga után kívánni valót. S ide most nem kívánkozik már semmi minősítés. Lehet ezt felfogni, megérteni, és lehet nem…
És tényleg, tegnap este 6-kor még sütött a nap. Ma reggel fél 7-kor pirkadt. Igazán boldogan konstatáltuk.
S ez most egy igazi télűző hétvége volt. Mohácson a Busójárás, ami ugye ebben a témában abszolút autentikus, itt meg Hollandiában akkora a szél, hogy holmi elaggott teleket simán elfúj, nagy esővel elmos, és tavaszt varázsol a kalapjából. A krokusföldek már pompáznak mindenfele az utak mentén, s a „monikaedami” hóvirágok is. A sárga mininárcisz-szőnyeg is kísér, amerre jársz végig az Ijdornlaanon. Nemsokára itt a tulipánszezon, ami ugye itt azért valljuk be, elég nagy szerelem.
Ráadásul a szívek, hát ők is nyiladoznak, eszünkbe jutnak 5 évvel ezelőtti nagy egymásra találások, nagy érzések, fájdalmak és elengedések. Azután a köztes idő csodáktól boldog, érzelmektől gazdag, hihetetlennek látszó szépsége. Azután a tüzek eloltása, s újra a lassú elengedés. Fájdalmak, s egy bátor lépés előre.
„Az álló óra is naponta kétszer a helyes időt mutatja.” (Lewis Caroll)
El kell kapni azt a két időpontot, hogy éppen akkor írj meg egy emailt, hívj fel valakit, vagy érezd meg, hogy ő is rád gondol. Ki tudja, az ő órája éppen hol állt meg. Nincs az a képlet, nincs az az egyenlet, nincs az a racionális gondolatmenet, s nincsenek érvek, amivel legyárthatod a bombabiztos megoldást… egyedül a megérzéseid, a szíved van… semmi más. Nagyon egyszerű: boldognak kell lenni, és boldoggá kell tenni.
Csak az ostobák tartják a boldogságot ostobaságnak. Mindazonáltal mindjárt négyzetre is emelik a fenti tézist vallók számát a gyerekeikben. Gondoljunk csak bele, ha egy gyerekbe azt sulykolják otthon, (nem feltétlenül verbálisan, látensen is épp elég) hogy nem kell mindenkinek boldognak lenni, hát szegénynek lesz mit ledolgozni felnőtt korára, ha egyáltalán sikerül.
Ez legalább akkora idiotizmus, mint amekkorákat vezérünktől hallunk naponta. Igaz, azokat is sajnos már egy fél ország magáévá tette. Miáltal ugye négyzetre, vagy n-edik hatványra emelkedett a szertehintett ostobaságok száma, amit le kell majd egyszer dolgozni, ha egyáltalán sikerül.
A tavasz tehát a takarítás, függönymosás, kukázás mellett szívünk, lelkünk, fejünk kitakarításának ideje is. A tavasz, a természet csodás megújulásának mintáját követve saját változásunknak is az ideje. A világos, a meleg, a virágillat, a madárcsicsergés, mind apró élvezni való csodák, amik szívünket ha akarjuk, ha nem, melegséggel töltik el. Egyre nagyobbakat lélegzünk a friss levegőből, kinyitjuk a szívünket a világra. Elengedjük, amit és akit el kell. Visszatalálunk amihez és akihez vissza kell. Mert ez mind-mind egy-egy lépés a boldogsághoz.
„Mindig jusson eszükbe, hogy a múlt hazugság, hogy az emlékezet nem ismer visszautat, hogy minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s hogy végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság.” (Gabriel García Marquez)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése