Nagyrabecsült Haydnunk!
Átléptünk az 1777-es esztendőbe. Komolyan kiélvezvén az Ön nagyszerű új symphoniáit, kétség nem fér hozzá, Ön egy zseni. Az utókor valószínűleg magasra értékeli majd jövőbéli műveit, mely komponálásával meg sem áll 100-ig. Felette örvendünk, hogy bécsi teendői és sikerei mellett hozzánk is visszatér újra és újra. Igazán értjük, s nagyra becsüljük, mert dallamai mindig is a zseni fejéből és tiszta szívéből fogantak, s fogannak. Kétségét értjük, ne tartsa magában, ne rejtse köténye alá. Nagy szükségét érzi a világ még mindig, újra és újra az Ön nagyszerű indíttatásának, lelkének, s tehetségének. Tudjuk, érezzük, hogy Ön új szárnyakra kapott, okát nem ismerjük, mégis mélyen átéljük, de egy valami ott motoszkál zsigerinkben: valami fantasztikus földindulást kell átélnünk nekünk kettőnknek. Soha el nem múló igaz barátságunk, kebelbéli szeretetünk, s a világ értetlensége miatt, mely kishitű, megátalkodott, hazug, manipuláns, s egyáltalán nem érdemel meg minket.
Köszönöm Önnek, hogy visszatért, s hogy meghozta ismét Eszterházára a remény halovány sugárát, a boldogságot (amiről a balgák ostobán azt állítják, hogy nem kell mindenkinek boldoggá lenni), az érzést, amit oly sokáig hiányolni kényszerültünk. Ön oly példásan érti közös nyelvezetünket: a zenét.
Elhozta nekünk újra házunkba a zenekart, mely lesi az Ön rezdülését, gondolatait, s megigéz a fenség, az érzés, amit bennünk felidéz s megindít. Ez a fennkölt érzelem a mindenünk, az életünk. Megértjük, hogy kényszerpihenőre volt nagy szükségük. Nincs helye közöttünk elszámolásnak, kérdéseknek, szemrehányásnak. Önök mindannyian, nagyszerűek, a művészet parnasszusaira emelnek fel minket, s feledtetik velünk a világ romlottságát. Nagy szükség van erre. Ez az Önök tehetsége: felemelkedni, szállni, s emelni mint a sas,másokat a magasba...
Fátylat tehát a múltra! Hagyjuk hát a jövőt bimbózni!
Nincs vita, harag, bosszú, ármány, meg nem értés. Van ellenben értelem, baráti ölelés, ami értékét vesztette ugyan a világban, de fontos ugye nekünk. S érzelmeink, amit a zene maga képes csak elővarázsolni a maga feddhetetlen valójában. Kérem, hallgassa, s fontolja meg újabb ajánlatom, melyet óvatosan zsebébe csúsztattam, mely a jövőre vonatkoztatva bizonyosan egészséget, bizalmat, lelki s anyagi biztonságot, baráti jobbot nyújt mindannyionknak.
Nagyrabecsült Barátunk,
engedje meg hát, hogy újra élvezhessük Ön által a muzsikát, a meg-megújuló dallamot, amit ugye számunkra és udvarunk számára még mindig az Ön becses személye képvisel!
Az Ön zenéje pihentető érzés szívönknek, az Ön barátsága garancia lelkünknek, az Ön meleg ölelése névjegy egy jobb, őszintébb érzésekben gazdagabb jövőre nézvést, melyet az Ön ideiglenes távozásával, nagy értetlenségünkre lelvén mégis mellőzni kényszerültünk. Ne felejtse el ajánlatunkat és gondolja meg, mire lehetünk képesek mi így együtt.
Megköszönvén a személyes kézfogást, melynek okán talán sikerült helyre tenni küldetésünk, s mindent, amit eddig elnapoltunk, s elfecséreltünk egyéb felesleges dolgok, arra érdemtelen, vak emberek mecenatúráját megteremtvén, s egymás kényszerűnek hitt elfelejthetőségén érzett fájdalmán elborulván magvas gondolatainkban.
Imígyen ma meghívott minket Ön egy szebb, boldogabb világba, mely már olyan, és az számunkra, aminek elsőre látszik, mert megtanultuk az Ön zenéjében elmélyülvén, az Ön remek útmutatása szerint szemlélni a mindenséget: épp annak és olyannak látni, mint ami. Köszönjük példa nélküli iránymutatását.
Egyben kérem, értse meg, az Ön felelősségét! Eszterházának Ön dobogó keble, lobogó lelke, testének tüze. Ezt sose felejtse! Az ihlet mindenki számára fergeteges, mindent elsöprő érzés, a várományosok számára pedig vissza nem térő élvezet. Miért is ne adnánk meg hát mindenkinek azt az érzést, ami egyenlőre csak tenmagunkat feszít szerte?
Nem szűnünk meg őszinte híve lenni, s őszinte lélekkel várjuk mindenkor vissza.
Esterházy Miklós herceg
Az első levél itt olvasható https://huisjeboomptjebeestje.blogspot.com/2016/01/esterhazy-herceg-levele.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése