CV

Egy rövid tőmondatos bemutatkozásra gondoltam, szigorúan a tényekre fókuszálva. Ez számomra azért fontos, mert már nincs sok jelentősége a múltamnak, hiszen megtörtént, elmúlt, letettem. Nem tudom, kinek lesz nagyobb kaland olvasni az írásaimat, aki régóta ismer, vagy aki sosem hallott még rólam.

1962-ben születtem Budapesten. Születésem nem aratott osztatlan sikert a családban.

Egy érdekes faluban nőttem fel. A nagyszüleim jóvoltából vidám gyerekkorom és nagyon vonalas neveltetésem volt. Gimnáziumba már a szomszédos kisvárosba jártam. Korán elhatároztam, hogy ideje lesz eljönni otthonról végleg, ezért olyan tempóban tanultam, hogy tutira felvegyenek az egyetemre (nem lévén munkás-paraszt-pártkönyves családi kreditem) önerőből. Ez volt az egyetlen lehetőség. Ettől kezdve tényleg csak látogatóba jártam haza. 10 évig voltam egyetemista, mert szerettem egyetemre járni. Így hát van is néhány különböző színű diplomám, de vannak szakmunkás bizonyítványaim is. Ők egyben megegyeznek… egy ládában vannak a születési anyakönyvi kivonatommal, meg a három gyerekemével, de van abban a ládában még egy záradékolt házassági anyakönyvi kivonat is, és ennyi, nem nagyon gyűjtögetek. P.S.: 2021. júliusa óta vagyok holland állampolgár és 2022 márciusa óta nem vagyok magyar állampolgár.

Éltem nagy szerelemben, a fiúk is azért olyan szépek, mert szerelemgyerekek.

Éltem ezen kívül titkos viszonyban, árnyékkapcsolatban, szingliként, pszichopatával, nárcisztikussal, hedonistával. Voltak az életemnek jó időszakai, és van amire egyáltalán nem vagyok büszke.

Tanárkodtam 17 évig, majd vállalkozó voltam 12 évig. Egyre hajszásabb, 24 órás tipikus magyar karrierbe szaladtam bele, stressz, túlhajszoltság...majd az i-re a pontot egy autóbaleset tette fel, a maga halálközeli pillanatával. Fontos a nap: 2013.08.01. Ez a nap gyökeresen megváltoztatta az életemet. Jelzés volt. Átértékelődött minden.

A gyerekeimet mindig arra kapacitáltam, hogy a diploma megszerzése után menni kell külföldre.

Rájöttem menet közben, hogy ha nem akarok tőlük távol lenni, és nem akarok éhen halni öregségemre, akkor nekem is mennem kell.

Azután ott volt az utolsó 7 év az anyukámmal, ami megint sokat rombolt rajtam lelkileg.

Azután a barátnőm halála, akit valójában a gyerekemként szerettem.

A határnapot 2014.12.31-ben húztam meg. Ez meg is történt. Mindent felszámoltam. Minden hidat felégettem, mert tudtam, ezt másképp nem lehet. Így lett azután Hollandia az otthonom.

Tudatosan készültem és terveztem meg mindent. Ittlétem első két hónapja a papírok intézése mellett egy tudatos lelki építkezéssel telt. Itt döbbentem rá, hogy mennyire rutinból csináltam mindent, hogy már nem voltak gondolataim, frusztrált voltam, néha talán még depressziós is, bár erre nem nagyon volt időm, mert folytonos munkaterápiára ítéltem magamat.

Változni akartam, változtatni. Sokat olvastam, meditáltam, gondolkodtam, gyakorlatilag átprogramoztam magam. 

Asszimilálódok 1000-rel. Gyúrok a holland nyelvvizsgára. Közben megtaláltam a lelkem másik felét is. Ez a történet koronázta meg az ittlétemet. Bár a kaland épp a megosztottság periódusát éli, de megszületett belőle az írás öröme.

Közben végigjártam az én belső utamat, magamra leltem, megtanultam a mostokban élni, megtanultam az egómmal bánni, napról napra egyre jobban és jobban vagyok. Tudom, hogy mi a küldetésem.

Nagyjából ennyi a csontváz… igyekeztem mindent őszintén leírni. Boldog vagyok, alázattal és nagyrabecsüléssel viseltetek a világ dolgai iránt. Tele vagyok szeretettel és hálával.

Tudom, hogy az élet egy nagy lehetőség, csak élni kell vele.

A különálló írások terveim szerint egy készülő levélregény részei lesznek.

A jó tulajdonságok könyve talán kész van.

A harmadik még titok.

Kellemes olvasást!

Ha megosztjátok a gondolataimat másokkal is, idéztek belőle, ne felejtsétek el hajdanvolt kedvenc irodalomtanárom tézisét, miszerint ha valaki gondolatait tovább adjuk, mert tetszik, tiszteljük meg őt és magunkat is azzal, hogy azt szó szerint idézzük, idézőjelbe téve, és odaírjuk alá zárójelben a kis nevét.