Az irodalom, az irodalom. A
könyvmolyokban kifinomul a sorok között olvasás művészete. Ezt
egy idő után készség szinten műveljük, és ettől válik
élvezetté az olvasás, mert az irodalom a művészetek specifikuma.
Az előttünk álló betűhalmazból újraépül a regény, a
novella, a vers a fejünkben. Valójában az íróval, költővel
ellentétes folyamatban újraépítünk a sorokból érzelmeket,
színeket, hangokat, illatokat, képeket saját fantáziánk szerint.
Ezért érezzük az irodalmi műveket sokszor többnek, mint a
belőlük készült filmadaptációkat. Ez persze nem azt jelenti
minden esetben, hogy a film rossz, csak a forgatókönyvíró agya
ugyanarra a szövegre mást dob ki, mint a miénk. Tálalja
vizuálisan a vászonra, vagy a képernyőre készen a képsort, és
az agyunk csak bámul, nem alkot újra, készételt fogyaszt.
A zene még ilyenebb. Mert ott
ugye a partitúra helyettesíti a könyvet, a kotta a betűt, de nem
én olvasok, hanem a zenekar, ő fölépíti a művet, amit a
zeneszerző megálmodott, majd én a sor végén hallom, érzem,
gondolom tovább. Olyan ez, mintha felolvasnánk valakinek. Itt két
áttét is van, de mégis kiválóan működik.
Az életben minden így
zajlik… figyelünk, látunk, hallunk, szaglunk, ízlelünk és
tapintunk.
Azután összeáll a rendszer
a fejünkben, sokadszorra megértünk egy problémát, vagy ha nem,
hát kezdjük előről, ezt meg már tanulásnak nevezzük.
Az emberi megismerés 90%-át
a látás által szerezzük meg… ebben benne van az olvasás is.
Ezért volt fontos tanárkodásom alatt, hogy a gyerekekkel nagyon
korán megszerettessem az olvasást, afféle apró könyvmolyokká
váljanak. Erre a „Harry Potter projekt”-re még sokan
emlékeznek. Mekkora eretnekség volt ez egy katolikus iskolában! A
máglyahalált elkerültem, a gyerekek remekül elsajátították a
gyorsolvasás készségét, megérezték az olvasás örömét,
szerettek olvasni, és azóta is olvasnak… Lehet, nem a számukra
nehezen fogható, bár csodálatos Fekete Istvánon keresztül, de
később már az sem jelentett kihívást nekik. Ehhez csak nekem
kellett feladnom azokat az elveket, amik az irodalomtanításról a
fejembe voltak kódolva. És egy katolikus iskolában sarlatánságot,
boszorkányságot tanítani irodalom helyett. Ugye ebből is látszik,
hogy minden csak nézőpont kérdése. Az sem halálos, ha olykor
félredobjuk az elveket. Néha pont ez vezet el a célhoz.
Az olvasás megtanít képekben
gondolkodni... általában minden művészet. Az irodalom és a zene
erősen megmozgatja a fantáziát ebben a nagyszerű képalkotásban.
A festészet, szobrászat, építészet, film meg éppen egy sokszor
gigantikus képet tesz elénk, amin alig győzzük az apró
részleteket megtölteni tartalommal. Ez is egy csodálatos kaland…
Miközben mindezek a jó
tulajdonságok készséggé, egyfajta belső látássá fejlődnek
bennünk, amitől nem csak színesebb egyéniséggé válunk, hanem
képesek leszünk mélyebbre látni, olvasni a sorok között, utána
járni mindennek… egy szó, egy mondat, egy dallam, egy kép, egy
jelenség mindig értelmezendő kérdéssé lesz. Fantáziánk, vagy
éppen tapasztalatszerzésünk tárgya, beindítja a gondolkodást,
ami elvezet önmagunk és a világ mélyebb megértéséhez. Ehhez
műveltség és nyitottság szükségeltetik, de a kettő egy idő
után együtt jár.
Miért tartom ezt fontosnak? A
művészet egyfajta finom lelkület, értés, megismerés, önátadás,
egyféle relaxálás, meditálás, ima, inspiráció az esztétikumra…
ez itt a lényeg! Ebben a szétcsúszott világban egy kapaszkodó,
hogy lelkünk egészséges tudjon maradni.
Ha mindez megvan, nézzük
meg, a mindennapokban hogy segít eligazodni a sűrűben.
Lassan egy éve élek ebben a
gyönyörű országban, ebben a mesés városban. Sok mindent
tudatosan alakítottam ki magam körül, ennek a tudatosságnak az
egyik legfontosabb elhatározása a teljes asszimilálódás igénye
és eltökélt szándéka volt. Első helyen a nyelvtanulás, majd a
kultúra, a történelem megismerése, hogy megértsem azt, ami a
fejekben van, azt, amitől itt más élni, mint amit megtanultam és
magam mögött hagytam. Közben arra is rájöttem, hogy a két dolog
mennyire támogatja egymást. Már nem német, hanem holland giddel
múzeumozok, már nem az angol szövegből értem jobban, ami a falon
van, hanem a hollandból. Könnyebben vagyok képes beszélni azokról
a dolgokról, amit láttam, mint a hétköznapi témákról.
Megtanultam örömmel fogadni és megélni ezeket a mostokat. Ez
határtalan boldogságot eredményez a lelkemben minden nap.
Mindig is szerettem olvasni a
sorok között, és itt is beleszaladtam néhány érdekességbe.
Kedvenc holland mondatomra,
ami egy igazi gyöngyszem, a Het Scheepwaart Museum-ban (Nemzeti
Hajózási Múzeum) leltem rá. Imígyen hangzik hollandul: „God
schiep de wereld, maar de Nederlanders maakten Nederland”, angolul:
„God created the world, but the Dutch created Holland”, magyarul:
„Isten teremtette a világot, de Hollandiát a hollandok csinálták”
Ezt a mondatot első olvasatra
magyar fejjel gondolkodva fel is címkézhetnénk az arcátlan,
beképzelt...ki tudja még miféle pozitívnak éppen nem mondható
jelzőkkel. Pozitív gondolkodással, kellő történelmi,
kultúrtörténeti ismeretekkel a fejünkben azonban egész másként
kezdünk el gondolkodni. Ez a nép hihetetlen büszke a múltjára,
valljuk be, adott kurázsit nekik az Isten a teremtés alkalmával…
hozzá egy pici országot a tengerparton, tele vízzel. Teremtettek
ebből egy hatalmas hajós kultúrát, már az Aranykorban tízezres
nagyságrendű holland flottáról beszélhetünk. Hozzá
térképészet, navigáció, hajóépítés, haditechnika,
kereskedelmi kapcsolatok világszerte… néhány egyszerű adat:
1602-ben a Kelet-Indiai-Társaság 32.000 holland hajóval
kereskedett, ebben értelemszerűen csak a kereskedelmi flotta van
benne. Halászatról, hadiflottáról ekkor még nem beszéltünk.
Azután a gyarmatbirodalom virágoztatta a gazdaságot, kávé, tea,
kakaó, fűszerek, rabszolga kereskedelem, bár az utóbbira nem
büszkék túlságosan. (Amszterdam mindenkori polgármesteri lakása
éppen egy hajdanvolt rabszolga kereskedő házában található.)
Azután beszélhetnénk a
gátrendszerről, a szárazföldnyerés rejtelmeiről, a cölöpökre
való építkezésről, ez mind a természet megszelídítéséről,
az ország „megcsinálásáról” szól, amivel akadt munka bőven,
és akármerre mész az országban minden tele van megvalósított
ötletekkel, ami csak itt van… Minden ember legalább három
nyelven beszél.
És ami a legfontosabb:
Hollandia a legliberálisabb ország a világon. Engedélyezett az
eutanázia, az azonos neműek házassága, és a könnyű drogok
használata. A lakosság nagyobbik fele nem holland, nagyon gyors az
asszimilálódás, ennek mesterei a hollandok. Nyugodtak az emberek,
mosolyognak, türelmesek, nem törnek autót, nincsenek kátyúk. Ez
persze csak ízelítő, ennél sokkal több dologról is
beszélhetnénk, most ezek jutottak eszembe, a feltevés
igazolásaként, hogy a fentebb leírt mondat egyáltalán nem az
aminek elsőre látjuk. A sorok között ott az olvasni való.
Tényleg megcsinálták ezt az országot, saját képükre és
hasonlatosságukra, hogy jó legyen benne élni. Úgy, ahogy Isten is
teremtette a világot, hogy jó legyen benne élni. Erre büszkék
is, mert működik az önértékelésük, az önbecsülésük…
Nyitottak, mindemellett mértéktartóak mindenben, terveznek, merik
megvalósítani az elképzeléseiket. Egyszóval: nem attól jó ez
az ország, mert jóléti társadalom, ennél sokkal több minden
szorult a sorok közé.
Érdemes tehát keresnünk
mindenben a „jó tulajdonságokat” hogy békét teremtsünk
magunkban és megérezzük minden pillanatban a lényeget. Van sok
eszköz a kezünkben amik megtanulása révén egészen jó
hatásfokkal működhetünk. A művészetek és az irodalom például
kifogyhatatlan információforrást képeznek számunkra, ami sosem
apad ki. Foglalkozni velük magával ragadó élvezet, maga a
belefeledkezés, a külvilág kizárása, a mostban levés egyik
kiváló lehetősége. Ha szomorú vagy, olvashatsz vidám
történeteket... ha szerelemre vágysz, jöhet egy romantikus
regény… ha hiányos a műveltséged kipótolhatod a lyukakat
olvasással. Ugyanezt műveli veled egy jól megválasztott zene, egy
csodálatos épület vagy egy festmény, amire rácsodálkozol. Csak
rá kell hangolódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése