Én

Szeretem. Már nagyon szeretem, de ez végtelenül sok munkámba tellett, sok megélt évbe, sok zavaros tanösvénybe, sok idővel megválaszolt kérdésbe, sok nehezen elvarrt szálba, sok örömbe és sok sírásba, sok elengedésbe, sok tanulásba, sok beszélgetésbe, sok-sok megélt mostba, és még több gondolkodásba és értékelésbe. Hozzá néhány újratervezés, rendszerfrissítés, és néhány újratelepítés is járult.

És itt vagyok most íme, a nagy arc, az egészséges egoista. A született újrakezdő, akinek nem kell már többet újra kezdeni semmit, mert ami eddig fontos volt, az már nem az.

A megélt mostok boldoggá tettek sokszor és sokfelé. A megtapasztalt világ szeretetből keménnyé dolgozott, a gondolataim, a sok tanulás rugalmassá, a magamra fordított idő pedig kellemessé tett magam számára is.

Szeretem mindkét énemet, a nagyon kemény, baromira emancipált nőt, aki megy mint az úthenger, nem ismer lehetetlent, aki mindent megcsinál, elintéz, kitalál, nem kell hozzá senki, elijednek tőle a pasik, kihullanak mellőle az emberek, mert egyszerűen nem bírják a pörgést.

És szeretem a jungi árnyékomat is a romantikus, egyszerű, félénk lányt, akit nehezen ismernek fel, mert végtelenül sok mázat kell lekapargatni, hogy előbukkanjon, van akinek sikerült már, de nem sokan képesek venni a fáradságot, és így lemaradnak sok mindenről.

Tehát ott van a világégéseket előidéző mediterrán mellett a csöndes, gondolkodó, másokért élő lélek. Az énemnek azonban van egy barátja, a lelkem, aki mindig ott van, mindig tudja az utat, sosem hagyja egyedül, naponta eltölti belső békével, naponta derűssé, mosolygóssá teszi, és minden nap boldoggá.

Szeretem, ahogy gondolkodik, ahogy mögé lát a valóságnak, ahogy keresi az igazságot, ahogy megáll egy kép előtt, ahogy átalakul egy dallamra, ahogy heves porvihart kavar, és ahogy bámulja a teliholdat.

Szeretem, mikor csöndes, mert a csöndben gyógyul a lélek, sétál a tengerparton, nézi a vizet, és kitisztul abban, hogy nem gondol semmire.

Szeretem, mikor célokat tűz ki magának, és harcol egyre, és sosem adja fel, és a végén határtalan boldog az aratáskor, és még büszke is tud lenni.

Szeretem, mikor laza a barátaival, amikor beszélget, amikor táncol, amikor buliba megy, amikor utazik, megismer, rácsodálkozik dolgokra, amikor olvas, tanul.

Szeretem, amikor megtalál valakit, aki hozzá illik, mert akkor a lelkét is képes rábízni, és képes más lelkét megőrizni. Képes a titkokat megtartani.

Szeretem, mikor szenvedélyes, lobog, és semmi nem elég neki, minden gyümölcsöt felfal a tálról, élvezi az ízét, illatát, megfigyeli színét, tapintja, hallja a távoli zenét.

Szeretem, ahogy verset olvas, élvezi a sorokat, és ami mögötte van, megtölti saját tapasztalásaival.

Szeretem, amikor átlépi a szabályokat, felrúgja az összes mézescsuprot, de egyet meghagy és rábízza másra; és amikor harcol a jungi árnyékával, amikor legyőzi magát; amikor elégtételt vesz a múlton, és elenged, hogy tovább léphessen és kinyílik az ablak a lelkén, hogy meglássa és beengedje a mostokat.

Szeretem a színeit, hogy nem jár barnában, szürkében és feketében. Nem hagyja magát öregedni. Megdicséri magát a tükörben, hogy ez jó, ez én vagyok most nagyon.

Szeretem, ahogy falja a kultúrát, ahogy helyre tesz neveket, évszámokat, előjön belőle a tudomány, a filozófia, az empirikus; ahogy görcsösen utánajár az igazságnak.

Szeretem, ahogy rajong Einsteinért, Jungért, Van Goghért, Richard Claydermanért, a kvantumelméletért, a pszichológiáért, az irodalomért, egy képért, egy épületért, a történelemért, a zenéért, ahogy értékeli az esztétikumot és a tényeket.

Szeretem, ahogy idéz mindenhonnan, pontosan, szerzővel együtt és aki nem így teszi, azzal morog.

Szeretem, hogy minden helyesírási hibát kijavít, másokét is- és bevállalja, ha harag lesz belőle.

Szeretem, ahogy elítéli az emberi butaságot, az embertelenséget, a hazugságot, a bántalmazás minden formáját.

Szeretem, hogy minden percet kihasznál, hogy fejlődjön.

Szeretem, ahogy tisztában van az energiákkal és egy percig sem gondolja, hogy vannak korlátai.

Szeretem, ahogy igyekszik „menteni” a lelkeket. Ahogy nemrégen még a sajátját mentette.

Szeretem, hogy sokszerelmű mindig és mindenben.

Szeretem, ahogy boldog tud lenni.