2015. december 17., csütörtök

Mézeskalács ház

Álmaim otthona. Ahol jó lenni, ahova jó hazamenni, ahol az otthon tényleg otthon. Az én képemre és hasonlatosságomra megtervezve, az én kényelmi szempontjaimat követve. Egyszerűen de igényesen. Aki belép, jól érezze magát nálam, velem…
Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit választhatok. Valójában anyagi korlátaim behatárolnak, de azt gondolom, hogy nem kellett túlságosan megalkudnom a megoldás tekintetében. Egy Zaandami kis 100 éves belvárosi mézeskalács ház, a maga régies külsejével éppen az én elképzelésemnek megfelel. Ki tudok alakítani egy kis helyiséget a munkámnak is, így praktikusan egyből ott az üzlethelyiség is. Hát, körülbelül ez lenne az a ház.
Egyszerűen szép, igazi holland stílus. Nagyon beleszerettem. Végre kis jó kuckó.

Nos, ezek a házak 1905-10 között épültek. Nagyon hangulatosak már az utcák is. A telkek kicsik, a házakat sűrűn építették, 2-3 ház egy nyeregtető alatt áll. Ennek oka a kevés földterületre eső nagy lélekszám. Az utcák sosem egyenesek, szűkek.
Az utcai homlokzat téglafal, nagyon jellemző vörös kis méretű égetett tégla. A többi három határoló fal könnyűszerkezetes. A külső borítás is deszkából készül, olajzöldre, vagy szürkés kékre festik. A folyó homok miatt, amire itt építkeznek, lefele facölöpöket ásnak, az az alapja a házaknak. Nincs aljzatbeton, fából készül a járófelület is, ezt laminálják, hajópadlózzák. Fagerendás fafödém, nagyon hangulatos, ahogy járkálsz rajta.
Az elrendezés is mindenütt egyforma: kis előszoba, ahová az utcáról lépsz be, fából készült csigalépcső az emeletre. Az alsó szint egyben egy nappali, konyha hátra kilépsz a pici kertbe, ott általában van még egy kis faház tárolási célra. A felső szinten fürdőszoba, hálószobák, mind a padlástérben, ferde tetővel, fagerendákkal. A fürdőszoba a hollandoknál a zuhanykabint jelenti, ritkán raknak be fürdőkádat.
Az Amszterdam belvárosában levő többszintes házak is ugyanígy épültek, cölöpre, mézeskalácsos oromzattal, és dülöngélnek, a homlokzatok minden irányban dőlnek. Nyilván a homok aljzat miatt hiába vannak a cölöpök, mégis pár száz év alatt süllyednek, mozognak. Ez persze csak érdekes, ugyanúgy laknak bennük, sőt hipermodern lakásokat alakítanak ki. Az Amsterdam Museumban pl. konkrétan meg lehet tudni, hogy hány cölöpre épült a vasútállomás, a királyi palota, és egyéb épületek. A Canal Museumban meg megmutatják, hogyan épült fel mindez, milyen technológiát alkalmaztak régen és most, hogy állítják meg a dőlést.
Ezeket a házakat, ha bárhol meglátod egy képen, rögtön tudod, hogy ez Hollandiában van.
Volt egy álmom nagyon régen, nekem, aki sosem szokott álmodni…
Egy ilyen házba érkeztem haza.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése