De beste schatje

Első találkozás az internetes társkeresőn, egy idegen emberrel, fénykép nélkül, pár provokáló sorral, és egy idézet, nem megnevezve a költőt és a címet, nagyon merésznek és intellektuálisnak tűnt, és sütött, perzselt. Olyan volt, mintha mindig is ismertem volna. Az első perctől sodort az érzés, az ő gondolatai az én gondolataim. A vers az én versem, a dallam az ő dallama. Ismerős képek, versek, irodalmi utalások, helyek… mind mind egy mélyen kultúra-faló és értő emberre utaltak… olyan mint én… az érzései, a megérzései, a gondolatai, és ez az első perctől csorgott le a laptop képernyőjéről. Remekül fogalmaz. És kihozta belőlem az írás örömét. Inspirál. Sosem éreztem, hogy amit leírok, az mennyire jó. Sosem írtam le a gondolataimat. A vele való találkozás mindent vitt, szinte érthetetlen és felfoghatatlan volt, hogy ilyen van, hogy online átjönnek a gondolatok, az érzések a sorok között is, nagyon egy rezgésen voltunk. Azután jött négy nap múlva a nagy találkozás. Nagyon vártuk. Már sokszor felidéztem, ahogy megláttam, ahogy hallgattam, és szívtam magamba a hangját, a gondolatait, ahogy kiderült, hogy mennyire paralel életünk volt. A hangja pont olyan, mint a sorai… Tüzes, magával ragad, hömpölyög, azután elmélázik valamin, és bármilyen érzelmeket küld át, valami nemes egyszerűség, finomság, kevés játékosság és önirónia van benne.

A hosszú tengerparti séta alatt megfogta a kezem, és többször megölelt… hihetetlen energia sugárzott belőle… nagyon szeretem az ilyen energikus embereket.

Azután ahogy leültünk egymással szemben, megfigyeltem a külsejét is. Érdekes a szeme, ahogy egyre felszabadultabban beszél valamiről, színt vált. Az arca hordozza magán a nem jól eltöltött éveket. Nem gondoltam, hogy ekkora rombolást végez embereken az élet. Valószínűleg rajtam is ezt látja más…Abszolút nem az esetem külsőleg, de ez nem zavart sosem, kicsit sem, mert nem a külsejébe szerettem bele, hanem a lelkébe. Szenvedélyes, ugyanakkor finom lélek, megtörte a sok újratervezés, rendszerfrissítés.

A következő világégés az első csókkal jött el. Persze ebben is egyszerű, merész, rámenős és nagyon jó fej volt. Az egész ember egy két lábon járó kívánság beteljesülése néhány nap alatt. Azután megtörtént, ami még sosem velem, hogy első éjszaka az ágyamban kötött ki. És ott is olyan volt, mint mindenben… tüzes, ugyanakkor finom, körültekintő , nemesen egyszerű, és a közös hullámhossz az igen, az mindig ott volt. Gyönyörű volt az első hónap. Fenséges, magától értetődő, itt-ott édesen elbénázva, egyre jobban megismertük egymás lelkét… azután azzal az indokkal, hogy nem kell látnom a kínlódását, időt kért. Azóta nem láttam, párszor beszéltünk, kevés levelemre válaszolt. Kínokat éltem át a távollététől. Azután értékeltem a történteket. Elengedtem, egészen nem, mert azóta is írok, de lehet, ezek már amolyan Rodostóból írt levelek, és nem jön válasz rájuk. Vágyom a pillanatot, hogy újra láthassam és eléghessek naponta mellette. Mindent megteszek, a gondolataimmal igyekszem elmozdítani hegyeket, hogy célba érjen, hogy megtalálja magát, és határtalan szeretettel gondolok rá minden nap.

Mi tetszik benne? Egyszerű a kérdés mindent szeretek, ami vele kapcsolatos. Szeretek vele lenni, sétálni, enni, inni, beszélgetni, kávézni, cigarettázni... Szeretem úgy, ahogy van: a finomságot, a temperamentumot, a gondolatait, a tüzet, a szemét, a hangját, a csókot, az ölelést, amiben egy perc alatt elégni látszik a világ. Szeretem, mert a lelkem másik fele, szeretem, mert olyan tulajdonságokat hozott elő belőlem amit eddig senki. Rá tudott venni az írásra, amitől nagyon jól érzem magam. Ezért is választottam ezt a konkrét könyvírás feladatot, mert tudtam, hogy ebben a projektben igazán önmagam lehetek, és az alkotás közben tényleg kikapcsolom a világot, és megemelkedik a rezgésszintem. Ilyenkor nagyon boldog vagyok. Elégedett. Teljes nagyrabecsüléssel és mély szeretettel viszonyulok a témához is és magához az íráshoz is. Jó zenéket hallgatok közben. Apropó zene.

Szeretem benne a művészt, amit még nem sikerült belőle előcsalogatnom, de már úton van a megvalósulás. Szeretem, mert nem adja fel, hogy most megküzd önmagával, és nagyon sok munkával lassan megint a szeretett énje lesz. Képes lesz újra szárnyalni a dallamokkal, zenélni, tanítani, írni… Imádni fogom, amikor magyaráz, amikor játszik, ahogy kezébe veszi a hangszert, ahogy megéli az apró sikereket, ahogy helyreáll, kinyílik a lelke, hogy ismét szüksége lesz múzsára, ahogy megértjük közösen a miérteket, ahogy ismét loboghat a láng közöttünk.