Anyukám

A kérdésfelvetés ugye milyen érdekes, aktualitását pont az adja, hogy már minden csak múlt. Nincs több közös mostunk. Ez neked talán furcsa, mert mindig is kényszeresen a múltban igyekeztél élni.

A leghosszabb és legfontosabb tanösvény voltál az életemben. Sok év kellett, hogy megértsem ennek a jelentőségét. Persze, tudtam, mit vállalok be, mielőtt leszülettem ide pont hozzád, de mikor megszületünk, ezt a tudást elfelejtjük. Az információkat ebben az életünkben szerezzük be újra. Most már tudom, hogy bár hadakoztál ellene, mégis az volt a legjobb cselekedeted, hogy megszülethettem. Az együtt töltött évek törölt, vagy hiányzó emlékei már nem számítanak egyáltalán.

Tudom, hogy azért jöttem erre a világra, hogy egész életemet bőségben, boldogságban, szabadon és szeretetben éljem. Arra születtem, hogy lelkileg, szellemileg és anyagilag fejlődjek, növekedjek, és életem minden területén tökéletesen megvalósítsam magam. Bár a kettőnk kapcsolata korántsem volt felhőtlen, de nagyon sokat tanultam belőle. Megtanultam bátran és őszintén szembenézni életem minden eseményével. Tudom, hogy másoknak szüksége van rám. Tudom, hogy a legnagyobb boldogság szeretni és szeretve lenni. Életemet boldoggá és sikeressé tudom tenni, és ettől lesz értelme mindennek. Szabadon fejezem ki gondolataimat és érzelmeimet. Az érzéseim mindig megmutatják a helyes utat. Szabadon önmagam vagyok. Becsülöm, és szeretem magam, hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek. Naponta ezekkel a mondatokkal erősítem meg a lelkemet.

A gyerekkorom örök megmagyarázhatatlan hiányérzetét igyekeztek bepótolni a nagyszüleim, a keresztszüleim, és mert azt akarták, hogy vidám gyerekkorom és élhető életem legyen a miértekkel kezdődő mondatokra a választ elég későn kaptam meg, de megkaptam tőlük, és az előásott emlékeimből. Az általad talán örök féltékenységből kialakult vetélytársi státusz mindig is táplált bennem egy versenyszellemet, ettől a teljesítő képességem egyre jobb lett, megtanultam, hogy soha ne adjak fel semmit, legfőképpen magamért tegyem, amit teszek. Megtanultam melletted nemet mondani sűrűn és sok mindenre, megerősödtem attól, hogy mindig és mindent magam csináltam végig.Az utolsó hét közös évünk megtanított arra, hogy ne legyen lelkiismeretem... ki lehet, és ki kell iktatni… a szükséges rossz hozott anyag, nevelési hiba. Ezek az évek tanítottak meg arra is, hogy az utolsó időkben senkink se marad, csak a gyerekeink. Egy vagy több, ez itt most mindegy, és ha őket nem fogadjuk el, akkor az felér száz év magánnyal.

Borzasztó volt látni, ahogy a test, a lélek elfogy, az elme bezárul. Mindezt lassan, mint gyertyaszál… Pokol volt ez mindenkinek. Lehet, hogy most sírni kellene, vagy őrjöngeni, de már egyik se megy elfáradtam én is.

Ne felejtsük, most már minden rendben van. Rád vár a fény, rám meg a valóság és az igazság közti különbség megértetése másokkal. De ez az én életem, az én valóságom, az én igazságom. Semmi más nem számít, csak amit én gondolok.

„Minél teljesebb igazságra vágysz, annál fontosabb, hogy a belső igazságok is felbukkanjanak.

A kvantumvilágban a két igazság összeér, így a gondolkodás nem egy rajtad kívül álló valóságról, hanem rólad szól.

Minden, amit tapasztalsz: Pont az életed.” (A teljes élet könyve- kvantumpszichológiai oktató könyv)

Nincs rossz érzésem, és az érzelmeink nem csapnak be sosem.

Mindig küzdöttem az végső időben, hogy megmentsem a lelked, és annyira rosszul esett, hogy nem fogadtál már el semmi közeledést. Azt azonban tudom, hogy utolsó találkozásunk alkalmával azért szépítettünk a helyzeten. Tisztában voltam vele, hogy ez az utolsó lehetőség. Tudod, elégedett vagyok magammal. Kemény tudtam lenni- szeretetből. Én ilyen vagyok, kemény azokkal, akiket szeretek, akikkel van dolgom. Örülök, hogy megértetted, és mindig azért gondoltam rád, hogy meg tudd még tenni a lelkedben amire kértelek. Annyira akartam.

Örömmel engedem el a haragot, a sérelmeket, mert ez szabaddá, könnyűvé és gondtalanná tesz. Szélnek eresztek mindent, ami feleslegessé vált, hogy befogadhassam a sok újat.

Nem tudom, mikor voltál boldog, nem tudom, mit gondoltál valójában az Istenről, fájtak-e neked is dolgok igazán, min gondolkodtál, miért voltál gonosz a szüleiddel, a testvéreddel, a férjeiddel és a gyerekeddel. Ez mind nem fontos, már nem az.

Tudod, a fény felé kell menned, ez az egyedüli feladatod, és ezt kell most jól megcsinálni. Ahányan csak szeretünk, azért imádkozunk, hogy a lelked odaérjen. Azért énekeljük a sírodnál az énekeket, mert hiszek benne, hogy ezt meg kell tennünk érted. Klerikális neveltetésemből még ennyi megmaradt, hogy konkrétan hiszek az ilyen dolgok erejében.

Néha Isten nem adja meg, amire vágysz, de nem azért, mert nem érdemled meg, hanem mert sokkal jobbat érdemelsz.

"Az igazság olyan, mint az oroszlán. Nem kell megvédened. Engedd szabadon. Meg fogja védeni magát." (Szt. Ágoston)