Tükör

A tükör a régi időkben különleges luxusnak számított. Sok népi hiedelem kötődik hozzá, misztikus, rejtélyes tárgynak tartották. Az első tükrök nagyon gyorsan amortizálódtak, talán erre is utal Pál apostol: „tükör által homályosan látunk” (1Kor. 13:12) Azután jött a 13.szd.-ban a híres muránói tükör, amely már a maihoz hasonló technológiával készült, és vetekedett az ára az aranyéval.

Valószínűleg mindenkinek eszébe jut a Hófehérke történet is, ahol a kérdés ugye az, hogy „Ki a legszebb a világon?” Azután hirtelen ott a nagy mondás: „Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!” (Gogol: A revizor) Érdekes feeling Kern András Tükör című dala.

Milyen jelzőkkel illetjük a tükröt?- tükörsima, tükörfényes, görbe tükör, torz tükör, vak tükör…

A fentiekből is már kirajzolódik valami kettősség, amivel mi emberek ruházzuk fel.

Van egy jó hírem: a tükör azt mutatja, amit látni akarsz, csak belülről kell látnod magadat. A mesében is Hófehérke volt a legszebb, ki tudja mennyire volt szép, a lelke viszont fehér volt. A gonosz mostoha meg sötét lelkével nem tudta magát sehogyan se széppé varázsolni. Tehát, ha belenézek a tükörbe, és nem azt látom, amit szeretnék, akkor bennem van a hiba. Ha minden reggel a rövidke fürdőszobai rutin után felveszek egy jó színű pulcsit és mosolygok magamra a tükörből és ki tudom mondani, hogy ez jó, ez én vagyok… nem a ráncokat látom, nem a plusz kilókat, nem a leharcolt arcomat, nem a szomorúság, düh köszön vissza, hanem az elégedett, boldog, bűbájos énem…

Azután bármerre megyek, munkába, iskolába, utcára, mindenki visszamosolyog, és miután ezt a rezgést sugárzom kifelé, mindenki olyannak fog látni, amilyennek én szeretném, hogy lásson: kedvesnek, mosolygósnak, magabiztosnak, fiatalosnak… És miután ezt a rezgést sugárzom kifelé, mindenkit olyannak fogok látni, amilyennek én szeretném: kedvesnek, mosolygósnak, magabiztosnak, fiatalosnak… nyugodtnak, elégedettnek, boldognak, bűbájosnak.

Lehet a világ bármilyen, mindig én vagyok a tükör, azt látom, amilyen én vagyok benne. Ha szeretek, szeretve vagyok. Ha mosolygok, mosolyognak rám. Ha beszélgetek, beszélgetnek velem. Ha segítek, segítenek rajtam. Ha ölelek, ketten ölelkezünk. A természet mindig kiegyenlít.

A tükör nem az az üveg ott a falon, én válok tükörré a világ számára. A tükör csak egy gyakorlat, amivel minden találkozásunkkor megemelhetem a rezgésszámom.

Egy lehetőség, hogy másképp lássak, hogy pozitív gondolatokkal legyen tele a fejem, hogy gyógyítsam a lelkeket a puszta jelenlétemmel is.

Azután egyszerre észreveszem, hogy jól alakulnak a dolgaim, hogy nem én megyek a vágyaim után, hanem a jó dolgok találnak rám. A kívánság-listám teljesül akár több szálon is. Nem attól vagyok boldog, hogy a lista tételeit kipipáltam. A boldogság minden reggel a tükörből köszön rám. Minden napom boldogságban telik el. Áramlik felém egy csomó jó dolog, amit képes vagyok merészen megálmodni. Ez egy ilyen egyszerű képlet.

Új valóságom az új életem tükörképe.

Ki tart mégis tükröt nekem?

„Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre kelt." (Elizabeth M. Gilbert).

Ha boldog vagy, felrakhatsz száz tükröt is a falra, egyik sem lesz sem görbe, sem ferde, sem vak… mind tükörfényes és tükörsima lesz.