2015. december 17., csütörtök

Oranje hot- stone massage

Teljes eddigi múltam és profilom felszámolása közben, egy másik országba költözésem terveinek gyakorlati megvalósítása közepén jött a korszakalkotó ötlet. Valójában egy nagy szemétdomb tetején ültem, a saját magam által felhalmozott szemét átválogatása, és újrahasznosítása történt.
Az ötlet megszületett, forgattam a gondolatot a fejemben, egyre erősebb és tisztább lett az elképzelés. Valami nagyon nyugodt dologra vágytam, ahol nem kell sokat beszélni, nem kell állandóan autóban ülni, és nem intellektuális agyi munka. Ezekbe haltam majdnem bele ugyanis. Azt tudtam pontosan, hogy az utóbbi nélkül hosszútávon nem leszek meg, de a rajtam tátongó lyuk befoltozását egyenlőre nyitva hagytam. Nem gondoltam, hogy az írás, mint olyan lesz erre a gyógyír, hogy ilyen gyorsan, az szintén meglepetésként ért.
Nyomoztam, kerestem, mit lehet kihozni a dolgokból, majd elvégeztem a tanfolyamokat, megszereztem a bizonyítványokat, és egyre jobban éreztem, hogy ez az, ami az enyém.
Majd kiköltöztem Amszterdamba… Miközben lelkem újraépítésén dolgoztam, lassan, aprólékosan, ráérősen összeálltak a puzzle darabjai. Soha életemben nem töltöttem el ennyi időt a tervezéssel.
Elkészült a vállalkozás jogi kerete, könyvelő, majd honlap, reklám, névjegykártya, ötletelve, segítséggel.
Párhuzamosan folyik a nyelvtanulás projekt, mert az emberekkel bizony először is szót kell érteni.
A névválasztás mert véletlenek nincsenek, egy sor apró jelzésre lett az, ami lett. Oranje… királyi (a holland uralkodóház neve, színe), ezzel is prezentálva új otthonomhoz való kötődésemet. Másrészt a narancsról csupa természetes, kellemes dologra asszociálunk. Friss, illatos, zamatos, kicsit egzotikus, a színe vidám. Kell az, hogy minden érzékszervünket megmozgassa egy dolog, amit látunk, hallunk, ízlelünk, tapintunk, vagy éppen felidézzük gondolatainkban. Szinesztéziának hívjuk a költészetben és ím ott is milyen jó alkotói fogás. Máskülönben tökéletesen kifejezi a wellness élményt. Az „Érezd jól magad!” filozófiáját.
Most egyenlőre belefogok a projektbe, és párhuzamosan a mézeskalács ház megvétele is futni fog. Ugyanis a távolabbi elképzelésem a saját kis házamban kialakított üzlet, nagyon kitalálva a hangulat, a megjelenés, a dizájn: legyen barátságos, meleg, ötletes, ahol jó lenni.
A wellness masszázsok lényege nem az erő, hanem a finom, elringató relaxálás. A test érintése által érhető el ez a feeling, és nyilván a különböző olajok, illatok, zene, a hely hangulata is rátesz az összhatásra.
Valójában a kéz mozgásának van egy kellemes koreográfiája, ami által érkezik az elvárt hatás. Ha jól csinálod, az mindenkinek jól esik, a vendégednek és magadnak is. Nem fáraszt, ugyanúgy nyugtat, egy szóval jó érzés. Közben lehet gondolkodni, meditálni, vagy csöndben lenni és akár nem gondolni semmire.
Mostani énemhez nagyon illik ez a tevékenység, amit nevezhetünk amúgy pénzkeresetnek, akár munkának is, de nem az, nagyon nem az. Ha az ember azzal keresi a pénzét, amit szeret csinálni, az maga a mennyország.
Addig is míg teljesen meg nem valósul a projekt, locsolgatom a virágot, beszélek hozzá, dédelgetem, mert az idő teszi számomra egyre fontosabbá, és a hozzá kötődő kellemes gondolataim bevonzzák a pozitív megtapasztalást is.
Valójában máris nagyon fontos számomra, mert egyszerűen szeretek vele foglalkozni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése