Eretnek

Miért is aposztrofálom magam sok éve ezzel a szóval? Mert ez egy valóban kiváló tulajdonság, rá kellett jönnöm az évek során. Eredeti jelentése: más tant, hitágazatot valló. Eretnekségem valójában egy soktényezős matematikai képlet eredménye. Az alap a vallásos neveltetésem az evangélikus tanításban, majd a református teológia, a katolikus iskolában eltöltött tanárkodásom, zsidó vallású családban eltöltött nyár, az empirikus egyéniségem, a világvallások utáni érdeklődésem, amit még teológus koromban neveltek belém, a természeti népektől a sámánokig a néprajzi tanulmányaimból, majd az utóbbi időszakban ismét átolvasott filozófiai munkák, Einsteinért való rajongásom, a pszichológia, a kvantumpszichológia, buddhizmus, spirituális szerzők könyvei, és mindenkor a Biblia.

Az csak egy dolog, hogy az említett a könyvekből szabadon idézek, hogy három felekezet énekeskönyvéből énekelek, de ennek ellenére soha nem tartottam magam igazi hívőnek, nem járok templomba. Nem vált bennem soha kizárólag követendővé egyetlen vallás sem. Mindig más tant, hitágazatot valló voltam, tehát eretnek. Tisztelem és értékelem Mózes kőtábláit, Jézus, Buddha, Osho, Lao-ce, a mai spirituálisok tanításait. Bizonyos dolgokban megrögzött empirikus vagyok. Tudom, hogy létezik egy felsőbbrendű tudat, ami az Univerzumot irányítja. Tudom, hogy vigyáznak rám. Tudom, hogy nincs halál. Tudom, hogy az egyedüli dolog a szeretet, ami mindenre képes, és minden sebet begyógyít. Tudom, hogy minden relatív Einstein óta, hogy a tér, az idő, a csönd csak viszonyítási alapként léteznek. Tudom, hogy a gondolatok teremtő erővel bírnak. Tudom, hogy minden bennünk dől el, a fejünkben, a lelkünkben, a szívünkben. Tudom, hogy mindenki bizonyos mértékben tudathasadásos, és jön még ehhez az egónk grátiszba. Tudom, hogy minden jó dologért meg kell dolgozni. Tudom, hogy egyedül a mostban levésünk visz előre. Tudom, hogy mindenben és mindenkiben van jó, csak meg kell látni, és ami rossz, abban meg ott rejtőzik a tanítás. Az élet a legnagyobb tanítás, de a fentebb emlegetett belső látással bíró nagy gondolkodók olvasása, értelmezése egy nagy kaland, ámbár a történelem is csak arról szól, hogy hányan értelmezték félre ezeket, az amúgy értékes tanításokat sokszor és sokféleképpen, a belső látás hiányának következtében. Kérni és megköszönni kell a tanítást, mindegy, hogy minek hívjuk, imának-e, fohásznak-e vagy akár meditációnak, és legalább megkísérelni megérteni a mélységeket.

Miután leírva a képlet, bizonyos dolgok négyzetre emelve, aláhúzva, elosztva, majd hozzáadva a fontos változók, megszoroztuk a szükséges állandókkal hát íme...

Amúgy az eretnekség vitte előre a világot sokszor és sok helyen. Azok az emberek, akik tanultak, beleásták magukat mások dogmarendszereibe, legyen az vallás, vagy tudomány, filozófia vagy pszichológia… éleslátásukkal meglátták a réseket, gyenge pontokat, és elgondolkodtak… a nagy találmányok, a filozófiai iskolák, a korstílusok, a művészeti irányzatok mind így születtek, kinőttek a többiből a szabad gondolkodók révén. Kitartóan dolgoztak, és eredményeket tettek le a mindenség asztalára. Nem hagyták magukat befolyásolni, megvezetni, elnyomni, hittek a maguk erejében, és valljuk be: mentették a lelkeket sok esetben és nagy számban.

Jelen voltak. Láttak és láttattak. Nem féltek. A máglyahaláltól sem… mert pontosan tudták, hogy a szellemet a tűz nem égeti meg, mert az maga is állandóan izzik, a test meg csak por a nagy sivatagban.

Hittek… sokszor csak magukban. Akadt köztük megrögzött ateista is, mert ez sem kizáró oka semminek. És tanítottak. Nem fogadtak el semmit egyetemesen igaznak. Gondoljuk csak meg! A világon minden új dolog a régi megkérdőjelezésével jött létre. Ahogy megértjük és el tudjuk engedni a múltat, azonnal helyet teremtünk magunkban a beáramló újnak. Akkor és csak akkor, amikor már értjük a tanítást minden kis dologban, letesszük, tovább lépünk. Azonnal nagyszerű dolgok irányulnak felénk. Legyen az egy dolog a kívánságlistánkról, egy ismeretlen idegen az ajtóban, vagy egy érzés, ami elrepít vagy a csönd, amiben halljuk a hangokat.

A gondolkodás néha önveszélyes, ha máglyahalál jár érte. Ugyanakkor közveszélyes is például ha nem tudjuk kontrollálni az egónkat. Így születnek a diktátorok, terroristák, az örök támadók, az örök vesztesek, a pszichopaták… az itt most indifferens, hogy a mögöttes ok betegség, vagy puszta élvezet.

A gondolkodás a penge élén való táncolás maga. Mert mindenfajta elkülönülés oka a kényszeres gondolkodás. A gondolkodás a valóságot élettelen töredékekre szabdalja. És itt bukik meg Descartes is, nem igaz tehát a tétel: Cogito ergo sum. (Gondolkodom, tehát vagyok.) A létezés nem magában a gondolkodás formájában van jelen.

A létezés a mostokban van jelen, a jelenben levésünk során érezzük meg. A csöndben a belsőnkben, magunkban, a lelkünkben, a szeretetünkben, amivel a világ dolgaira nézünk.

Az eretnekek mind tudták ezt, de tudta Einstein és Michelangelo és Salvador Dali és Vivaldi és Debussy és Hemingway és József Attila és Baranyi Ferenc és Jézus és Buddha…

Ők mindannyian tudatában voltak a most hatalmának.

Ők mindannyian tudatában voltak ugyanakkor a gondolatok teremtő erejének.

A szó, a cselekedet, a gondolat, a mulasztás jelentése, a pozitív gondolkodás ereje, ami megint nem hit, vagy nem hit kérdése, egyszerűen tudattalanul vagy tudatosan, de működik. Vannak, akik saját életük kézben tartására, irányítására is képesek a segítségével. Vannak akik tudomást vesznek róla, vannak akik nem. A végkifejlet azonban mindig ugyanaz: a dolgok történnek, kiszámíthatóak. Pozitív elgondolásra pozitív megtapasztalás a válasz, a negatívra negatív. Nagyon egyszerűen működik. Ezt ugye remekül be lehet fogni a vitorlánkba, de el is lehet utasítani, mindenkinek vérmérséklete szerint.

A sötétségben gyertyát gyújtani a legnagyobb eretnekség.